NB I

Kádár még nem tanul lengyelül

Egyelőre nem egyezett meg egymással a Lech Poznan és a Diósgyőr a hátvéd klubváltásáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A válogatott védő, Kádár Tamás immár két éve erősíti a Diósgyőrt, de az eligazolása gyakorlatilag félszezononként felvetődik – a szerződése egyébként idén nyáron jár le, de plusz egy éves opciót tartalmaz.

A hátvédet hónapokkal ezelőtt a lengyel első osztályban lévő Wisla Kraków kereste meg, a két klub meg is állapodott egymással, csakhogy a krakkóiak az anyagiak kérdésében nem jutottak dűlőre a 24 éves játékossal.

– A futball egy szakma, ugyanúgy, mint bármelyik másik. Ebből élek, így érthetően az egyik fontos dolog, hogy az ember mennyi fizetést kap. Persze, sokan mondhatják, hogy huszonnégy évesen elsősorban ne ezt nézzem – mondta a boon.hu oldalon Kádár Tamás. – Amikor valakinek jön egy lehetőség, akkor mérlegelni kezdi, hogy lépjen-e, vagy sem, mérlegre tesz ezt-azt, aztán dönt. Szerintem senki sem vállalja azt, hogy elkerül egy másik munkahelyre, ahol kevesebb pénzért dolgozik, mint az előzőn. Nagyjából ez lett volna, ha igent mondok a krakkóiaknak. Ha csak a közelében lett volna az ajánlatuk a diósgyőrinek, akkor elmentem volna, de jelentős volt a különbség. Lehet, bizonyos szempontból jobban jártam volna. Lehet, hogy azóta már felépítettem volna magam kinn, és figyelt volna rám egy másik, tehetősebb egyesület, akár Lengyelországon kívül, de az is lehet, hogy nem… Remélem, nem érti senki félre: eszem ágában sincs sírni, mert nem minimálbért kapok, de azért csillagászati összeget sem. Az NB I-ben több klubban is akadnak nálam sokkal jobban kereső játékosok.

Kádár Tamás most is képben van Lengyelországban, méghozzá Lovrencsics Gergő klubja, a Lech Poznan szakvezetése nézte ki magának, de azt nyilatkozta, hogy még nem vett magyar-lengyel szótárt…

– Csak ugyanazt tudom nyilatkozni, mint korábban: én is csupán az újságokban vagy az interneten olvasom a velem kapcsolatos híreket. Főleg bajnokság közben nem szoktam adni a pletykákra, mert az csak megzavarja az embert a munkában, a koncentrációban. Van menedzserem, aki ezt intézi, hozzá futnak be az érdeklődések, csak akkor szól, ha olyan stádiumba kerül az ügy, felesleges hamarabb, mivel teljes mértékben tudja, hogy mik az elvárásaim, mit akarok. Például december elejétől, amikor szabadságra mentünk, nem is beszéltem senkivel ilyen témában egészen január másodikáig – magyarázta a hátvéd. – A lengyeleknek első lépésben a Diósgyőrrel kell megegyezniük, erről én egyelőre nem tudok, és ha ez megtörténne, akkor egyeztethetnék a Lech Poznannal. De amíg az első nem történik meg, addig minden szó felesleges, így az is, hogy mennyit lehetne náluk keresni. Persze, tudom, Lengyelország jó ugródeszka lehetne számomra, hiszen abból a bajnokságból rendszeresen kerülnek ki, tovább játékosok Németországba, Franciaországba, vagy éppen Angliába. Amit mindenképpen kipróbálnék még, az a Bundesliga, vagy a Bundesliga 2, amelyben fel tudnám úgy építeni magamat, mint Stieber Zoltán, aki a második vonalban szépen megerősödött, felvette a ritmust, aztán el tudott igazolni a Hamburghoz. A szívemhez mindig közel lesz Anglia, oda bármikor visszamennék, ami miatt gondolkodnék az az, hogy volt ott egy kis törés a pályafutásomban, mert sokat voltam sérült.

A védő sorsa másfél-két héten belül eldőlhet, ugyanis ekkor ér véget a nemzetközi átigazolás. Amint azt Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója az üggyel kapcsolatban kijelentette: a Diósgyőr kész a kompromisszumra a lengyelekkel.

Olvasói sztorik