NB I

Böde Dániel az edzője ellen fordul

Korábbi paksi trénere, Kis Károly jelenlegi együttese, a Szolnok ellen játszik Magyar Kupa-elődöntőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

November elején szerzett legutóbb gólt bajnoki meccsen a Ferencváros csatára, Böde Dániel, de a pénteki, Puskás Akadémia elleni találkozón (2-1) ismét betalált, ráadásul kétszer. Mindkét gól emlékezetere sikeredett, hiszen az elsőt cipő nélkül, a másodikat pedig különleges mozdulattal érte el.

A felcsúti meccset a helyszínen tekintette meg a másodosztályú Szolnoki MÁV FC vezetőedzője, Kis Károly is, hiszen együttese kedden Magyar Kupa-elődöntőt játszik az FTC ellen. Érdekesség, hogy a paksi sikercsapatban ő volt Böde edzője, most viszont ellenfélként találkoznak. A tréner a Sport Televízió vasárnap esti, Harmadik Félidő című műsorában elmondta, hogy továbbra is válogatott szintű csatárnak tartja egykori tanítványát.

– Hogyan látta Böde Dániel szereplését ezen a meccsen, illetve az elmúlt néhány hétben, amikor nem annyira ment neki a játék?
– Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb megtalálja a góllövőcipőjét. Volt olyan időszak, amikor nagyon örültem, hogy megvan neki az a bizonyos cipő, amikor együtt dolgoztunk, de most nehezebb lesz a helyzet – kezdte Kis Károly. – Nagyon szurkolok neki a pályafutása során, és azt mondom, ha jó formában van, akkor válogatott szintű labdarúgó. Volt olyan mérkőzésünk, amelyen a cipőjét ugyan nem hagyta el, de egy százkilencven centi magas norvég középhátvéddel ütközött, ám olyan volt, mintha nem is találkozott volna senkivel, és gólra váltotta azt a helyzetét. Számtalan ilyen gólt szerzett.

– Némileg megtört a fejlődése a Ferencvárosban, ennek ellenére Thomas Doll továbbra is bízik benne, és szinte folyamatosan pályán van. Lehet, hogy sok helyen már váltottak volna.
– Kiemelkedő a magyar mezőnyben azzal, hogy nagyon sok gólt tud rúgni – és hozzáteszem, hogy nem csak rúgni, hanem fejelni is. Egyik találata nem hasonlít a másikhoz, tehát nagyon sokoldalú, ezt kevesen tudják róla. Nem csak csúcsékként, hanem árnyékékként is használható. Védekező középpályásként kezdte, és engem nagyon sokat kritizáltak, amiért feljebb vittem, ugyanakkor az élet megmutatta, hogy ez jó döntés volt, és sokat jelent a karrierjében. Biztos voltam benne, hogy múló állapot, hogy nem rúg gólokat. Thomas Doll jól csinálta, hogy továbbra is a pályán hagyta, és bizalmat szavazott neki, mert előbb-utóbb biztosan meghálálja, és ez meg is történt. A bizalom nagyon fontos számára, és az is, hogy el tudjon dönteni mérkőzéseket, tehát saját magával is rendben legyen, ahogy mondani szokták.

– Hogyan készülnek a Fradi ellen?
– Ott voltam a pénteki mérkőzésükön, ott is nagyon meggyőzőek voltak, az első félidőben tudták uralni a játékot, ők domináltak, és azt sem szabad elfelejteni, hogy kettő-egynél, amikor Polonkai Attila gólt rúgott, utána is volt egy hatalmas helyzetük, többször is eldönthették volna a találkozót. Vannak terveink, de egyértelmű, hogy a Ferencvárosnak jóval nagyobb esélye van. Megpróbáljuk a dolgukat megnehezíteni, hiszen ez a feladatunk.

– Volt néhány csapat, amely nagyon komoly vereségbe szaladt bele az FTC ellen a kupákban, mert rossz stratégiát választottak.
– Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, úgyhogy próbálunk jó stratégiát választani. Jól ismerjük a Ferencvárost, úgy gondolom, jelenleg nincs is gyenge pontja, tehát emberpróbáló feladat lesz a keddi találkozó.

– Készül külön taktikával Böde ellen?
– Inkább azt mondanám, hogy az egész Ferencváros ellen kell készülni, amellett, hogy Dani rendkívül jó futballista, tehát csak úgy lehet őt és a többieket semlegesíteni, ha az együttes védekezésünk jól fog működni.

– Lehet párhuzamot vonni a Paks korábbi kiváló idénye, és a mostani szereplése között?
– Akkor mindenki azt várta, hogy ki fogunk esni, így indult, de másodikok tudtunk lenni, megnyertük a Ligakupát, és eljutottunk az Európa Ligába. Most azt kívánom, hogy ezt ismételje meg a Paks.

– A Szolnok elérheti még a dobogót az NB II-ben?
– Ez most már nagyon nehéz lesz. Nagyon sok sérültünk van, és sajnos szombaton elvesztettük a Vasas elleni rangadót. Egy nagy hajrával még izgalmassá tehetjük a bajnokságot, ezt mindenképpen meg fogjuk próbálni, de nem lesz egyszerű feladat.

– Még mindig a magyar játékosokban hisz igazán? Mi a véleménye a sok légiósról?
– A mai napig nagyon büszke vagyok a Pakssal elért remek eredményekre. Az előbb azt kívántam, hogy érjék el ugyanazokat, de nagyon nehéz lesz kizárólag magyar játékosokkal a dobogóra kerülnie bármelyik klubnak. Egyre több jó légiós érkezik hazánkba, de még mindig vannak olyanok, akiknek nem lenne itt a helyük.

Olvasói sztorik