NB I bajnokok ligája

Húsz éve dobott hatalmasat a Fradi

Az Anderlecht elleni, brüsszeli BL-selejtező történelmi győzelmet hozott: 1995. augusztus 9-én magyar csapat először került a főtábla közelébe. Lisztes Krisztiánnal emlékezünk.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Manapság, amikor legkésőbb a balatoni főszezon zárásáig minden magyar klubcsapatot kisöpörnek a nemzetközi kupákból – pontosabban azok selejtezőiből, amiket régen nem is tartottak – valóban futballtörténeti sikerként kell emlékeznünk arra a menetelésre, amit az 1995-ös magyar bajnok produkált. Pedig valójában nem „menetelés” történt, hiszen akkor még a három esztendővel korábban kitalált és két évvel előtte Bajnokok Ligájának elnevezett sorozat főtáblájára kerüléséhez csak egy párharcot kellett nyerni. Nem volt még a Platini-féle könnyítés, a kiscsapatoknak nyitott folyosó (amin éppúgy nem tud végigmenni magyar klub, a Debrecen egyszeri sikerét leszámítva): a Ferencvárost összesorsolták a belga bajnok Anderlechttel, hogy döntsék el, melyikük lesz ott a BL tizenhatos (!) mezőnyében.

A kilencvenes években a magyar futball olyan meredeken zuhant lefelé a színvonalát és a hátterét tekintve, hogy a már szintén nem a legszebb napjait élő brüsszeli csapat jóval esélyesebbnek számított. A Fradi – magyar csapattól húsz év alatt aztán nagyon ritkán látott módon – bizonyította, hogy ha nincs szakadéknyi különbség a tudásban két csapat között, megfelelő alázattal és odaadással az esélytelenebb is nyerhet párharcot.

Nem kifejezetten nemzetközi klasszisok alkották azt a Ferencvárost, bár a mai mezőnyből visszanézve Kuznyecov, Kuntics, Telek vagy akár Kopunovics is irigylésre méltó szinten tudott focizni – nem beszélve a karmesteri pálcát tizenkilenc évesen kézbe vevő Lisztes Krisztiánról, az egyetlen játékosról abból a csapatból, aki később fenntartások nélkül elismert, nemzetközi szintű karriert produkált. A Fradi lényege, az erkölcs, erő és egyetértés talán akkor valósult meg utoljára olyan hibátlan matériában, amikor egy ős-fradista edző vezetésével, saját nevelésű irányítóval, az egész országot maga mögött tudva hajtották ki a lelküket a pályán a zöld-fehérek. Azóta nem nagyon volt ilyesmire példa, vagy a fenti tényezők mindegyike, vagy közülük több mindig hiányzott.

Ahhoz, hogy a pesti visszavágó előtt tömegek éjszakázzanak az Üllői úti pénztáraknál a jegyárusítás kezdetére várva, kellett persze az első meccs Brüsszelben, amikor Novák Dezső csapata taktikusan, fegyelmezetten játszva, egyetlen igazi ziccerét kihasználva legyőzte az Anderlechtet. Ennek a mérkőzésnek ma van a huszadik évfordulója, így Lisztes Krisztiánt, az említett irányítót megkérte a Rangadó.hu, hogy idézze fel az eseményeket. A történet úgy kezdődött egyébként, hogy Brüsszel előtt a Fradi hazai pályán kikapott 2-0-ra a Vasastól bajnoki mérkőzésen, és a közönség kifütyülte a csapatot…

– Igaz, hogy kikaptunk a Vasastól előtte, de azért optimisták voltunk. Persze, nem magunkat tartottuk a párharc esélyesének, de megvolt bennünk az elszántság, ami aztán segített a továbbjutásban. Nem mondom, hogy a kinti meccsen eldőlt a párharc, vért izzadtunk a visszavágón is – kezdte a visszaemlékezést Lisztes Krisztián.

– A kinti meccs persze óriási lépés volt. Tudtuk, hogy a nemzetközi szint más, mint az itthoni, de tisztában voltunk a csapatunk erejével. Egyénileg is jó játékosok alkották azt a Fradit és csapatként is nagyon egységes, erős társaság volt. Igazából ez az összetartás volt az erőnk.

– Gazdaságilag akkor még teljesen rendben volt a háttér, a BL-főtáblára kerüléssel rengeteg pénzt szereztünk a klubnak. De én ezt nem is nagyon figyeltem. Persze az extra prémium sokat jelentett az életemben, de nem foglalkoztam különösebben a körülményekkel, sokkal jobban érdekelt maga a játék. Kilencéves koromban kerültem a Fradiba, volt időm megszokni, hogy a Fradi mindig más, kiemelten kezelik, akkor is, amikor támadják – emlékezik a középpályás.

– A kinti mérkőzés után nem éreztük, hogy megvan a továbbjutás. Tény, hogy az Anderlecht sem volt már akkor annyira félelmetes hírű csapat, de azért komoly játékerőt képviselt. A pályán végig érezhető volt rajtuk a magabiztosság. A Fradit ők nem tartották számon, nem foglalkoztak velünk, de azt nem mondanám, hogy lebecsültek. Stabilan játszottunk az első félidőben is, ők pedig többet kezdeményeztek. Csak a lefújás után lehettünk biztosak abban, hogy behúztuk a meccset. Én legalábbis egy percig nem éreztem játék közben, hogy na, ez megvan… Alighanem tényleg az az egy gól döntött, mert nem voltunk sokkal jobbak. A lefújás után is azt mondtam: fantasztikus az eredmény, de a visszavágó még hátra van – mondja Lisztes, aki a győztes Kuntics-gólhoz egy fantasztikus, mélységi ziccerpasszal járult hozzá, miután az első félidőben több pontatlan indítása is volt. Tizenkilenc évesen lett egyértelmű karmestere a zöld-fehéreknek, és nem esett ki kezéből a pálca.

– Azért nem volt szokatlan a poszt és a szerep, mert kilencéves korom óta megszoktam, hogy mivel jár ez. Szerencsésen alakultak a dolgok: Détári Lajos akkor igazolt el a svájci Neuchatel Xamaxhoz, nem maradt irányító, így én kaptam meg az ő tízes mezét. Óriási megtiszteltetés volt, de óriási szerencse is. A játékomat már akkor is az jellemezte, hogy inkább előrefelé gondolkodtam – persze tizenkilenc évesen ebbe becsúsztak hibák. Mindig egyből, gyors extrapasszokat akartam adni, valóban sok pontatlan átadásom volt, szerencsére akkoriban még nem írták ki ezeket az adatokat. De az eladott labdákról el kell mondani, hogy nem volt bennük veszély, mert mindig előre játszottam. Akinek így van beállítva az agya, az ne passzoljon hátra, mert úgy jár, mint most Koman Vladimir a Videoton ellen. Ő sem szokott hozzá, hogy hátrafelé játszik. Inkább legyen kicsit pontatlan, hosszabb a labda, de ne legyen belőle veszély a saját kapunkra. – elemzi a szerepet a korábbi Fradi-kedvenc.

Abban a csapatban nyerni akaró, jó mentalitású játékosok futballoztak, később hallani lehetett olyan véleményeket, hogy Simon Tibor vagy Zoran Kuntics egyénisége nagyobb szerepet játszott a sikerben, mint a tréner, Novák Dezső személye, de Lisztes „megvédi” a szakmai stábot:

– Novák Dezsőnek és Mucha Józsefnek is komoly szerepe volt a sikerben. Persze valóban nagy segítség volt nekik, hogy olyan vezéregyéniségek voltak abban a csapatban, mint Simon Tibi. Mucha Józsi bácsi nagyszerűen elemezte az Anderlecht játékát előzetesen, minden részletből felkészítettek minket – valószínűleg jobban felkészültünk, mint ők belőlünk.

A BL-főtáblán sem vallott szégyent később a Fradi, de ez már egy másik történet. Az Anderlecht elleni diadal a szív és a csapat sikere volt, összegez végül Lisztes Krisztián, aki aztán Németországban a Stuttgartban és a Werder Bremenben száznál több Bundesliga-meccsen szerepelt és német bajnoknak mondhatja magát – alighanem mindehhez a kezdő lökést az Anderlecht elleni párharc jelentette.

– A hazai meccs nagyon meleg volt – a belgák egyenlítő gólja után Hajdu Attila tízesre védett. Nagyon kiegyenlített párharc volt, hajszálon múlt, hogy mi jöttünk ki jobban belőle. Talán tényleg azon múlt, hogy jobban akartuk. Hazai pályán, azzal a közönséggel és azokkal a csupa szív játékosokkal sikerült a bravúrt végrehajtani. Abból a csapatból valóban nekem jött össze később igazán a külföldi karrier, talán mert megvolt bennem a megfelelő dinamika, indulósebesség, ami nemzetközi szinten kell. És persze nem volt rossz ajánlólevél a Bajnokok Ligája-főtábla sem…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.