NB I

Kiütéssel elődöntős a Fradi

A Ferencváros idegenben is ötöt lőtt a Csákvárnak; a Szolnok is a legjobb négy között.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két visszavágóval folytatódott kedden este a Magyar Kupa negyeddöntője. A Ferencváros 5-0-s előnyről várta a másodosztályú Csákvár elleni visszavágót, míg a szintén másodosztályú Szolnok úgy fogadta az NB III-as Kisvárdát, hogy az első meccsen idegenben szerzett kétgólos (3-1) fórt.

A Fradi a visszavágón sem bízta a véletlenre, igaz, az első félórában csak helyzetekig jutott. Nagy Dominik, valamint Nagy Dániel is kecsegtető helyzetet hagyott ki, utóbbi a 23. percben kapufát is lőtt. A 27. percben érett góllá a Fradi fölénye: Sztjepan Kukuruzovics lőtt távolról a hálóba (0-1). Nagy Dominik ziccerét Gelei védte, de a 33. percben már a csákvári kapus is tehetetlen volt: Vladan Csukics vágott a kapuba egy szöglet után lecsorgó labdát (0-2). A játékrész vége előtt Nagy Dominik is betalált: Kukuruzovics passzát váltotta gólra (0-3).

Tíz perc sem telt el a második félidőből, amikor Ugrai Roland lépett ki a védők közül, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd higgadtan a kapuba továbbított (0-4). Később néhány hazai lehetőséget is feljegyezhettünk, de gólt ismét a vendégek szereztek: Nagy Dominik fektette el a kapust, így szintén könnyű helyzetben passzolt a hálóba (0-5). Az FTC idegenben sem kímélte ellenfelét, 10-0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.

– Nagyon jó futballt mutattak be ma a fiúk – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu oldalon. – Nem volt könnyű ilyen időjárási körülmények között játszani, de mindenki maximálisan bizonyítani akart, ezért elégedett lehetek a játékosaim teljesítményével. Az első félidőben kimaradt néhány lehetőség, de sikerült szép gólokat is szereznünk. Volt néhány kontralehetőségük a csákváriaknak, ami benne van a futballban, de végig irányítottuk a mérkőzést. Örülök, hogy magabiztosan jutottunk tovább.

A másik mérkőzésen a Szolnok már a hetedik percben előnyhöz jutott, miután Vári Barnabás gólra váltott egy büntetőt (1-0). A folytatásban a hazaiak inkább a védekezésre koncentráltak, Pokorni többször is munkában volt, vagy éppen a védői segítették ki a gólvonalon. A 41. percben dőlt el végérvényesen a továbbjutás: a kisvárdai Kardos Norbert keményen rácsúszott ellenfelére, így azonnal piros lapot kapott. A folytatásban a Szolnok akarata érvényesült, de gólt szinte a semmiből a vendégek szereztek negyedórával a vége előtt: Bouard Ramos vett át egy bal oldali beadást, majd a kapuba bombázott (1-1). A kettős siker így nem jött össze a Szolnoknak, amely 4-2-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágók

Aqvital FC Csákvár – Ferencvárosi TC 0-5 (0-3)

Csákvár, 1000 néző. Játékvezető: Oláh G.

Csákvár: Gelei – Wild (Fényes, a szünetben), Hajdú S., Dulló, Köntös – Domján (Oldal, 54.), Molnár Cs. – Mihály D., Bakos (Kocsis, a szünetben), Varga Z. – Molnár T. Edző: Toldi Gábor

FTC: Jova – Csilus Á. (Zsivóczky P., a szünetben), Nalepa (Busai, a szünetben), Batik (Dilaver, a szünetben), Bönig – Csukics, Kukuruzovics – Nagy Dániel, Gyömbér, Nagy Dominik – Ugrai. Edző: Thomas Doll

Gólszerzők: Kukuruzovics (27.), Csukics (33.), Nagy Dominik (44., 76.), Ugrai (54.)

Továbbjutott: Ferencváros, kettős győzelemmel (10-0)


Szolnoki MÁV FC – Kisvárda-Master Good FC 1-1 (1-0)

Szolnok, 300 néző. Játékvezető: Andó-Szabó

Szolnok: Pokorni – Fritz, Papucsek, Antal G. (Zsdrál, 38.), Vári – Mile – Kenderes, Nagy I. (Zsolnai, 85.), Lengyel B., Tóth B. (Rokszin, 50.) – B. Tóth. Edző: Kis Károly

Kisvárda: Szécsi – Farkas M., Molnár R., Kardos, Kornutyak – Minczér, Menougong (Brankovics, 72.), Üveges Sz. (Fodor A., a szünetben), Müller Zs. – Lucas (Erős G., 62.), Ramos. Edző: Révész Attila

Gólszerzők: Vári (tizenegyesből 7.), illetve Ramos (73.)

Kiállítva: Kardos (41.)

Továbbjutott: Szolnok (4-2)


A további program

Április 1. szerda

18 óra: Újpest FC – Gyirmót FC (az első mérkőzésen 0-0)

18 óra: Pécsi MFC-Matias – Videoton FC (az első mérkőzésen 1-2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik