NB I

Piacképes focistákat akar felépíteni

László Csaba szeretné megreformálni az MTK akadémiájának kiválasztási rendszerét; keddre a németek sikerét jósolja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn jelentették be, hogy László Csaba lett az MTK nemzetközi játékosmegfigyelő-rendszerének igazgatója. A korábban a magyar válogatottnál, a Ferencvárosnál, valamint a skót Hearts, illetve a litván és az ugandai válogatott élén is dolgozó szakembernek nemrégiben görög és grúz ajánlatai voltak, ő mégis a fővárosi kék-fehérek megkeresésére mondott igent. A Rangadó.hu megkereste a tapasztalt trénert, aki elmondta, piacképes magyar labdarúgókat szeretne felépíteni, ezért megreformálná az akadémia kiválasztási rendszerét.

– A scouting rendszer kiépítése lesz a feladatom – kezdte László Csaba. – Az akadémiáról próbálunk továbbra is beépíteni fiatalokat az első csapatba, ez az elsődleges cél. A megszerzett tapasztalataimat szeretném továbbadni. Megkerestek ezzel a dologgal, és tetszett az egész elképzelés, ezért igent mondtam. A belső dolgok mellett próbálunk Európára is kiterjedő, globális kapcsolatrendszert felépíteni. Szeretnénk az új akadémiának olyan alapot adni, amely nem csak játékost termel. Olyan kiválasztási rendszer felépítése a célunk, amiről úgy gondoljuk, hogy az eddigieknél több sikert fog hozni. Inkább magyar futballistákban gondolkozom, mert nem hiszem el, hogy csak külföldön vannak jó játékosok, ezért az MTK-n belül is szeretnénk mindenképp megreformálni a kiválasztási rendszert. Sok mindenről lehet beszélni, de nekem a legfontosabb az, hogy a magyar futball és az MTK jobb legyen, illetve olyan játékosokat építsünk fel, akik piacképesek, mert jelen pillanatban nincs ilyen.

– El is kezdte már a munkát?
– Igen, Domonyai Lászlóval és Garami Józseffel együttműködve, ami számomra fontos, hiszen Józsi bácsi is régóta benne van a magyar futballban, sok mindent ismer. El kell ismerni, hogy az egyik legjobb akadémiája az utóbbi tizenöt évben az MTK-nak van, ez is egy olyan plusz, amit szeretnék kihasználni.

– A közelmúltban több külföldi ajánlata is volt. Miért döntött mégis az MTK mellett?
– Három napja jöttem vissza Görögországból. Korábban a skót Falkirk és az Inverness ajánlatát nem fogadtam el, ezek a csapatok konkrét érdeklődők voltak, aláírhattam volna a szerződést. Voltam három napot Grúziában a Dinamo Tbiliszinél, megbeszéltünk mindent, de végül nem döntöttem mellettük. Utoljára a görög élvonalbeli Skoda Xanti volt, ahova aláírhattam volna, de mindig hangsúlyoztam, hogy ha Magyarországról valaki tesz egy olyan ajánlatot, ami a magyar futball felemelkedését szolgálja és segíti, akkor nyitott vagyok minden beszélgetésre. Az MTK vezetői megkerestek, sokat beszélgettem Deutsch Péterrel, felvázolta a jövőképet, és végül úgy döntöttem, hogy elfogadom. Sokat kaptam a magyar futballtól, hiszen itt kezdtem a profi karrierem, és úgy gondoltam, hogy most itt fogok segíteni.

– Mit vár a világbajnokság elődöntőjétől?
– Mindenhol elmondtam már, hogy az angol és a német futball áll a legközelebb hozzám. Az angoloktól már megszoktam, hogy nem szerepelnek jól. Ha szurkolóként nézem, akkor természetesen a németekre teszem le a voksom az elődöntőben, de szakmailag is úgy érzem, hogy a német válogatott egységesebb. Joachim Löw végre rájött, hogy nem Guardiolát kell utánoznia, és Philipp Lahmnak a védelem jobb vagy bal szélén van a helye. Khedira és Schweinsteiger sokáig sérüléssel bajlódtak, és nem biztos, hogy megfelelő erőben voltak, de az utolsó meccsek is bizonyosodott, ha mindketten a pályán vannak, akkor nagyon erősek. Rájött arra is, hogy mindig szép és jó az újítás, de a német válogatottba kell egy befejező csatár, olyan mint Klose, mert Müller nem csatár. Előtérbe kerül az is, mennyire lesz hendikep, hogy sérült a brazilok sztárja, és a világ egyik legjobbja, Neymar. Ő nem csak sztár, hanem a csapatért is sokat dolgozott minden mérkőzésen, és ez nagyon fog hiányozni a braziloknak, mert nincs nekik még egy ilyen kiemelkedő egyéniségük. Nehéz lesz őt pótolni, de úgy érzem, ilyenkor a csapat erősebb lesz, és az egész világbajnokságon lehetett látni, hogy a brazil válogatott inkább a csapategységre épül, nem pedig az egyéni kvalitásokra, amik hiányoznak. Ez abszolút egy plusz, amit nem szabad félretenni.

– Ráadásul a csapatkapitány, Thiago Silva sem léphet pályára eltiltás miatt…
– Hatalmas veszteség, és nagyon fájó lehet a braziloknak. Őt kulcsfigurának tartom ott a védelem közepén. A helyére beugró Dante is nagyon jó játékos, de nem tudom, hogy David Luizzal mennyire fognak passzolni. Eléggé egyforma játékosok, mindketten ütközős, fejelős védők. Silva más volt, ő irányított, olvasta a játékot. Ebből a szempontból a németek az esélyesebbek, de egy ilyen mérkőzésen sosem lehet tudni. Az biztos, hogy nem kell nagyon sok gólra számítani. Az egyenes kieséses szakaszban egyetlen gólok döntenek, és ezen a szinten már egy pici hiba is gólt eredményezhet. Mindkét csapatban megvan az erő és a dinamika, és szerintem ez most sem fog hiányozni. Én azért más szemmel nézem, mint egy szurkoló. Az egy-nullás meccsek a legnehezebbek, azokat a legnehezebb megnyerni, és egy edző számára taktikai szempontból azokban van a legtöbb izgalom.

Olvasói sztorik