NB I

Száz éve született Baróti Lajos

A magyar válogatottat szövetségi kapitányként négyszer juttatta ki a világbajnokságra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Baróti Lajos labdarúgó, edző, szövetségi kapitány 100 éve, 1914. augusztus 19-én született. Baróton (ma Románia) látta meg a napvilágot. Édesapja Kratofil Dezső pedagógus volt, testéve Baróti Dezső irodalomtörténész. Ő és a bátyja Barótira magyarosította a nevét. Unokája Váczi Eszter énekesnő, valamint Váczi János, Budapest XII. kerületének alpolgármestere.

1928-ban kezdett futballozni a Szegedi AK (1936-tól Szeged FC) együttesében, és 18 évig ennél a csapatnál maradt. 1935-ben tagja volt a főiskolai világbajnok magyar csapatnak, 1941-ben bajnoki bronzérmes lett a Szeged FC-vel. Jobbfedezetként 1939-ben és 1941-ben egy-egy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, olyan társakkal, mint dr. Sárosi György, Zsengellér Gyula. 1946-ban a Győri ETO csapatában játszott még két évig, amikor egy lábsérülés miatt abbahagyta a labdarúgást.

Még aktív pályafutása alatt jogi tanulmányokat folytatott Szegeden, ahol 1940-ben abszolutóriumot szerzett. A Testnevelési Főiskolán 1947-ben szerzett edzői, majd 1956-ban szakedzői diplomát kapott. 1948-ban, visszavonulása után vette át addigi csapata, a Győri ETO edzéseit, 1952-ben a Budapesti Postás csapatánál dolgozott, majd egy évvel később a Budapesti Vasas edzéseit vezette. Első jelentősebb edzői sikereit ezzel a klubbal érte el, amikor 1956-ban és 1957-ben megnyerte a Közép-európai Kupát, egyszer a magyar bajnokságot, egyszer a Magyar Népköztársasági Kupát.

1957-ben mesteredzői címet szerzett. Ugyanekkor a magyar válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. A nagyszerű szakember 1957 decembere és 1966 júliusa., illetve 1975 májusa és 1978 júniusa között irányította a magyar csapatot, amelyet négy világbajnokságra is kijuttatott. Továbbá két alkalommal is részt vett olimpián edzőként, Rómában bronz-, Tokióban aranyérmes lett a válogatottal. Vezetőedzőként 439 bajnoki találkozót jegyzett.

1967-ben az Újpesti Dózsa vezetőedzőjévé nevezték ki, amellyel három alkalommal nyert bajnokságot. Amikor az Újpest vezetőedzője volt, a válogatottba 12-13 játékost hívott meg az akkori szövetségi kapitány. 1971-ben egy évig a perui válogatott szövetségi kapitánya volt, majd 1972-ben visszatért régi klubjához, a Budapesti Vasashoz, amellyel újra sikerült megnyernie a Magyar Népköztársaság Kupát. 1975 és 1978 között újra a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett, és kijuttatta a csapatot az 1978-as világbajnokságra. 1979-ben rövid ideig az osztrák Wacker Innsbruck együttesének edzéseit vezette, és a csapattal Osztrák Kupát nyert, majd 1980 és 1982 között a portugál Benfica Lissabon vezetőedzőjeként háromszor (1980, 1981, 1982) szerzett portugál bajnoki címet. Ezután vonult vissza az edzőségtől.

Az Újpesti Dózsa 1975-ben örökös tagjává választotta. A hetvenes-nyolcvanas években tagja volt az UEFA technikai bizottságának. 1989-től a Magyar Labdarúgóedzők Testületének tiszteletbeli elnöke volt. 2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) életműdíjat adományozott neki, 2001-től a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként a magyar utánpótlás elhivatott támogatójaként is dolgozott. 2003-ban a Baróti Lajos Magyar Fair Play Egyesület megalapította a Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat. 2004-ben Magyar Örökség díjat kapott.

Zseniális edző volt, nála többször senki sem irányította a magyar válogatottat. Szövetségi kapitányként olyan játékosokat avatott válogatottá, mint Albert, Bene, Farkas, Géczi, Göröcs, Ihász, Mathesz, Mészöly, Novák, Nyilasi, Rákosi, Sárosi László, Sipos, Solymosi, Szentmihályi, Törőcsik, Varga Zoltán, Zombori. A legnagyobb magyar szövetségi kapitányok egyike 91 éves korában, 2005. december 23-án hunyt el.

Olvasói sztorik