NB I

Újjá kell építeni a csapatot

A Lombard újdonsült vezetőedzője, Mátyus János kimondatlan célként a bennmaradást fogalmazta meg.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csütörtökön jelentették be, hogy Mátyus János foglalja el a Lombard Pápa vezetőedzői posztját. Az egykori 34-szeres válogatott védő 2010 óta a harmadosztályban szereplő REAC csapatánál dolgozott, a pápaiakkal pedig határozatlan idejű szerződést kötött. A Rangadó.hu megkereste a 39 éves szakembert, aki elmondta, hogy a sok távozó miatt újjá kell építenie a csapatot, amelyet a saját képére szeretne formálni.

– Mikor kereste meg a Pápa? Sikerült gyorsan megegyezniük?
– Egész héten a Balatonon lettem volna, és kedden hívott fel Bíró Péter, hogy szeretne velem beszélni – kezdte Mátyus János. – Szerdán találkoztunk, és a kétórás beszélgetés után azt mondta, hogy másnap válaszol nekem. Ehhez képest már aznap hívott, hogy mellettem tette le a voksát, és velem szeretne dolgozni. Nekem nem nagyon kellett gondolkodnom, egy pillanatig sem.

– Hogyan alakul a Lombard felkészülése?
– Hétfőn reggel tízkor edzést fogok vezényelni a csapatnak. Egyeztettem a technikai igazgatóval, aki beszámolt arról, hogy már vannak lekötött felkészülési meccseink. Ezt még egyszer szeretném átnézni, és gyakorlatilag a jövő hét végétől már edzőmérkőzéseket fogunk játszani.

– Mennyire ismeri a csapatot, és a játékosokat?
– A televízión keresztül figyeltem a gárdát. Tudom, hogy rengeteg jó képességű játékosa volt a klubnak, viszont a keret drasztikus átalakuláson megy keresztül, hiszen elment az összes légiós, és a magyar játékosok közül is sokan távoztak. Újjá kell építeni az egészet, de ez nekem ismerős helyzet, hiszen a REAC-nál már néhányszor meg kellett ezt csinálnom. Most hasonló dolgokat fogok végezni, természetesen egy kicsit más szinten.

– Vannak már kiszemeltjei?
– Természetesen! Rengeteg játékos van a fejemben, de azt még nem tudom, hogy esetleg kiből lesz konkrétum. Nagyon fontos lenne, hogy minél korábban összeálljon a keret, de egy kicsit tartok attól, hogy ez nem így fog alakulni. Majd meglátjuk, mi lesz, de minél korábban szeretnék teljes kerettel dolgozni.

– Mi az edzői hitvallása? Milyen focit szeretne játszatni a Pápával?
– Minden edzőnek alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy milyen kerettel rendelkezik. Ez egy alaptézis az edzők ars poeticáját illetően. Az tény, hogy nem lennék szomorú, ha olyan csapatom lenne, amilyen játékos én voltam. Lehet, hogy ez egy kicsit nagyképűen hangzik tőlem, de vállalom, hogy hasonló stílusban szeretném játszatni a csapatomat, mint ahogy én futballoztam annak idején.

– Célkitűzésekről esett már szó?
– Nem tűztünk ki semmit, de kimondatlan célként azt tudom megfogalmazni, hogy nagyon szeretném, ha a Pápa jövőre is az NB I-ben szerepelne.

– Nem riasztotta vissza, hogy Pápán elég gyakran jönnek-mennek az edzők?
– Nem nagyon lehetett visszatartóerő, hiszen azt lássuk be, hogy harminckilenc évesen egy első osztályú csapat kispadját megkapni nem annyira szokványos dolog. Ráadásul az NB III-ból érkeztem. Engem a múlt nem érdekel, szeretnék Pápán bizonyítani, és szeretném, ha én és a csapat is sikeres tudnánk lenni. Ez a két dolog pedig nyilvánvalóan összefügg.

– Kinek a szurkol a világbajnokságon?
– A fiaimmal minden meccset nézünk. Rengeteg meglepetés van, én is csak ámulok-bámulok, hogy mennyire leáldozófélben van a rövid passzos, kicsikét statikus játék csillaga. Kíváncsian várom a fejleményeket. Diego Maradonán nőttem fel, és azóta az argentinoknak szurkolok. A németek sem szabad leírni, de mégis azt mondom, hogy a dél-amerikai nemzetek közül kerül ki a világbajnokság győztese. Remélem, hogy Argentína lesz az.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.