NB I

Pölöskei az edzések után is gyakorol

Az MTK középpályása reméli, hogy Kanta József megtartja jó szokását, és duplázni fog a Honvéd ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az élvonal 18. fordulójában az MTK 3-1-re legyőzte a Paks együttesét. Garami József a mérkőzés után elmondta, hogy nem volt elégedett az első játékrészben nyújtott teljesítménnyel, de fontos három pontot szerzett csapata. Ez különösen azért igaz, mert az éllovas Videoton és a harmadik Diósgyőr sem tudott nyerni. A fővárosi kék-fehérek a következő fordulóban, vasárnap délután a Bp. Honvéd otthonába látogatnak, ami azért is érdekes, mert a Bozsik-stadion az idei szezonban az MTK albérlete.

A Rangadó.hu érdeklődésére Pölöskei Zsolt értékelte a Paks elleni bajnokit, és kifejtette reményét, hogy Kanta József tartja a jó sorozatát a kispestiek ellen.

– Az első félidőben jobban játszott a Paks, de sokszor előfordult az ősszel is, hogy rosszabbul teljesítettünk, mint az ellenfél, mégis mi tudtuk megszerezni a vezetést kontrákból. Szerencsére ez most is így volt. A második gól szinte a semmiből jött, majd a harmadik találattal biztosítottuk a győzelmet – mondta Pölöskei Zsolt.

– Mennyire hiányoztak a csapatból a sérültek, elsősorban Hegedüs Lajos, és Poór Patrik?
– Természetesen a sérült játékosok mindig hiányoznak, hiszen az egészséges versenyszellem szempontjából is jó, ha teljes a csapat. Szerencsére nélkülük is meg tudtuk oldani, és behúztuk, legközelebb pedig már játszhatnak, ami biztosan előny lesz.

– Garami József a mérkőzés után elmondta, hogy sok mindenen kell javítaniuk. Mire gondolt a vezetőedző?
– Kifejtette nekünk, de a lényeg az, hogy a játékunkon kell javítanunk. Kevesebbet birtokoltuk a labdát, mint ahogyan terveztük. A pálya talaja sem volt a legideálisabb, ez inkább az alacsonyabb paksi játékosoknak kedvezett. Érdekes, hogy ezúttal ez a jelző nem ránk illett, persze egyáltalán nem akarom erre fogni.

– Egy távoli szabadrúgásból volt eredményes. Ezeket külön gyakorolja az edzéseken, vagy utána?
– Igen, edzések után, ha az időnk engedi, akkor Kanta Józsival ott maradunk gyakorolni. Ő elsősorban a közeli szabadrúgásokat gyakorolja, én pedig a távoliakat.

– A következő fordulóban a Honvéd lesz az ellenfél. Milyen mérkőzésre számít?
– A helyezések azt mutatják, hogy a Honvéd nincs jó formában, de nem számítok könnyű mérkőzésre, mert összeszedett csapatról van szó. Kanta Józsiban bízom, mert szeret duplázni a Honvéd ellen, és remélem, ezúttal is megtartja a jó szokását.

– A testvére, Péter nehéz helyzetbe került Pécsen…
– Igen, de a család amennyire tudja, támogatja. Nincs könnyű helyzetben, de próbáljuk tartani a lelket benne. Szeretnénk, hogy olyan csapatban szerepeljen, ahol megbecsülik, és ahol folyamatosan tud játszani, de nyárig egyelőre várnia kell. A család természetesen teljes vállszélességgel ott áll mellette.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik