NB I bajnokok ligája

Két év után újra jön a BATE Boriszov

A Debrecen tavalyelőtt kiesett a fehéroroszokkal szemben a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar bajnok Debrecen kedden a fehérorosz BATE Boriszov együttesét látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, a párharc tétje már a főtáblás szereplés a nemzetközi futballszíntéren.

Az a csapat ugyanis, amely ebből a párosításból továbbjut, biztos résztvevője lesz valamelyik európai kupa főtáblás küzdelmeinek: a negyedik kör győztesei a BL, vesztesei pedig az Európa Liga csoportküzdelmeiben lesznek érdekeltek.

Kondás Elemér együttese pénteken, az OTP Bank Liga nyitófordulójának keleti rangadóján 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyházával, így a szakember nem lehetett maradéktalanul elégedett.

A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó a 93. percben a saját kapujába is betalált – ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a visszavágót. A Nyíregyházán rendezett második találkozón azonban 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább. A BATE Boriszov – ahogy 2011-ben – végül ekkor is kiharcolta a csoportkörbe jutást, tavaly azonban már a selejtező második fordulójában búcsúzott a kazah Sahtyor Karagandival szemben.

Az elmúlt években kissé meggyengült fehérorosz csapat – amelytől távozott az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt Hleb – a mostani sorozatban, az előző fordulóban csak nagy nehézségek árán, idegenben szerzett góljának köszönhetően jutott tovább az albán Skënderbeu ellenében.

A Nagyerdei Stadionban 20.30-kor kezdődő keddi összecsapás játékvezetője Szymon Marciniak lesz; a lengyel bíró vezette május 22-én az új debreceni aréna első válogatott mérkőzését, a 2-2-re végződött Magyarország–Dánia meccset is. A találkozót az M2 csatorna élőben közvetíti.

Olvasói sztorik