NB I

Kádár célja egy erősebb bajnokság

Már folynak a tárgyalások, de konkrét ajánlat még nem érkezett a DVTK válogatott védőjéért.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kádár Tamás egyenletes, jó teljesítményt nyújtott a 2014-es naptári évben a Diósgyőr csapatában és a válogatottban is. Nem csoda, hogy újra felröppentek az esetleges távozásáról szóló pletykák. A védő a DVTK honlapján értékelte az elmúlt esztendőt, és megossza saját gondolatait a klubváltásáról.

– Szerintem elégedettek lehetünk ezzel a harmadik hellyel, ha kicsit jobban koncentrálunk és kicsit több szerencsénk van, akkor közelebb is végezhettünk volna pontszámban a második, illetve az első helyhez. Ha megnézzük, kik vannak mögöttünk a bajnokságban, akkor ez egy kiváló eredmény, ebből tudunk önbizalmat meríteni a következő évre – kezdte Kádár Tamás. – Úgy érzem, nekem is jól ment a játék, de nehéz különválasztani a csapat jó szereplését az egyéni teljesítménytől. Voltak jobb és rosszabb meccseim, alapvetően elégedett vagyok, de még mindig több van bennem, azon leszek, hogy ezt meg is tudjam mutatni a következő években.

A válogatott hátvéddel kapcsolatban nyáron és most is Lengyelországot említették elsősorban, amely – Lovrencsics Gergő és Guzmics Richárd példájából láthatjuk – eddig bejött a magyaroknak.

– Több helyen szóba hozták, hogy lehet, hogy eligazolok. Már lehet erről beszélni, mert véget ért a szezon. A célom most is az, hogy vissza tudjak jutni egy erősebb bajnokságba, ezt sosem titkoltam – magyarázta Kádár. – Ha külföldre tudok kerülni, akkor az itt töltött időnek köszönhetően újra azt fogom tudni nyújtani, mint amikor először külföldön játszottam. Meglátjuk, mit hoz ez a tél. Ha lesz olyan kérő, mely ki tud vásárolni, megfelelő ajánlattal áll elő és megfelelő pénzt kap értem a Diósgyőr, valamint ez egy olyan csapat lesz, amire én is azt mondom, hogy előrelépés, akkor úgy gondolom, a klub is és én is megfontoljuk majd ezt a lehetőséget. Egyelőre azonban nincsenek konkrét ajánlatok, így én ezzel nem szeretnék foglalkozni. Minden magyar labdarúgónak az a célja, hogy külföldön fejezze be a pályafutását, hogy nagyobb és erősebb bajnokságban is helyt tudjon állni. Meglátjuk, mit hoz a sors. Sok meccset játszottam, most már kellően profinak érzem magam, úgymond megértem arra, hogy újra külföldön bizonyítsak. Tudom, hogy folynak tárgyalások, vannak érdeklődők, egyelőre konkrétumok nélkül. Én is megkedveltem a klubot és a Diósgyőr szurkolóit is az elmúlt években, amíg nincs konkrét ajánlat, addig úgy készülök, hogy maradok. Ha így lesz, akkor sem leszek szomorú, mert ugyanígy fogom folytatni, mint idáig. Mindent meg fogok tenni, hogy egy olyan csapat tagja legyek, amellyel újabb sikereket tudunk elérni. A teljesítményemmel továbbra is szeretném magamra felhívni a szövetségi kapitány és a külföldi klubok figyelmét is, ezzel segíteni tudom a Diósgyőrt is.

Olvasói sztorik