NB I

Kilenc meccset játszott idén a válogatott

Négy győzelem, két döntetlen, három vereség és két szövetségi kapitány a 2014-es mérleg.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Négyszer győzött, kétszer döntetlent ért el, háromszor pedig vereséget szenvedett idén a magyar válogatott. A nemzeti csapat ez évi első öt meccsén Pintér Attila irányította a szakmai munkát. Vele ötvenszázalékos teljesítményt nyújtott az együttes, két győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a mérleg, ám egyetlen, Észak-Írország elleni tétmérkőzését elbukta a gárda szeptemberben, Pintért pedig a hazai szövetség ezt követően menesztette.

Az év utolsó négy találkozóján Dárdai Pál vezette a válogatottat, és a három Európa-bajnoki selejtezőjéből kettőt, a feröeriek és a finnek ellenit megnyerte a csapat, egyet pedig – a románokkal szemben idegenben – döntetlennel zárt. Az idei esztendő zárótalálkozóján, az Oroszország elleni felkészülési meccsen 2-1-es vereséget szenvedett a válogatott.

A magyar válogatott 2014-es mérkőzései

Március 5. (barátságos): Magyarország–Finnország 1-2 (1-0)

Gólszerző: Rudolf (13.)

Május 22. (barátságos): Magyarország–Dánia 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Dzsudzsák (25.), Varga R. (69.)

Június 4. (barátságos): Magyarország–Albánia 1-0 (0-0)

Gólszerző: Priskin (82.)

Június 7. (barátságos): Magyarország–Kazahsztán 3-0 (1-0)

Gólszerzők: Priskin (26.), Varga R. (63.), Engel (öngól 90.)

Szeptember 7. (Európa-bajnoki selejtező): Magyarország – Észak-Írország 1-2 (0-0)

Gólszerző: Priskin (75.)

Október 11. (Európa-bajnoki selejtező): Románia–Magyarország 1-1 (1-0)

Gólszerző: Dzsudzsák (82.)

Október 14. (Európa-bajnoki selejtező): Feröer-szigetek – Magyarország 0-1 (0-1)

Gólszerző: Szalai (21.)

November 14. (Európa-bajnoki selejtező): Magyarország–Finnország 1-0 (0-0)

Gólszerző: Gera (84.)

November 18. (barátságos): Magyarország–Oroszország 1-2 (0-0)

Gólszerző: Nikolics (86.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik