NB I

„Nem vagyok őrült!” – mondja a Honvéd edzője

Csábi József a hátralévő négy bajnoki mérkőzésre 12 pontot tervez, de tízzel sem lenne elégedetlen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az idei szezont a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzőjeként kezdte Csábi József, de manapság már a Bp. Honvéd csapatát irányítja. A Bozsik-stadionban otthon érzi magát, hiszen korábban játékosként kilenc, edzőként három évig erősítette a kispestieket. A Dinó Sporthíradó kedd délutáni adásában elmondta, hogy pozitív fogadtatásban részesül a visszatérése után, sok üzenetet kapott. Legújabb korszakát két vereséggel nyitotta: a kupából a Fradi tizenegyesekkel búcsúztatta őket, a Videoton pedig 1-0-ra nyert ellenük az NB I-ben.

– Olyan típusú ember vagyok, aki szereti a kihívásokat, pozitív ember vagyok, és biztos vagyok benne, hogy pozitív irányú fordulatot tud venni a Honvéd – kezdte Csábi József. – A visszajelzések is olyanok voltak, hogy az elmúlt héten már egy más Honvéd volt a pályán, a Fradi ellen is. Jólesett, hogy ezt a Ferencváros és a Videoton edzője is elismerte. Amikor a megkeresés megtörtént, nem gondolkodtam olyan sokáig a válaszon. Az én helyzetemben szerintem mások sem tették volna másképp, szerintem. De látva a sorsolást, ez nem egy könnyű történet, hiszen a Videotonnal kezdtünk, a következő pedig a Ferencváros. Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy beteszem a hurokba a fejemet, de én pozitív felfogású ember vagyok. Valóban nagy az elvárás, de szeretem a kihívásokat, és azt gondolom, hogy a Honvédot nagyon jó útra tudjuk állítani, ami egy picit más lehet, mint az elmúlt időszakban volt… Nálam a legfontosabb az, hogy a Honvédért ki tud a legtöbbet tenni az edzéseken, a mérkőzéseken, az életben, a mindennapokban.

A székesfehérvári 1-0-s vereségről a tréner elmondta: még mindig nagyon bosszús, mert úgy érzi, sokkal több volt abban a mérkőzésben.

– Már az is tetszett egy picit, hogy olyan Honvédot láttam, amit szeretnék, amely az elsőtől az utolsó pillanatig tud küzdeni. Érezhető volt, és a meccset visszanézve is bizonyosodott, hogy a Videoton előrébb tart, nem véletlenül vezeti a tabellát ilyen magabiztosan, Bár hozzáteszem, az utolsó negyedórában a magabiztosságuk picit megingott, és ez jó érzéssel töltött el. Maga az eredmény természetesen nem. Valaki mondta a meccs után, hogy tulajdonképpen elégedett is lehetnék, de nem vagyok, mert nekünk pontok kellenének. Hozzáteszem: vereség és vereség között is van különbség.

A kispestiek a tizenegyesekkel elvesztett Magyar Kupa-nyolcaddöntő után péntek este a bajnokságban is megmérkőznek a Ferencvárossal. Csábi bízik benne, hogy ezúttal sok szurkoló és jó hangulat lesz a stadionban. Szerinte szakmailag és mentálisan előny és hátrány egyaránt lehet, hogy a két együttes a közelmúltban már találkozott egymással.

– Lehet, hogy többet kell elkövetnünk a pályán, hogy legyenek szurkolók. Azt hiszem, az elmúlt két mérkőzésen valami megmozdult, különösen a Ferencváros ellen szerintem jól is játszott a csapat, nagy odaadással. Biztos vagyok abban, hogy azon a meccsen kellően felbosszantották a fiúkat ahhoz, hogy revánsot tudjunk venni pénteken. Nagyon tüzes hangulatú volt a kupameccs, és egy nagyon közeli időpontban találkozunk ismét. Voltak problémáink és vannak is. Százhúsz perces csatában fontos, ki hogyan tud frissíteni. A Fradi kicsit jobban tudott, ezért a hosszabbításban már nem tudtunk annyira dominálni, de a kilencven perc alapján abszolút mi voltunk a jobbak.

A kispestiek győzelemre készülnek, és vezetőedzőjük szerint erre feljogosítja őket a múlt héten mutatott teljesítményük. Elismeri a Ferencváros játékosait és edzőjét, de úgy véli, képesek lesznek kontrollálni a mérkőzést. A folytatásban a Pápa, a Dunaújváros és a Győri ETO vár az együttesre, és azt is megtudhattuk, Csábi összesen hány pontot tervez a téli szünetig hátralévő négy bajnoki találkozón.

– Tizenkettőt! Mondtam, hogy pozitív és maximalista ember vagyok, de ha ebből csak tíz lesz, az is jó. Hozzáteszem: a realitás talaján maradok, nem vagyok őrült, mielőtt azt kérdeznék, hogy hülye ez? Látom a problémákat, látom a helyzetet, hogy a jelenleg a Honvéd nem ott tart, ahol nyáron, az induláskor tervezte bárki. Hogy miért, az ennyi idő alatt még nem jött le teljesen nekem, de majd megpróbáljuk megfejteni, mert csak abban az esetben lehet ezen javítani.

Az edző igazságtalannak érzi a versenykiírást, hiszen nyáron és ősszel 17, tavasszal viszont csak 13 fordulót rendeznek az élvonalban, de az elmúlt két meccsük alapján úgy véli, hogy a jelenleginél feljebb van a Honvéd helye.

A válogatottnál másodedzőként eltöltött három és fél évre visszatekintve úgy vélekedett, hogy Magyarország nem kapott egyenlő elbírálást az UEFA-tól, mert a mi stadionunkat bezárták a Románia elleni meccsre – ami, mint utólag kiderült, a legfontosabb volt számunkra a világbajnoki selejtezősorozatban –, a románok viszont háromszor kaptak figyelmeztetést, de zárt kapus büntetést egyszer sem.

– Amikor ezt befejeztük, akkor a hollandiai és romániai mérkőzésből indult ki mindenki, azt viszont sokan elfelejtették, hogy az elmúlt két selejtezősorozatban stabilan harmadikok tudtunk lenni, úgy, hogy mindkétszer közelebb álltunk a második helyhez, mint a negyedikhez, és ez azért a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében nem volt rossz eredmény. Meggyőződésem, hogy a bizonyítvány ez, és nem a holland meg a román mérkőzés. A hollandiai meccs már egy következménye volt annak is, hogy viszonylag nagy elvárás volt velünk szemben a második hely megszerzését illetően. Dicsőséges időszaka volt az életemnek, nagyon büszke vagyok rá, hogy ott lehettem és Egervári Sándorral dolgozhattam. Sokat tanultam és sok tapasztalatot szereztem. Arra is büszke vagyok, hogy egyszer szövetségi kapitány is lehettem, a célom az, és a mindennapjaimat is ennek rendelem alá, hogy még lehessek majd egyszer… – mondta végül Csábi József.

Mivel már csak régi-új csapatára, a Honvédra koncentrál, a Nyíregyházán történtekkel semmilyen formában nem kíván foglalkozni, mindössze annyit mondott, hogy a távozása előbb történt (vasárnap), mint a Honvéd tulajdonosának megkeresése (szerdán).

Olvasói sztorik