NB I

Grátisz volt a gól

Balogh Balázs számára hatalmas megkönnyebbülés, hogy gólt lőtt az MTK elleni győztes kupavisszavágón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Újpest szombaton és kedden is megmérkőzött az MTK-val. A bajnoki meccset a vendég kék-fehérek nyerték 4-0-ra, a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján viszont a házigazda lilák diadalmaskodtak 3-0-ra, és 12 év után ismét bejutottak a fináléba. A két meccset tekintve az újpestiek játéka és hozzáállása között ég és föld volt a különbség néhány nap leforgása alatt. Két meghatározó játékos, Kabát Péter és Simon Krisztián az első esetben csak csereként lépett pályára, a kupatalálkozón viszont kezdők voltak, és ez alaposan meglátszott együttesük teljesítményén.

Az állandóságot mostanság Balogh Balázs képviseli, aki szombaton és kedden is végig a pályán volt. A súlyos vereség után is készségesen nyilatkozott honlapunknak, és mivel a kupavisszavágón remekül játszott és gólt is lőtt, ezúttal is megszólaltattuk. A Rangadó.hu érdeklődésére az Újpest 23 éves középpályása a lefújás után néhány perccel elmondta: megérti, hogy magunkra haragították a szurkolóikat, akik már ott tartottak, hogy kimennek az edzésre, és jól elpáholják a játékosokat, de ebből a helyzetből is fel tudtak állni.

– Nehezebb volt a kupavisszavágót úgy lejátszani, hogy szombaton is az MTK-val találkoztak, ráadásul négy-nullra kikaptak?

– Az önbizalmunknak biztosan jobbat tett volna, ha – mindegy, kivel játszunk, de – jobb eredményt érünk el. El is mondtam, hogy egy döntetlen vagy egy győzelem az önbizalmunknak sokat segített volna – kezdte Balogh Balázs. – Azt nyilatkoztam, hogy megcibálták az oroszlán bajszát, így mindenkinek sokkal jobban fel kellett készülnie erre a meccsre mentálisan is, fizikálisan is. Tudtuk, hogy ezt a meccset csak úgy nyerhetjük meg, ha százhúsz százalékot teszünk oda, mindenki a másikért küzd, egységesek vagyunk, taktikusak vagyunk, és mindenki betartja, amit az edző kért, nem úgy, mint a hétvégén. Mondtam is meccs közben az MTK játékosainak, hogy milyen az élet, hétvégén mi birtokoltuk többet a labdát, mi nyomtunk, benyomtuk őket a kapujuk elé, ők viszont öt kapura lövésből négy gólt szereztek, mert nagyon jól játszották a kontratámadást, három nappal később pedig lehet, hogy ők birtokolták többet a labdát, és a null-négyből fakadóan nekünk vissza kellett állnunk, és abból kellett előremenni, de most mi rúgtunk így három gólt, ami lehetett volna több is, gondolok itt Sztaniszavljevics, Kabát Péter és Móci (Simon Krisztián) helyzetére. Milyen az élet: az egyik meccsen kikaptunk négy-nullra, a másikon pedig nyertünk három-nullra…

– Nem csak az Újpest játékában, de a mentalitásban, a hozzáállásban is óriási különbség volt a két meccset tekintve.
– Mindenképpen, így van. Én sem tudom, miért van, hogy amikor a klub bajban volt és a megszűnés szélén állt, mindenki küzdött a klubért az utolsó leheletéig, utána kiengedtünk valami miatt, és amikor megint hatalmas bajban voltunk, mert a szurkolók már ott tartottak, hogy kijönnek az edzésre, és jól elpáholnak minket – megértem, hogy ennyire magunkra haragítottuk őket –, akkor fel tudtunk állni, nyertünk itthon három-nullra, és a kupadöntőbe jutottunk. Bár azt mondjuk még el kell mondanom, hogy nekem semmi kétségem nem volt afelől, hogy a döntőbe jutunk, mondtam is a szünetben a televízióban, mert én már négy éve itt vagyok, pontosan ismerem a csapattársaimat, hogy milyen karakteresek, és mennyire nagy bennük a küzdőszellem. Hála az jó égnek mindenki átérezte, hogy milyen fontos ez a meccs, és továbbjutottunk.

– A mai remek teljesítményének megkoronázásaként tekint a góljára?
– Mindenképpen! És az edző is mondta a meccs előtt, hogy akármilyen nagy bajban voltunk, és az önbizalmunk akármennyire a béka feneke alatt volt, pontosan tudta, milyen játékosok vagyunk, hiszen ismer minket, itt van háromnegyed éve. Azt mondta, ne foglalkozzunk semmivel, csak azzal, amit tudunk, Móci használja ki a gyorsaságát, nekem pedig mondta, hogy folyamatosan erőltessem az előrejátékot, próbáljam benyomni a labdákat a támadóknak. Mócira nagyon büszke vagyok, mert ő a leggyorsabb az NB I-ben, és ez most igazolódott is, és utána nagyon szépen passzolt Kabát Petinek. Nekem pedig grátisz volt a gól, és hatalmas megkönnyebbülés, hogy végre betaláltam.

– A következő meccsüket Debrecenben játsszák, ünnepi körülmények között, az új stadionban. Képesek lesznek erre a feladatra koncentrálni, és tudat alatt nem a kupadöntővel foglalkozni?
– Koncentrálnunk kell a hétvégi meccsre, ugyanígy száztíz-százalékosan, és ugyanezt a küzdőszellemet kivinni a pályára. Nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, mert az sosem szokott jól elsülni, de tényleg koncentrálnunk kell, mert huszonkilenc pontunk van. Nem akarok indulatból beszélni, és a győztes meccs után megkönnyebbültem, és nem azt mondom, hogy a keretünk alapján erre a pozícióra vagyunk predesztinálva, mert ennél sokkal jobb a csapat, viszont ezt a terhelést, ami a Magyar Kupával jár, nagyon nehéz tartanunk ilyen kevés játékossal. Nem azt mondom, hogy gyenge a keretünk, inkább középszerűnek tartom jelenleg, a bajnokságban ennek ellenére előrébb kellene lépnünk. Mindenképpen nagy fegyverténynek tartom, hogy továbbjutottunk, és végre kupadöntőt játszhatunk. Koncentrálunk mindkettőre, amennyire tudunk. A meccs után kell egy nagyot pihenni, a következő napokban pedig fel kell készülnünk a Debrecen ellen, hiszen a DVSC ugyanúgy kettőzött erővel fog küzdeni, mert a bajnoki címért megy.

Olvasói sztorik