NB I

Jobban is kezdhetett volna a Felcsút

A nehéz sorsolás ellenére Szélesi Zoltán nem elégedett a három forduló alatt szerzett egy ponttal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három forduló után mindössze egy ponttal áll az OTP Bank Ligában a Puskás Akadémia. Benczés Miklós tanítványai a Pécs elleni mérkőzésen 2-2-es döntetlent értek el a második fordulóban, az első és a harmadik körben azonban vereséget szenvedtek az esélyesebb Diósgyőr, Debrecen párossal szemben.

Szélesi Zoltán, a felcsútiak rutinos védője a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, bár erős csapatokkal találkoztak az első fordulókban, az elért eredménnyel nem elégedett.

– Egy ponttal kezdték a bajnokságot, ám a Diósgyőr, Pécs, Debrecen hármas ellen ez nem feltétlenül rossz eredmény. Milyen érzéssel gondol vissza a rajtra?

– Attól függetlenül, hogy erős csapatok ellen játszottunk az első három fordulóban, nem vagyok elégedett a kezdéssel. Az tény, hogy a Diósgyőr, Debrecen páros komoly erőt képvisel az első osztályban, és Pécsett Véber György is kiváló csapatot rakott össze, de kis szerencsével több pontot is szerezhettünk volna. Diósgyőrben szoros meccset játszottunk, Debrecenben pedig például az ötödik percben Lencse László előtt adódott komoly lehetőség. Ha az bemegy, akkor ott is más lehetett volna a mérkőzés képe. Sajnos azonban hátul nem egyszer hibáztunk, amit az ellenfelek ki is használtak. Napról-napra azért dolgozunk, hogy minél jobb legyen a játékunk, és ne kövessünk el hasonló hibákat – mondta Szélesi Zoltán.

– Ezeket a hibákat alighanem a következő ellenfelek is könyörtelenül kihasználnák. A Paks, Honvéd, Videoton hármas ellen mire lehet képes a csapatuk?

– Három mérkőzés következik, nem gondolkodom külön ellenfelekben. Az effektíve kisebb csapatok is ugyanúgy mindent megtesznek a győzelemért, mint a nagyobb együttesek. Utóbbiaknál nagyobb az eredménykényszer, de mind a kisebb, mind a nagyobb csapatokban közös, hogy nyerni akarnak. Nálunk az akadémia miatt egy vegyes keret alakult ki, a rutinosabb játékosok mellé folyamatosan érkeznek a fiatal tehetségek, de eredménykényszer rajtunk is van. Természetesen a fiatal játékosok beépítése mellett a sikeresség is ugyanolyan fontos mindenki számára.

– Hány ponttal számolnak ezen a három meccsen?

– Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, hiszen akárki is az ellenfél, nyerni akarunk. Nincs olyan csapat, amely ellen úgy megyünk ki a pályára, hogy jó lesz az egy pont. Az élvonalban nincsenek óriási különbségek az együttesek között, egy élcsapat ellen is esélyünk lehet a győzelemre. Ha konkrét számot kellene mondanom, akkor azt mondom, cél a kilenc pont.

– Rutinos játékosként több feladat hárul például önre a csapatnál? Tudja segíteni a fiatalabb társak munkáját, fejlődését?

– Ezt a vezetőség is kéri tőlünk, idősebb játékosoktól, hogy segítsük a kevésbé rutinos társak munkáját, mi is kivesszük a részünket ebből. Próbáljuk átadni a nemzetközi tapasztalatainkat a fiataloknak, mind szóban és persze a gyakorlatban is. Az edzések után az idősebb játékosok külön gyakorlásokat szoktak vezényelni. Én például a védekezés elsajátításában segédkezem. Egyénileg is próbáljuk őket képezni, segíteni a fejlődésüket. Ebből én és a játékostársam is profitálunk, hiszen ha ő fejlődik, az a csapat hasznára válik.

– A bajnoki folytatás előtt még vár önökre egy meccs a Magyar Kupában. A megye egyes Andráshida könnyű feladat lesz?

– Biztos nem lesz könnyű, akármi történhet a kilencven perc alatt. Ha az első osztályú csapat egy alacsonyabban rangsorolt ellenféllel találkozik, akkor nem olyan könnyű motiválni a keretet. Ebből kifolyólag fejben dől el leginkább a párharc. Ha a játékosoknak sikerül megérteni, hogy ez is egy kötelező munka, akkor nem okozhat gondot a továbbjutás.

Olvasói sztorik