NB I

Lencse: „A szívem csücske az MTK, de…”

Egykori csapata ellen is győzne a felcsútiak csatára, aki nem írná alá a szezonvégi nyolcadik helyezést.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 11. fordulójában elvitte Nyíregyházáról a három pontot a Puskás Akadémia. A felcsútiak ezzel már sorozatban a negyedik győzelmüket ünnepelhették, és a tabella nyolcadik helyéről várják a folytatást. Szükségük lesz a jó formájukra szombat délután is, hiszen komoly erőpróba vár rájuk: a második helyezett MTK-t látják vendégül. Érdekes találkozó lehet ez Lencse László és Tischler Patrik számára, hiszen ők a másik oldalt is nagyon jól ismerik, ugyanis a fővárosi kék-fehéreknél is játszottak.

A Rangadó.hu érdeklődésére a Puskás Akadémia csatára, Lencse László értékelte a Nyíregyháza elleni mérkőzést, és elmondta, nem elégedne meg a nyolcadik hellyel a bajnokság végén.

– Érdekes mérkőzés volt, sok fordulattal. Sajnos nem játszottunk jól, mert ennél tudunk sokkal jobban is. Sikerült megszereznünk a vezetést és utána már tudtuk játszani a játékunkat, egészen a kiállításig. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy jogos volt-e vagy sem. Mindenesetre onnantól kezdve már csak egy dolog volt a fontos, hogy megtartsuk a vezetést. Foggal-körömmel védekeztünk és lehet vitatkozni azon, hogy megérdemelt siker volt-e vagy nem, de a legfontosabb, hogy sikerült megszereznünk a három pontot – mondta Lencse László.

– Az utolsó négy bajnokijukat megnyerték. Mi az oka a jó szereplésnek?
– Az első néhány fordulóban a szerencse sem volt velünk. Úgy gondolom, amit akkor elvett a sors, azt most visszaadta. Minden mérkőzés más, sokat hallottam, hogy ilyen játékkal nem lehet nyerni, de ezekkel nem szabad foglalkozni. A csapat is érzi, hogy elindult egy jó sorozat, és ezt szeretnénk folytatni.

– Jelenleg a nyolcadik helyen állnak. Elégedett lenne a bajnokság végén is a mostani pozícióval?
– Kicsit szeretnénk feljebb lépni. Minden mérkőzés más, és szerintem ebben a csapatban van még lehetőség, ezért nem írnám alá előre a nyolcadik helyezést.

– A következő fordulóban a szintén remek formában lévő MTK-t fogadják. Ön a fővárosiaknál mutatkozott be az élvonalban. Jelent ez pluszmotivációt?
– Nekem a szívem csücske az MTK, de úgy gondolom, nem kell semmit sem bizonyítanom feléjük. Egy profi focistának el kell különítenie ezeket az érzéseket. Én már a Puskás Akadémia labdarúgója vagyok és a csapat sikereiért küzdök. Bízunk benne, hogy sikerül megállítanunk az MTK-t. A stáb a héten elemzi a csapatot, hogy fel tudjunk készülni. Szeretnénk otthon tartani a három pontot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.