NB I

Lengyel középhátvéd a Fradiban

A 21 éves, utánpótlás-válogatott Michal Nalepa leigazolását szombat este jelentette be a klub.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az FTC szombat este többszörös lengyel utánpótlás-válogatott középhátvédet szerződtetett Michal Nalepa személyében. A 21 éves játékos a lengyel bajnok Wisla Kraków csapatától érkezett – írja a fradi.hu.

A remek fizikai adottságokkal rendelkező védő 2007-ben került a Wisla Kraków utánpótlásába, ahol 17 éves profi szerződést kapott. Első szezonjában az ifjúságiak között szerepelt, aztán kölcsönadták a Ruch Radzionków, majd a Nieciecza együttesének.

Tavaly visszakerült nevelőegyesületéhez, és a lengyel élvonalban is bizonyította, hogy rendkívül tehetséges futballista, aki a legjobb csatárokat is képes megállítani: a mögöttünk hagyott idényben 16 bajnoki és két kupamérkőzésen lépett pályára. A krakkói gárdával a lengyel bajnokság ötödik helyén végeztek.

A 21 éves kora ellenére már három teljes felnőtt szezont maga mögött tudó Nalepa az U16-os korosztálytól kezdve tagja volt a lengyel utánpótlás-válogatottaknak, az U17-es és az U19-es csapatnak is kapitánya volt.

Olvasói sztorik