NB I

Mészöly Géza marad a Haladás edzője

A tréner hároméves szerződésben állapodott meg a vezetőkkel, és hat-hét játékossal erősítene.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Már korábban beszámoltunk róla, hogy zajlanak a tárgyalások a Szombathelyi Haladás és Mészöly Géza között a közös folytatást illetően. Mint ismert, a tréner négy fordulóval a bajnokság vége előtt vette át a csapatot, és irányításával sikerült kiharcolni az NB I-ben maradást. Mészöly a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta: marad a Haladás vezetőedzője, és hároméves szerződésben állapodtak meg.

– Több egyeztetés is volt, de már a legelső után büszke voltam arra, hogy hosszútávon, és nem csak erre a négy mérkőzésre gondolkodik bennem a vezetőség. Mindkét fél nagyon akarta a közös folytatást, és tulajdonképpen csak a keretnek és a stábomnak az egyeztetése zajlott, és zajlik a következő napokban. Úgy érzékelem, hogy hároméves szerződésben gondolkodik mindkét fél, és ez a megállapodás ma megszületett, de a pontosításra és a véglegesítésére a jövő héten kerül majd sor – mondta Mészöly Géza.

– Mennyire kívánja átalakítani a csapat keretét? Milyen erősítéseket tervez?
– Nagyon fontos, hogy megtartsuk azokat a játékosokat, akik erősségei a Szombathelyi Haladásnak. Természetesen erősítés is kell, mivel látjuk, hogy a többi csapat is erősebb lesz. A tizenkét csapatos bajnokság nagyon pici különbségeken fog múlni, és a gárdák közel azonos erősséget fognak képviselni. Nagyon fontos, hogy az igazolásoknál tényleg a minőséget helyezzük előtérbe, és olyan játékosok jöjjenek a Haladáshoz, akik valóban erősítést jelentenek, legyen az akár külföldi, akár magyar. Maximum hat-hét labdarúgót szeretnénk igazolni, de ezt még tovább egyeztetjük, és most nagyon lényeges napok következnek. Nagyon fontos számunkra, hogy ezek a megbeszélések jól sikerüljenek, és meglegyen az erősítés. Minden csapatrészbe szeretnénk játékost igazolni, és különösen a tengelyben szeretnénk olyan labdarúgókat, akik erősítést jelentenek.

– Az olasz vonalra a továbbiakban is számítana?
– Ez is a következő megbeszélések témája. Természetesen szeretném megtartani Leandro Martínezt, és majd meglátjuk, hogy a többi olasz játékossal hogyan lehet a szerződésük kapcsán megegyezni, ez még nyitott kérdés. Gondolok itt éppen Rocchira, mert olyat is hallottam, hogy az utolsó meccsét játszotta, és hogy abba akarja hagyni. Ezt majd egyeztetni kell vele vagy a menedzserével, hogy ő miképp áll a dologhoz. Az biztos, hogy idősebb játékos, de nekem ebben az egy hónapban nagyon nagy segítségemre volt. Az edzéseken is példaértékű munkát végzett, az utolsó meccsen pedig a góljával feltette az i-re a pontot. Igazi partner volt, és példaképe lehet a mi magyar fiataljainknak is – mondta Mészöly Géza.

Olvasói sztorik