Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Négy mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján szövetségi kapitányként 1991-ben; megszámolni is nehéz, hány klubnál dolgozott edzőként. Glázer Róbert a kis csapatok mestere volt sokáig, most a még kisebbeké: az utánpótlásban dolgozik, a magyar futball alsóházában. Hatvanöt éves lett a héten, ennek örömére beszélgettünk vele a múltról és a jelenről.
– Balatonfüreden százhúsz gyerek, Győrszentivánon a felnőttekkel együtt kétszázhuszonegy srác, akik mind helyiek. A felnőtt csapat a megyei másodosztályban játszik. A fürediek pedig kifejezetten utánpótlás-csapat – sorolja a jelenlegi állományát Glázer Róbert.
– Kielégíti ez a munka? Több mint tíz éve nem ült élvonalbeli csapat padján.
– Kétezer-kettőben nyertük meg a Magyar Kupát az Újpesttel, utána a másodosztályban voltam a Haladás vezetőedzője. Az NB I-ben tehát tizenhárom éve nem dolgoztam.
– Nem is hiányzik?
– Hiányozni hiányzik, de mit csináljak? Kiabáljam, hogy szeretnék az NB I-ben dolgozni? Nem kiabálom. Nem hívtak. Gyakorlatilag Szombathelyen dolgoztam utoljára ilyen szinten, amikor a Tatabánya és a Haladás is kiesett, és Bíró Péter oda tette át a székhelyét, a Lombard FC-nél Détári Lajosnak tulajdonképpen már egy feljutó csapatot adtam át, mielőtt elváltak az útjaink.
– Elnézve a mostani Haladást, nem érzi úgy, hogy tudna segíteni?
– Nagyszerű edzője van most a csapatnak Szentes Lázár személyében. De ez nem edzőkérdés. Elmentek fontos játékosok, kicsi a költségvetés, ahogy a legtöbb klubnál. Akárhol dolgoztam pályafutásom során, a klubok nagyjából hetven százalékánál anyagi problémák voltak. Első-, másod-, harmadosztályban is. Az előre megbeszélt és megígért anyagi háttér soha nem állt rendelkezésre. Sajnálatos, hogy most is vannak ilyenek.
– Nem változott semmi a magyar futballban?
– Szakmailag változott és a pénzügyi háttér erősebb, mert az MLSZ nagy támogatást ad a kluboknak, igaz, a feltételeket is szigorítja. De még mindig vannak anyagi gondjaik a kluboknak. Sok mindennek kellene még változnia, hogy az európai középmezőnyt elérjük.
– Ha már Szentes Lázárt említette: nyilván hozzá a játékosmúltjából is szép emlékek fűzik, együtt lettek bajnokok nyolcvankettőben a Rába ETO-val.
– Később is dolgoztunk együtt, kilencvenegyben, amikor az ETO edzője voltam, ő volt a szakmai igazgató. Ami a régi Rába ETO-t illeti, már Verebes előtt is nagyszerű edzőink voltak, és a klubvezetés is kezdett profivá válni Szániel János irányítása alatt, így a háttér is adott volt. Verebes Józsi pedig odahozott egy olyan taktikai elképzelést, és hozzá egy olyan mentalitást, ami egészen más volt, mint amit addig tapasztaltunk. De hozzá kell tenni, megfelelő fizikai állapotban voltunk, mert a korábbi edzők remek munkát végeztek. Hetvenkilencben MNK-t nyertünk, és lehettünk volna bajnokok már korábban is. A mag adott volt. Verebes hozta Kovács Lacit, Szentest és Burcsa Győzőt, a többiek akkor már évek óta ott voltak. Az ő szakmai tudását nem kell ecsetelni, nagyon jó edzésanyagot hozott és minden elképzelése ült. A közönség imádta a csapatot, húsz-harmincezer néző járt ki a meccsekre.
– Verebessel jól kijöttek később is? A második aranyérem idején ön már külföldön játszott.
– Neki köszönhettem azt is, hogy Belgiumba kerültem, persze nyilván figyeltek korábban is. Egy évig játszottam a belga Aalstban, utána itthon Tapolcán levezettem, majd rögtön kezdtem az edzősködést. A kapcsolatot pedig edzőként is tartottam vele, sokat használtam a Verebes-módszerből.
– Hogy látja, amit Verebes akkor csinált, az ma is érvényes lehetne?
– Még ma is nyugodtan csinálhatná. Meghaladta a korát.
– Nemzetközi szinten mégsem sikerült neki sem a dobbantás.
– A Standard Liége elleni BEK-meccsen kint voltam, hiszen akkor Belgiumban játszottam. Nyilván hazabeszélek, de két hatalmas lesgólt adott meg a játékvezető a hazaiaknak. De Győrben így is majdnem behozta az ötgólos hátrányt a csapat. Ne feledjük, később jó meccseket játszottak a Manchester Uniteddel is.
– Akkor ön már edző volt, nem sokkal később pedig a válogatottnál dolgozott.
– Mészöly Kálmán nagy meglepetésemre engem választott pályaedzőnek kilencvenben, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Akkor a Veszprém edzője voltam, hozzá kell tennem, fiatal edzőként nagy sikereket értem el, Veszprém megye történetében akkor lett először NB I-es futballcsapat. Az egycsoportos NB II-t nyertük meg. A második évben tizedikek lettünk az élvonalban. Ezután kért fel Kálmán, csodálatos élmény volt a válogatott mellett dolgozni. Mellette vittem a Veszprémet és a TF edzői szakát is végeztem. Amikor Kálmán kapott egy remek ajánlatot Szaúd-Arábiából – el kell mondani, nagyon kicsi volt a kapitányi fizetése –, elment, engem pedig megbíztak az év hátralévő időszakára a poszttal. Hosszabb távra is szerettek volna, de én klubedző akartam lenni, ezért nem vállaltam. Kilencvenkettő január elsejétől kilencvenhárom októberéig az U21-es válogatott vezetője lettem.
– Nem bánta meg, hogy nem vállalta tovább a nagyválogatottat?
– Utólag lehetne beszélni róla, de máshogy alakult. A klubomnál kirúgtak, így kerültem Szombathelyre. Nem volt okom megbánni, az osztályozón tizenegyesekkel elbuktunk, de a következő évben rajt-cél győzelmet arattunk az NB II-ben és kupadöntőt játszottunk a Ferencváros ellen, amit oda-vissza párharc után megint csak tizenegyesekkel vesztettünk el.
– Melyik csapatára vagy eredményére emlékszik legjobb szívvel?
– Nyilvánvalóan a Veszprémre. Senki nem gondolta, hogy bajnokságot nyerünk a másodosztályban. És Dunai Antinak is masszív élvonalbeli csapatként adtam át az együttest. Csodálatos élményeket szereztem Szombathelyen. Ugyancsak nagy siker volt az Újpesttel Magyar Kupát nyerni. De én büszke vagyok a Dunakeszivel vagy a Fóttal elért eredményeimre is. Vagy hogy a Hévízzel veretlenül nyertünk NB III-at.
– Az ön generációja viszont mára szinte eltűnt az NB I-ből. Tudnának segíteni?
– Biztos, hogy nem vagyok rosszabb edző, mint tizenkét éve, amikor kupát nyertem. Azóta a szakmai végzettségem tovább bővült, a pro licencem is megvan. Kétszáztíz meccsen ültem NB I-es kispadon. Ugyanakkor van egy általános fiatalítás. Sok hasonló korú edző dolgozhatna még nyugodtan az első két osztályban, az ereje és a tudása megvan hozzá. Garami Józsi ott van az MTK-nál, bízom benne, hogy Csank János is felhozza a Vácot az NB II-be, esetleg még feljebb. Az erő megvan bennünk, csak más ma a szemlélet. Igazából egy dolog van, ami nem tetszik, nagyon sok meccset látva, hogy az egycsatáros játékot túlságosan erőltetik. Illetve még egy: túl sok a külföldi játékos a magyar bajnokságban. Olvasom, hogy olcsóbbak, mint a magyarok – ezt nem hiszem el. Nincs türelem a magyar fiatalok iránt. Pedig csak úgy tud beleérni valaki a mezőnybe, ha játszhat. Neveljük ki a játékosainkat, ahogy annak idején minket is kineveltek a magyar futballnak.
