NB I

Megcibálták az oroszlán bajszát

Balogh Balázs szerint az életükért fognak küzdeni az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombat délután a kiesés elől menekülő MTK-t fogadta az Újpest az élvonal 27. fordulójában. A találkozón meglepetésre 4-0-s vendégsiker született, amivel a kék-fehér fellélegezhetnek, hiszen nyolc pontra kerültek a kiesőzónától. Az újpestiek számára lélektanilag nem jött jól a sima vereség a keddi, szintén az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágó előtt, hiszen nem titkolt céljuk a fináléba jutás. A Rangadó.hu megkereste a lila-fehérek középpályását, Balogh Balázst, akik végigjátszotta a találkozót. A 23 éves játékos elárulta, hogy az első percekben kapott öngól rányomta bélyegét az egész szombati találkozóra.

– Nem mondhatom, hogy nem volt semmi gond, hiszen kikaptunk négy-nullra – kezdte Balogh Balázs. – Horrorisztikusan indult számunkra a mérkőzés, egy szerencsétlen öngóllal vezetést szereztek a vendégek, és ez rányomta a bélyegét a meccsre. Ilyen mostanában a szerencsénk, de azt mondom, hogy a kapott gól után sem volt probléma, mert mi irányítottuk a játékot, és folyamatosan nyomtunk. Az MTK védelme azonban nagyon stabil volt, és minden egyes beadásunkat kifejelték, valamint a kapusuk is mindent megfogott. Kontrára helyezkedtek be, beálltak védekezni, és abból sprinteltek előre. A mi védelmünk azonban nem állt a helyzet magaslatán, nem állt stabil lábakon, és igazából ez volt a baj.

– Az Újpest hat bajnoki óta nyeretlen, gödörben érzi a csapatot?
– Az újságok és a média persze gödörnek nevezik a sorozatos gyenge szereplést, de az edzőnk is elmondta sokszor, hogy ezeken a meccseken nem volt különösebb probléma. Mi irányítottuk a játékot a Videoton ellen is, a Győr ellen is próbáltunk játszani, de sajnos ilyen most a helyzet. Egy gólok döntenek, és úgy néz ki, hogy most nálunk nem olyan a helyzet, hogy be tudjuk rúgni azt az egy gólt, amire az ellenfél esetleg képes.

– Mit vár a keddi Magyar Kupa visszavágótól?
– Lélektanilag semmiképp sem jött jól ez a négy-nullás vereség, pont az MTK-tól. Egy győzelem vagy döntetlen nagyot tudott volna dobni az önbizalmunkon. Most kell megmutatni, hogy ki milyen karakteres ebben a csapatban. Mondhatnám, hogy megcibálták az oroszlán bajszát, és legalább mindenki felébred, hiszen ez egy hidegzuhany volt mindenki számára. Senki nem számított erre, meg nem is így nézett ki a meccs, de ilyen a futball. Egyik percben azt gondolod, hogy jól játszol és berúgod a gólt, a másik percben pedig kikapsz otthon négy-nullra. Természetesen a továbbjutás a cél, nekünk ez élet-halál kérdés. Kedden mindenki az életéért fog küzdeni, hogy ott legyünk a döntőben.

Olvasói sztorik