NB I

Jól játszik a Paks, de sebezhető

Tischler Patrik duplázott a Magyar Kupában, de jobban örülne, ha az NB I-ben is lőné a gólokat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden a megyei első osztályú Andráshida vendégeként lépett pályára a Puskás Akadémia a Magyar Kupa első fordulójában. Az élvonalban három forduló után mindössze egy ponttal szerénykedő felcsútiak 3-1-es győzelmet arattak idegenben, így továbbjutással hangoltak a pénteki, listavezető Paks elleni bajnokijukra. A találkozón kétszer is eredményes volt a bajnokságban eddig csak csereként szóhoz jutó Tischler Patrik.

– Egy megyei első osztályú csapat ellen játszottunk. Az első félidőben próbáltuk feltörni őket, de amíg nem kapták meg az első gólt, addig elég jól védekeztek. Próbálták szűkíteni a területeket, de amikor kaptak gyorsan két gólt, onnantól szelősebb lett a védelmük, és a második félidőben már több lehetőségünk volt – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére a 23 éves csatár.

– A mutatott játékkal mennyire elégedett?
– Rúghattunk volna több gólt is, személy szerint nekem is voltak még lehetőségeim, de elégedett vagyok. Ha jobban koncentrálunk, akkor lehetett volna nagyobb is a különbség, de én azt mondom, hogy ezzel sincsen semmi probléma.

– Kétszer is eredményes volt a találkozón. Hogy emlékszik vissza a találatokra?
– Az első gólom előtt Tóth László kapáslövése a kapufán csattant, és igazából nem volt nehéz dolgom, mert csak az üres kapuba kellett bepasszolnom a labdát. A második találatom előtt egy bal oldali szabadrúgást végezhettünk el. Czvitkovics Péter legurította a labdát nekem, megmondom őszintén, hogy picit nagy volt a fű, és ez is segített, de a hosszúba erőből el tudtam rúgni.

– Jót tett az önbizalmának az idén meglőtt első gól?
– Igen, de azért jobb lenne az NB I-ben lőni a gólokat. Nem tudok mit csinálni, sajnos, ez a mester döntése.

– Nem kezdték jól a bajnokságot. Mit gondol, miben kell fejlődnie a csapatnak?
– Nem vagyok megelégedve, hiszen egy ponttal állunk, ami nagyon kevés. Majd meglátjuk, mi lesz a folytatásban. A helyzetkihasználásunkon mindenképp javítanunk kellene, és többször kéne odaérnünk a kapu elé. Nem szabad buta hibákból gólt kapnunk. Nagyon remélem, hogy tudunk javítani. Most jön pénteken a hibátlan Paks, ami nem lesz egyszerű, de nekünk is kell a pont.

– Mire számít az említett Paks elleni összecsapáson?
– Biztos vagyok benne, hogy a paksiak nem fognak ránk jönni, nem fognak kitámadni, hiszen nincs semmi vesztenivalójuk. Szerintem inkább a kontrákat fogják erőltetni. Nem kaptak még gólt, és valóban nagyon jól játszanak, de minden csapat sebezhető valamilyen ponton, és megpróbáljuk majd kihasználni a gyengeségeiket. Próbáljuk itthon tartani a három pontot, remélhetőleg sikerülni fog – mondta Tischler Patrik.

Olvasói sztorik