NB I

A Fradi-pályán verné a Fradit

Litauszki Róbert szerint rendezték a sorokat a lilák, és mindkét fronton legyőznék a Videotont.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Gyirmót 4-0-s legyőzésével bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe a címvédő Újpest, amelynek a Videotonnal kell szembenéznie a fináléba kerülésért. A tavaszi szezont gyengén kezdő lila-fehérek rövid időn belül háromszor is játszanak a székesfehérváriakkal, hiszen vasárnap a bajnokságban is velük találkoznak. Az újpestiek védője, Litauszki Róbert a Rangadó.hu megkeresésére értékelte a Gyirmót elleni sikert, és beszélt az előttük álló kihívásokról is.

– Úgy érzem, a csapat nagyon jó mentalitással, jó hozzáállással és egységesen játszott a Gyirmót ellen. Az első félidőben még voltak helyezkedési hibáink, de a második játékrészre ezeket kijavítottuk. Szép akciókat vezettünk és volt veszély a támadásainkban. Régen rúgtunk négy gólt, szerencsére most sikerült – kezdte Litauszki Róbert.

– Egy szöglet után volt eredményes a találkozón, hogy emlékszik vissza a gólra?
– Már az előző szögletnél is észrevettem, hogy a röviden Andrics nagyon jól megcsúsztatta a labdát, ami így elsuhant a kapus előtt, de senki nem ért hozzá. A következő sarokrúgásnál már úgy voltam vele, hogy nem is várom meg, hova megy a labda, hanem egyből próbálok a kapus elé berobbanni. Bejött a terv, hiszen Andrics ugyanúgy megcsúsztatta, én pedig belepöcköltem a labdába.

– Első győzelmüket aratták a tavasszal, felszakadt az a bizonyos gát?
– Igen, hiszen nagyon rosszul kezdtük a bajnokságot. Nem így terveztük, de gond volt a fejekben. Most már teljesen mindegy, mi volt a probléma, mert úgy érzem, sikerült rendezni a sorokat. A válogatott szünet alatt mindenki tudomásul vette, hogy csak együtt tudjuk elérni a céljainkat. Remélem, ennek lesz folytatása. Három nagyon komoly mérkőzésünk lesz most. Úgy gondolom, azért futballozunk, hogy ilyen meccseken léphessünk pályára. Ezek visznek minket előre, mindenki felfokozott állapotban várja ezeket a találkozókat.

– Rövid időn belül háromszor is találkoznak a Videotonnal, először vasárnap, a bajnokságban. Mire számít a listavezető ellen?
– A Videoton a bajnokság toronymagas esélyese, kiváló kerete van és akár két nagyon jó csapatot is ki tudna állítani. Nekünk az a célunk a bajnokságban, hogy javítsunk az eddigi statisztikánkon. Komolyabb célt már nem nagyon tudunk elérni, de minden meccsre úgy kell kimennünk, hogy megpróbálunk nyerni. A harmadik-negyedik hely messzire került, de ha be tudnánk húzni néhány találkozót, akkor ismét lőtávolon belül lehetnénk, és tudnánk újra számolgatni. A legfontosabb az első lépés megtétele, hogy győzzünk hazai pályán a Videoton ellen. Ezzel az ő sorsukat is megnehezítenénk egy kicsit, de számomra nem ez a fontos, hanem az, hogy mi tudjunk pontokat szerezni és előrébb lépni a tabellán.

– Kimondott céljuk, és talán a bajnokságnál is fontosabb az Újpestnek a Magyar Kupa megvédése, ahol nem lesz egyszerű a dolguk, hiszen az elődöntőben szintén a Vidivel találkoznak…
– Természetesen fontos, hiszen a kupában tudnánk valamilyen eredményt felmutatni, és a tavalyi menetelés után szeretnénk megvédeni a címünket. Mindenkinek fantasztikus élmény volt a kupa elhódítása. Nagyon sok néző előtt, jó csapat ellen sikerült nyernünk, ami felejthetetlen emlék marad. Az viszont már elmúlt, itt az új szezon, és tudjuk jól, hogy a Fradi stadionjában lesz a döntő. Nagy esély van arra, hogy a Ferencváros ott lesz a fináléban, és mindenféleképpen azt szeretnénk, hogy mi legyünk a másik döntős csapat. Nagyon nagy presztízsű döntő lenne, amire az egész ország felkapná a fejét. Nekünk, játékosoknak ez egy álom lenne, és a Vidi elleni párharc során is pluszmotiváció számunkra, hogy utána a Fradi ellen védhetnénk meg a címünket, az ő stadionjukban.

Olvasói sztorik