NB I

Játszani fog az ETO a Kecskemét ellen

A sportigazgató bízik a kulcsemberek megfelelő hozzáállásában; hétvégén biztosan pályára lép a nehéz helyzetben lévő csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Továbbra is nehéz helyzetben várja a folytatást a Győri ETO FC, amely be szeretné fejezni a bajnokságot, és ebben sokat segítenek azok a vállalkozások, amelyek a csapat mellé állnak – mondta a klub honlapján Szasa Sztevanovics sportigazgató, aki a lapokban és az interneten megjelenő hírekre reagált.

– Valóban megbeszéltük azzal a három edzővel, akik januárban csatlakoztak hozzánk Kolozsvárról – Alin Minteuan, Carlan Horea és Barta Gábor – hogy a következő két hétben nem kell részt venniük az első csapat edzésein. Az előző évben a CFR-nél sem voltak könnyű helyzetben, hiszen hónapokig nem kaptak pénzt, és most nálunk sem éppen ideális a helyzet, így abban maradtunk, hogy hazautaznak, hogy felmérjék a lehetőségeiket, aztán meglátjuk, mi lesz – nyilatkozta Sztevanovics.

A győri klub a Quaestor-csoport csődje és a tulajdonos Tarsoly Csaba letartóztatása miatt egyik napról a másikra a létbizonytalanság szélére került, de Sztevanovics szerint a bajnokságot mindenképpen befejezik, így a hétvégén a Kecskemét ellen is pályára lépnek.

– Az első csapat tagjaival már korábban megbeszéltük a helyzetet, örömmel mondhatom, hogy mindenki teszi a dolgát, a játékosok valamennyien edzenek, így a legjobb csapatunkkal tudunk kiállni a tavaszi idény legjobbja ellen. A játékosok azonnal megértették, hogy mindenkire szükség van, én azt várom, hogy ebben a helyzetben Priskin Tamás, Rudolf Gergely, Lipták Zoltán, Pátkai Máté, Koltai Tamás és Djordje Kamber a mérkőzésen is húzóember lesz – tette hozzá a sportigazgató, aki az interjúban cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint például a korosztályos csapatok utazására a szülők dobták össze a pénzt a legutóbb.

– Természetesen vannak nehézségek, de szerencsére sok olyan vállalkozás működik a térségben, amely a segítségünkre siettek. Örülök, hogy a kialakult helyzet ellenére több vállalkozó jelezte, hogy számára fontos a klub, fontos az ETO, ezért támogatja az egyesületet. Eredményesek voltak az elmúlt napokban is a tárgyalásaink, így van olyan vállalkozó, aki abban fog segíteni, hogy az utánpótlás-csapataink el tudjanak majd utazni az idegenbeli bajnoki mérkőzésekre – mondta Szasa Sztevanovics.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.