NB I

A támadást gyakorolta a válogatott

Intenzív edzéssel és videózással folytatódott a Finnország elleni felkészülés, Telkiben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A válogatott e heti munkája két sérült játékos nélkül kezdődött meg, Varga József és Pintér Ádám ugyanis hétfőn sem állt a csapat rendelkezésére, és estére az is kiderült, hogy biztosan nem jönnek rendbe a szombati mérkőzésig, ezért mindketten elhagyták a telki edzőtábort. Kiesésük érzékeny veszteség a csapat számára, hiszen mindketten védekező középpályások, és mint ismert, rajtuk kívül az eltiltott Elek Ákosra sem számíthat ezen a poszton a szakmai stáb szombaton.

A kedden délelőtt 10 órakor kezdődött edzés középpontjában a támadásépítések gyakorlása szerepelt. Dárdai Pál különös hangsúlyt fektetett arra, hogy a játékosok magas ritmusban végezzék a feladatokat, ezért a hetvenperces intenzív tréning végére alaposan kitikkadtak a játékosok – amiben persze a nagy melegnek is volt némi szerepe.

Az ebéd utáni pihenést követően videózás következett, a szakmai stáb ma a válogatott korábbi mérkőzéseinek tapasztalataiból tartott elemzést a játékosoknak. Előkerült a tavalyi, finnek elleni selejtező és a múlt pénteki, litvánok elleni meccs felvétele is, Dárdai Pál mindkét találkozó esetében rámutatott a hibákra és a pozitívumokra egyaránt.

A finn válogatott elemzése azért került át szerdára, mert akkorra a mostanihoz képest már pluszinformációk is rendelkezésre állnak majd az ellenfélről, az északiak ugyanis éppen ma este játszanak felkészülési mérkőzést az észtekkel. A találkozót a helyszínen tekinti meg Sallói István, a Dárdai-stáb tagja is, aki szerdán este első kézből számolhat be személyes tapasztalatairól – írja az MLSZ honlapja.

Olvasói sztorik