NB I

Folyamatosan jönnek az igazolások a Haladáshoz

Mészöly Géza a támadószekcióba, a középpályára és a védelembe is szerződtetne még új játékost.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Első nyári felkészülési mérkőzésén 3-1-es vereséget szenvedett az osztrák SV Mattersburg ellen a Szombathelyi Haladás, amelynek kezdőcsapatában ott volt a nagy visszatérő Király Gábor, valamint Predrag Bosnjak is. A Halihoz a héten két belga játékos is érkezett, ám a testvérpár nem lépett pályára az edzőmeccsen. Mészöly Géza vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: a jövő héten további érkezők is várhatóak.

– Úgy érzem, pozitív napot zártunk. Persze ha az eredményt nézzük, akkor kikaptunk, de az első harminc percben olyan játékkal tudtunk előrukkolni, ami nagyon pozitív volt. Jó támadásaink voltak, szép gólt szereztünk – kezdte értékelését Mészöly Géza. – A megbeszélt elemeket jól tudtuk felvonultatni az osztrák első osztályú ellenféllel szemben. Bosszantó, hogy az első és a második félidőben is a mi hibánkból, tizenegyesből kaptunk gólt. A másodikat talán lehet vitatni egy picit, de az első egyértelmű volt. Nagyon sokat dolgoztunk a héten, és a múlt héten is. Természetes volt, hogy még nincs a legmegfelelőbb állapotban a csapat, ilyenkor még nincs meg az a dinamika, ami kellett volna ahhoz, hogy jobban megszorítsuk a Mattersburgot. A szünetben sort cseréltünk, így mindenki megízlelhette, milyen nehéz egy szerb és bosnyák légiósokkal teli csapat ellen. Mindenképp hasznos volt, megfelelt ez az edzőmeccs, és segítette a felkészülésünket.

– Milyen posztra szeretne még igazolni?
– A támadószekcióba mindenképpen, akár a center, akár a jobb oldali támadó posztjára. Ezenkívül belső középpályás, illetve belső védő pozícióba szeretnék még igazolni. Új arcok érkezése már csak a jövő héten várható, a vasárnapi edzőmeccsen nagyjából azok a játékosok szerepelnek, akik pénteken is pályára léptek.

– Mi a helyzet a héten érkező belga testvérpárral? Miért nem léptek pályára?
– Vasárnap lesz egy tárgyalás a menedzserükkel, az után tudunk többet mondani erről a két játékosról.

– A klub korábban azt kommunikálta, hogy a hét végéig döntenek a kölcsönből visszatérő játékosok (Kulcsár Kornél, Zsirai Martin, Nagy Olivér, Andrij Jefremov, Medgyes Zoltán) sorsáról. Tud esetleg már valami biztosat velük kapcsolatban?
– A vasárnapi edzőmeccs után már lesz egyfajta szűkítés, és akár két játékos sorsáról is születhet döntés. Aztán a jövő héten folyamatosan jönnek az új igazolások, és ezeknek a függvényében beszéljük át a kölcsönből visszatérő többi játékos jövőjét.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik