NB I

Szentes Lázár: Az első edzéstől már az én felelősségem

A Haladás régi-új vezetőedzője nagyon kemény, húzós meccsre számít a Győri ETO ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 11. fordulójában a Haladás 1-0-ra kikapott a sereghajtó Dunaújváros otthonában. A gyenge őszi szereplés és a vereség következményeként Artner Tamás vezetőedzőnek megköszönték az eddigi munkáját, és a csapat irányítását Szentes Lázár vette át. Érdekesség, hogy ő korábban már irányította a Haladást, bár csak rövid ideig, még 2002-ben. A helyzet további pikantériája, hogy a szombathelyiek következő ellenfele Szentes egykori klubja, a szintén nem túl jó formában lévő Győri ETO lesz vasárnap este. Mindkét csapatnak nagy szüksége van a három pontra.

A pénteki sajtótájékoztatón Szentes elmondta: nem Üzbegisztánból jött, tehát jól ismeri új csapata játékosait, és a győrieket sem kellett különösen feltérképeznie, mert minden eddigi meccsüket látta.

– Mire lehet elég ilyen kevés idő? Mit lehet ezalatt tenni?
– Mindent, és nagyon keveset. Ezek a napok, edzések arra vannak, hogy a saját képemre formáljam a csapatot – kezdte Szentes Lázár. – Egy edző első számú feladata, hogy a saját elképzelését, stílusát a csapatán megjelenítse. Egy edző azért van, hogy a csapat úgy játsszon, ahogy azt ő elképzeli. Hogy ez a tanulási folyamat milyen hosszú, ez is edzőfüggő lehet, és a csapaton is múlik, hogy a játékosok mennyire fogadókészek. Abban a pillanatban, hogy a szerződést aláírtam és megtartottam az első edzésemet, onnantól a teljes, százszázalékos felelőse vagyok a történéseknek. Nem fogok visszatekintgetni, ők az én csapatom onnantól, hogy megtartottam az első edzést. Az első mérkőzés is az én felelősségem lesz. Nyilván az öltözőn belüli egy más világ, és ahogy kifele az ember kommunikál, az megint egy más kérdés. Ezek az edzések arra szolgáltak, hogy az általam elképzelteket adjuk vissza már vasárnap.

– Volt része valamilyen pozitív, vagy akár negatív meglepetésben az érkezése óta?
– Nem feltétlenül. A körülmények, a város, a lehetőségek ismertek voltak. Dolgoztam már itt, sajnos nem sokat változtak előnyükre a körülmények, az infrastrukturális dolgok. Amikor igent mondtam, nagyon jól tudtam, hogy ez fog várni. Bízom benne, hogy rendeződni fog az infrastrukturális helyzet, mert nem túl szerencsés, ha egy első osztályú csapat nem biztos, hogy mindig tud füvön edzeni. Ez nem feltétlenül jó, de ez csak tényközlés, ez így volt tizenkét évvel ezelőtt is, és így van most is. A játékosállományt is nyilván ismertem, nem Üzbegisztánból jöttem, hogy teljesen ismeretlen lenne a közeg, meg a játékosok. Ismerem őket. Nyilván az edzések folyamán sokkal többet látok, azért azt meg lehet említeni, hogy az én edzői módszerem az, hogy menedzser típusú vezetőedző vagyok, aki asszisztensekkel, edzőkkel dolgozik. Ez az jelenti, hogy például a csütörtöki, nagyon fontos taktikai edzésen három plusz egy edző volt. Ezért is lesz a jövőben mindenképpen, hogy két fix edző lesz asszisztensként az első osztályú csapatnál, plusz a feladatoktól függően az Illés Akadémia edzőit fogom felkérni arra, hogy a munkámat segítsék. Nem csak azért, mert új csapatnál vagyok, és a játékosokat fel kell mérnem, hanem ez a gyakorlatom is, ez volt és ez is lesz. Ezt kívülről szemlélve úgy kell érteni, hogy nem vezetek gyakorlatot. Kiosztom és megbeszéljük a feladatokat, és az aktuális edző irányítja az edzést, ismerve természetesen az apró részt, ismerve az egészet, hogy mit miért csinálunk. Én meg ellenőrzöm őt is és a játékosokat is, hogy éppen hogy állunk az adott csoportokon belül, hogyan folyik az adott edzésgyakorlat. Ez is segíti azt, hogy minél jobban megismerjem a játékosokat.

– Mit lehet tudni a Győrről? Mik az erősségeik, kik a kulcsemberek?
– Győri vagyok, tehát az összes meccsüket láttam, a bajnokiktól elkezdve Ligakupát, mindent. Az idegenbeli meccseiket is láttam, mert pont úgy alakultak a dolgok, hogy érdekelt és meg tudtam nézni. Tehát maximálisan képben vagyok velük kapcsolatban. Nem mondok nagy dolgot azzal, hogy az ország egyik legjobb játékosállományával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nagyon jó játékosok alkotják a csapatot. Az, hogy most nem alakulnak szerencsésen a dolgaik és a vártnál kevesebb pontot szereztek, nem jelent semmit. A labdarúgás úgy működik, hogy a képességek megmutatják magukat előbb-utóbb. Nyilván van egy szerencsétlenebb időszakuk, de én a maximumra számítok tőlük. Nem eshetünk abba a hibába, hogy nincsenek formában. Ez egy nagyon kemény húzós meccs lesz, így készültem fel én magam is, és készítem fel a csapatot is. Elég, ha csak a válogatott labdarúgóikat soroljuk fel. Minden posztra legalább jut egy, a védelemben, a középpályán és a támadósorban is. Nagyon jó, átlagon felüli képességű, gyors játékosaik vannak, nem akarok neveket felsorolni.

– Ennek ellenére kimondható, hogy a Haladásnak a három pontra szüksége van?
– Nyilván úgy megyünk ki a pályára, hogy meg akarjuk nyerni, de mindig ott van az, hogy ne kapjunk ki, de nem úgy fogunk játszani. Ha úgy alakul, hogy egy kemény, ütős, húzós meccsen döntetlen lesz, akkor jó. Majd meglátjuk, hogy alakul, nyilván ha az utolsó percben kapunk gólt, és úgy egyenlítenek, akkor az nem lesz túl jó, de ha mi egyenlítünk az utolsó percben, az már más, de győzni szeretnénk, és győzni akarunk.

– Kétezer-kettőben is ön volt a csapat edzője, mennyiben változott az óta? Számíthatunk támadófutballra?
– A támadófoci relatív. Az akkori Haladás teljesen más típusú játékosokból állt, egész más volt az összetétele, és a korösszetétele is. A csatárok és a középpályások között is voltak olyan emberek, akik más színvonalat képviseltek. Azzal a csapattal azt lehetett játszani. Edzői törvény, hogy azt játszasd, amire a csapatod alkalmas. A kezdeményező, kitolt védekezésű játék is a támadójáték egy fajtája, meg a zárt védekezésű játék is. Azt, hogy ki dominál, vagy ki nem dominál, azt úgyis az aktuális mérkőzés, és az aktuális játékoskeret dönti el. Nyilván próbálunk majd olyan szituációkat, játékhelyzeteket kialakítani, amiben mi dominálunk, de ismerve az ETO-t és a játékát, valószínűleg keményen jönni fognak. Erre is felkészítettem a csapatot, sokféle reakcióra fel kell készülnünk.

Olvasói sztorik