Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Több rangadót is rendeztek az élvonal 15. fordulójában, ezek közül egy szombati és a vasárnapi mérkőzés elemzésére kértük a Rangadó.hu állandó szakértőjét, Glázer Róbertet, a Rába ETO egykori kiváló játékosát, majd vezetőedzőjét.
MTK – Diósgyőri VTK 0-2
Az első félidőben a vendégek futballoztak fölényben, és Griffiths duplájával kétgólos előnyre tettek szert. A fordulást követően a fővárosiak vették át az irányítást, folyamatosan nyomás alatt tartották a diósgyőri védelmet, ám a vendégek hátsó alakzata, élén Antal Botond kapussal remekül helyt állt, így az eredmény nem változott. A DVTK ezzel 17 éves nyeretlenséget szakított meg: legutóbb 1997. szeptember 3-án hozta el a három pontot az MTK-tól.
Egész ősszel mindkét csapat nagyszerűen játszik, sok meccsüket láttam. Ez is nagyszerű mérkőzés volt – kezdte Glázer Róbert. – Érdekes módon állították fel a csapatokat, az MTK-ból valóban hiányzott Pölöskei Zsolt játéka, bár a második félidőben Thiam, aki helyettesítette, kimondottan jó teljesítményt nyújtott. Ez átírta a fővárosiak alapfelállását. A Diósgyőr alapfelállása úgy nézett ki, hogy a négy védő előtt Egerszegi Tamás személyében egy szűrő játszott, három támadó középpályás, és bár gyakorlatilag a második félidőben Takács Tamás is vissza-visszalépegetett – gondolom, ez volt a taktika –, de két csatárral játszottak. Az MTK-nál a négy védő előtt Vass Ádám söprögetett, négy középpályás, elöl pedig egy ék játszott.
Nagyon jól kezdett a Diósgyőr, főleg a bal oldalon – vagyis a házigazdák jobb oldalán – rendkívül sok, kombinatív, szép támadást vezetett. Tizenöt percnek el kellett telnie, mire az MTK talpra állt, bár a nagy bedobásai, valamint a szöglet – amit Kálnoki-Kis kihagyott, nem jól csúsztatott meg – után nagy helyzete is akadt. Úgy éreztem, utána az MTK nem tudta azt a sokpasszos futballt játszani, amit szokott. Négy középpályása volt a hárommal szemben; Elek Ákos nagyszerű teljesítményt nyújtott, de nem csak ő, a többiek is, és mintha a DVTK többet tudta volna birtokolni a labdát. Griffiths is nagyon jól játszott, és ritkán látható szép gólokat szerzett. Megérdemelten vezetett az első félidő után a vendégcsapat. Nagyszerű támadásokat vezettek, nagy taktikai harcot láthattunk, és a középpályán érdekes módon Elek Ákosék sokkal többet tudták birtokolni a labdát.
A második félidő előtt Garami József nagyon jól cserélt. Mindkét beküldött ember, Horváth Zsolt és Bese Barnabás is lendületet vitt a csapatba, és gondolom, fel is tüzelte a játékosokat, mert egész más felfogásban mentek ki a pályára. Tizenöt percen keresztül nagyon nyomott az MTK, ha akkor gólt rúgnak, bármilyen eredmény születhetett volna, de nem sikerült. Bár azt is hozzá kell tenni gyorsan, hogy a DVTK nagyon zártan védekezett. Az első felvonásban a szélső hátvédek mindkét csapatnál felmentek, de Huszics, illetve Okuka sokkal hatékonyabban támadtak. A második félidőben kevésbé tudták ezt megtenni, mert nagyon támadólag lépett fel a fővárosi együttes.
Kisebb helyzetei voltak, majd elkezdődtek a cserék. Ekkor a vendégek alapfelállást változtattak, mert mint említettem, Takács Tamás egy kicsit mélyebben visszalépett a középpályára, Elek Ákos visszahúzódott Egerszegi mellé, és három középpályás volt, de mindegyiket nevezhetnénk csatárnak is, mert amikor bejött Grumics, Bacsa és Jenner, akkor szerkezetben már úgy néztek ki, hogy négy-kettő-három-egy, és a vége felé már stabilizálódott a helyzet.
Veszélyes pontrúgásai ugyan voltak az MTK-nak, de talán csak egy – amit oldalszabadrúgásból Kanta a rövidre rúgott, és Kádár egy kicsit meg is szédült – lehetett volna igazán komoly. Bár Kanta szabadrúgásai mindig jók szoktak lenni, most ezzel sem tudtak ellenfelük fölé nőni. Összességében megérdemelten nyert a Diósgyőr egy nagyszerű mérkőzésen, igazi rangadón. Milyen kiváló hangulata lenne, ha harmincezer néző előtt játszanának egy ilyen iramos mérkőzést… Sajnálom, hogy ilyen kevés néző látta a meccset, mert kimondottan élvezetes és jó volt a taktikai változatokkal, az alapfelállás-változatokkal.
Mint említettem, kimondottan öröm volt nézni mindkét csapat esetében a két szélső védő belépését a támadásokba. Annak idején Verebes József honosította meg nálunk Győrben a mélységi váltásokat, amikor bajnokságot nyertünk. Ha a jobb bekk elmegy, a jobb oldali középpályás, vagy valaki visszazár a területre. Ezeket most fantasztikus módon csinálta mindkét csapat. Az első félidőben feltűnő volt, hogy mindkét csapat harminc-negyven méteren belül volt. A második félidőben már egy kicsit elcsúsztak, aztán már Griffiths is visszament, tehát zártabbak voltak, szűkítették a területet. Nagyon nagy taktikai fegyelmezettséggel, hatalmas elánnal játszottak, nagyon sok szép dolgot lehetett látni ezen a találkozón és élményszámba ment Griffiths első gólja, ahogy besarkazta.
Győri ETO FC – Debreceni VSC-TEVA 0-1
A Rába ETO története során eddig utoljára 1979-ben nyert Magyar Kupát – a Népstadionban rendezett döntőben a Ferencvárost győzte le Szabó Ottó szemfüles góljával. A 35 éve kupagyőztes csapat köszöntésére a DVSC elleni mérkőzés szünetében került sor, és természetesen ott volt a korabeli csapat oszlopos tagja, Glázer Róbert is.
A vasárnapi mérkőzés nem ütötte meg a rangadó-szintet. Az első félidőben a Debrecen egyértelműen jobb, határozottabb volt, dominált, technikailag jobb kivitelezéseket mutatott be – vélekedett Glázer. – Ekkor is kitűnt már, de főleg a második félidőben, hogy érdekes hadrendet választott Kondás Elemér erre a meccsre. Megvolt a négy védője, előttük Zsidai László volt a söprögető, és most Bouadlát és Varga Józsefet kivitte Tisza Tibor mögé, v-alakba, bár szabadon mozogtak. Mögöttük voltak a középpályások, Bódi és Jovanovics. Ez megzavarta az ETO-t, amelyben egyedül Windecker volt védekező középpályás a négy védő előtt. Pátkai szabadon játszhatott, ahogy az utóbbi időben láthattuk. A négy középpályás előtt Priskin Tamás helyezkedett a kevesebbet mozgó győrieknél.
Jobb csapat benyomását keltette az első felvonásban a Debrecen, és megérdemelten nyert. A második félidő ugyan kiegyenlítettebb volt, ám a Debrecen húzta az időt, a győriek pedig a gyorsabb mozgások helyett agresszívabbak voltak, a bíróval foglalkoztak, ami nem tetszett. Ez az ETO sokkal jobb annál, hogy így szerepeljen. Tavasszal utolérték a Debrecent, és ha még tart a bajnokság, akkor aranyérmes lehetett volna a csapat, mert fantasztikus félszezont futottak, most pedig ilyen játékot nyújtanak, amit nem értek, mert nem látok bele, nem tudom, mi folyik a klubnál.
Nem játszanak olyan jól, ahogy eddig, ez meglátszott a nézőszámon is, mert sajnos ismert nagyon kevesen voltak. Minden tekintetben erősebb csapatnak tűnt a DVSC. A második félidőben nem értettem az egyik győri cserét. Nem tudom, hogy sérült volt-e Völgyi Dániel, vagy sem, de lecserélték. Egy-nullra vezetett az ellenfél, és balhátvéd helyett balhátvéd ment be, ezt edzőként nem értettem. Priskin nagyon agresszív volt, és várható volt, hogy esetleg kap még egy sárga lapot és kiállítják, de összességében mint góllövő csatárt, mindenképpen fent tartottam volna, ennyit kockáztatok, hogy a csapat otthon legalább egy pontot elérjen.
Nem volt jó mérkőzés, taktikai harc azért volt a pályán, és elég sokat futottak a játékosok. A szünet után a vendégeknél Varga József és Bouadla is elfáradt egy kicsit, már kevesebbet tartották meg elöl a labdát. Kondás Elemér ugyan későn, de azokat a játékosokat vitte le, akik kezdtek elfáradni, és lényegében megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
