NB I

Két játékostól elköszönt a Vasas

Az angyalföldiek bejelentették: Menyhárt Attila és Takács Krisztofer is máshol folytatja pályafutását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A harmincéves jobbhátvéd, Menyhárt Attila 2014 januárjában másfél éves szerződést kötött a Vasassal, amely most lejárt. Az angyalföldi klub nem kívánta marasztalni a kevés játéklehetőséghez jutott játékost, aki az NB II-be most feljutott Budaörs csapatához szerződött – írja a klub honlapja.

Szintén távozott a 19 éves Takács Krisztofer, akivel tavaly nyáron hároméves szerződést kötöttek. Ez tartalmazott egy olyan kitételt, miszerint egy év elmúltával felülvizsgálják a megállapodást. Jelen esetben a felek közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy a szerződést felbontják.

Balszerencsésen alakult számára az idei tavasz, mivel a bajnokság kezdete előtti héten megsérült, így a félszezon a gyógyulással, rehabilitációval telt számára.

Ami a Vasast illeti, a két említett játékoson kívül korábban már hírt adtunk Nagy Dániel (szabadon igazolható), Nagy Tamás (szabadon igazolható), Németh Gábor (visszavonult), Oláh László (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként) és Polényi Gábor (Mezőkövesd) távozásáról.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik