NB I

Szivics nem tesz feljelentést

A Ligakupa-döntő után az MLSZ ellenőr egy rendőr kíséretében látogatta meg a szerb edzőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden este a Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a Videoton a Ligakupa-döntőjében, de a találkozó mégsem a miskolci csapat sikeréről marad emlékezetes. A mérkőzés után a két gárda szakmai stábja között komoly konfliktus alakult ki.

Kétségtelen, hogy a mérkőzés után furcsa jelenetek játszódtak le a pályán, lelátóról nézve, a pályán lévők gesztikulációjából úgy tűnt, hogy nézeteltérés alakult ki a Videoton szakmai stábjának néhány tagja és Tomiszlav Szivics között, ami a hírek szerint az öltözőfolyosón is folytatódott.

– Ennek az esetnek bizonyára lesz folytatása, vannak tények és voltak, akik láttak mindent – mondta Tomiszlav Szivics a boon.hu-nak. – Majd nyilatkozni fogunk, ha eljön az ideje. Az biztos, hogy senkit nem fejeltem le, és sokkal kevesebbet foglalkoztam a bírókkal, mint annak a csapatnak a vezetőedzője, aki ezt a nyilatkozatot tette. Az öltöző folyosón történtekről annyit, hogy az MLSZ ellenőr rendőrrel jött utánam, hogy fel akarom-e jelenteni a két spanyol edzőt, mondtam, hogy nem, mert nem akarok ezzel foglalkozni. De ettől többet ehhez a témához most nem szeretnék hozzátenni.

Olvasói sztorik