NB I

Végre játszott, de nem nyert a Loki

A Debrecen 1-1-re végzett a Békéscsabával a pallagi akadémia műfüves pályáján.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A múlt hétvégén elmaradt a debreceniek edzőmeccse, mert a román FC Botosani lemondta a vendégszereplést. A hét közepén egymás közti játékra került sor, de szombaton végre tényleg „igazi” ellenféllel szemben léphettek pályára a bajnokcsapat játékosai, akik az NB II-ben jelenleg a feljutást jelentő második helyen álló Békéscsabát fogadták Pallagon. Több hiányzó is volt hazai oldalon: kisebb sérülés miatt Nenad Novakovics, Zsidai László és Bódi Ádám kihagyta a találkozót, és Mészáros Norbert, valamint Ibrahima Sidibe is pihent.

Jól kezdett a DVSC, hiszen alig telt el öt perc, amikor Mihelics beadása után Lázár Pál lövése – megpattanva egy menteni igyekvő vendégvédőn – a kapuban kötött ki (1-0). A huszadik percben ismét megzörrent a csabai háló, ám Szakály Péter fejesét les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Később a Békéscsabának is akadt nagy helyzete. Kiegyenlített küzdelem folyt, a szél néhányszor megtréfálta a játékosokat.

A második félidőben mindkét oldalon sorcsere történt. Végig irányította a játékot a Loki, ezért némileg váratlan volt a viharsarkiak egyenlítése: egy eladott labda után Viczián ugrott ki, és Slakta fölött a rövid sarokba helyezett (1-1). Ezután rögtön visszaszerezhette volna a vezetést a házigazda, Sós szépen emelt a kapuba, de a játékvezető ezt a találatot sem adta meg les miatt. Utána is fölényben játszott a bajnoki címvédő, de gólt már nem szerzett – tudósított a DVSC honlapja.

Felkészülési mérkőzés

Debreceni VSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre FC 1-1 (1-0)

Debrecen-Pallag. Játékvezető: Takács J.

DVSC. 1. félidő: Verpecz – Lázár P., Morozov, Brkovics, Vadnai – Berdó – Varga K., Mihelics, Szakály P., Ferenczi J. – Kulcsár T. 2. félidő: Slakta – Ludánszki, Máté P., Szatmári, Korhut – Varga J. – Jovanovics, Wittrédi, Bouadla, Sós – Tisza T. Edző: Kondás Elemér

Békéscsaba. 1. félidő: Póser – Balogh M., Balog Zs., Koszó, Juhász Gy. – Birtalan, Borbély, Bagi, Király P. – Szilágyi P., Kertész. 2. félidő: Bordás (Nótás) – Bényei, Balogh M., Fehér Zs., Horváth Sz. (Farkas M.) – Berki, Spitzmüller, Tölgyesi, Balázs R. – Vólent, Viczián. Edző: Zoran Szpisljak

Gólszerzők: Lázár P. (5.) illetve Viczián (60.)

Olvasói sztorik