NB I

„Azt mondják, váltanom kell”

Muhamed Besics visszatért Budapestre, és a Fradi honlapján beszélt a világbajnokságról és a jövőjéről.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mindhárom világbajnoki mérkőzését végigjátszotta, és a bosnyák válogatott egyik legjobbja volt a Ferencváros játékosa, Muhamed Besics. A fiatal középpályás visszatért a klubhoz, amelynek honlapján elmondta, miként élte meg a brazíliai tornát.

– Kicsit fáradt vagyok, nehéz világbajnokságon vagyunk túl. Minden harmadik nap repülőre ültünk, és az éghajlati viszonyok is mások voltak, mint Európában. A meccsek sem voltak egyszerűek, pláne, hogy ez volt az első vébém. Picit elfáradtam, most pihennem kell – mondta Besics.

A bosnyák válogatott szereplésével kapcsolatosan elmondta, elégedett, ugyanakkor maradt benne hiányérzet, mert kis szerencsével továbbléphettek volna a csoportból. Hozzátette: Irán legyőzésével mégis jó szájízzel távozott Brazíliából. A jövőjével kapcsolatosan közölte: beszélt már Kubatov Gáborral és Orosz Pállal.

– Néhányan azt mondják, hogy váltanom kell, de én tisztelem a Ferencvárost. A legjobb döntést fogjuk meghozni a klub és az én számomra is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik