NB I

Nincs megállás Kispesten

Hidi Patrik elmondta, csapata egy nap pihenővel készült a Magyar Kupa következő fordulójára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A válogatott szünetet követően kedden és szerdán már a Magyar Kupában lépnek pályára a még versenyben lévő NB I-es, illetve alacsonyabb osztályú csapatok. A kupa második fordulójában a Budapest Honvédra az a Felsőtárkány vár, mely az első körben az akkor az OTP Bank Ligában éppen listavezető Paksot ejtette ki.

A fővárosiak játékosa, Hidi Patrik a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, kellő odafigyeléssel futnak ki a gyepre az NB III-as ellenfél otthonában is. Hozzátette, bár az első csapat tíz nap szünet után játszik ismét tétmeccset, ő jobban örült volna, ha hétvégén is pályára kellett volna lépni.

– Nehéz meccsre számít a Paksot is legyőző Felsőtárkány ellen?

– Ugyanúgy készülünk, mint a többi mérkőzésre. A Paksot kiejtette soros ellenfelünk, nem vehetjük félvállról a Felsőtárkányt sem. A csapatból többen is az utánpótlás-válogatottaknál szerepelnek, így ők kihagyják a keddi mérkőzést, de a többiek csak erre a feladatra koncentrálnak, majd egy kevés pihenő után jöhet a hétvégi bajnoki.

– Nehéz felkészülni egy olyan ellenfélből, akiről jóval kevesebb információ áll rendelkezésre, mint például egy NB I-es csapatról?

– Valóban kevesebbet tudunk a Felsőtárkányról, nincs annyira szem előtt, mint az élvonalbeli riválisaink. Azonban egy két osztállyal alacsonyabb szinten játszó csapatról beszélünk, a saját játékunkból kell felkészülni. Ha kellően odafigyelünk, megfelelően állunk hozzá, akkor nem lehet gond.

– Több, mint egy hét pihenő állt a rendelkezésükre a válogatott szünet miatt. Jól jött a pihenő?

– Nem játszottunk sok meccset eddig a szezonban, személy szerint jobban örültem volna, ha most hétvégén is bajnokin kell pályára lépnünk. A válogatott mérkőzése miatti szünetben sem pihentünk, csak szombaton nem volt edzés. Az elmúlt napokban arra koncentráltunk, hogy az eddigi hibáinkat kijavítsuk, tökéletesítsük a játékunkat.

Olvasói sztorik