NB I

„Sok dolgom van még a szezonban”

Barczi Dávid sérülés miatt nem utazott el a Debrecen elleni Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésére.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal 24. fordulójában a Diósgyőr hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kiesés elől menekülő Kaposvárt. A miskolci csapat továbbra is harcban van a dobogóért, mellette a Magyar Kupa és a Ligakupa küzdelmeiben is érdekelt még. A borsodi csapat edzője, Tomiszlav Szivics szerint nincsenek elegen a háromfrontos küzdelemhez. A DVTK játékosa, a sérüléssel bajlódó Barczi Dávid is egyetért edzőjével.

A Rangadó.hu megkeresésére a 25 éves középpályás elmondta, hogy sérülés miatt nem utazott el csapatával a Debrecen elleni Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzésére.

– Milyen volt a Kaposvár elleni győztes találkozó?
– Olyan, amilyenre számítottunk. Ha most kezdődne a bajnokság, akkor a Kaposvárnak nem kellene félnie a kieséstől, így viszont az utolsó esélyek egyikét próbálta megragadni. Ezen a mérkőzésen mindenkinek voltak céljai. A Kaposvár az utolsó helyről próbált feljebb kapaszkodni, mi pedig a dobogóért harcoltunk.

– A Haladás negyvenegy ponttal a harmadik, mögötte a Videoton, a Ferencváros és a Diósgyőr áll harminckilenc ponttal. Mennyi esélyt lát a dobogóra?
– Nem megyünk bele ilyen számolgatásokba. Nem túl bő a keretünk, mégis állunk még a Ligakupában és a Magyar Kupában is. Nincs olyan futballista, aki ne szeretne nyerni. Mi is el akarjuk érni a dobogót. A Debrecen idén már megmutatta, hogy kiemelkedik a mezőnyből, de mögötte nagy harcok lehetnék még.

– Tomiszlav Szivics rendkívül bízik önben. Elégedett a diósgyőri játékával?
– Az első félév nagyon jól sikerült. A tavasz egyelőre nem az igazi, mert Kecskeméten kaptam egy rúgást, majd beszakadt hátul a combizmom, és most ebből próbálok helyrejönni. Lenne még mit csinálnom az idei szezonban, helyette ezzel szenvedek. A Kaposvár ellen megint éreztem, hogy valami nincs rendben, így most nehéz. Szeretném összeszedni magam, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújthassak. Ez az idei szezonban eddig elmaradt.

– Tomiszlav Szivics azt nyilatkozta, hogy sok a Diósgyőrnek a háromfrontos küzdelem. Egyetért vele?
– Mindenki egyetért vele, mert húsz mezőnyjátékos van a csapatban. Játszunk a bajnokságban és a két kupában is szerda-szombat ritmusban. Ez most egy ilyen félév. Nincs leállás, nincs pihenés. Szeretnénk jó eredményt elérni, mert a minket buzdító szurkolók megérdemlik a sikert. Ha már eddig eljutottunk, akkor mindenki keserű szájízzel búcsúzna, ha nem sikerülne megnyernünk valamelyik sorozatot.

– Diósgyőrben többször mondták, hogy az európai kupaporond a fő cél. Ehhez a Magyar Kupán át vezet a legrövidebb út…
– Feladni nem szeretnénk és nem is tudunk semmit. A Magyar Kupából is ki lehet jutni Európába, bár a legnehezebb ellenfelet kaptuk az elődöntőben. A bajnokságot butaság lenne feladni, hiszen elérhető közelségben van a dobogó. Három csapatnak is harminckilenc pontja van. Játszunk még a Haladással és a Fradival is, így a kezünkben van a sorsunk. Próbálunk mindig a legerősebb csapattal kiállni. Nyilván a mesternek nem könnyű gazdálkodnia a játékosokkal. Nem hiszem, hogy bármit feladnánk.

– A Diósgyőrnek sok gólerős játékosa van, mégis nagyon sok egy-nullás vagy egy-egyes mérkőzést játszottak. Miért nem sikerül több gólt lőniük?
– Volt egy nagyon jó szériánk ősszel, és rendre megleptük az ellenfeleket a brusztolós, kemény játékunkkal. Mindenhol támadólag léptünk fel. Majd érkezett Futács Márkó, aki nagy hasznára van a csapatnak. Az utóbbi időben már egyre jobban készülnek belőlünk. Aztán belekerültünk egy hullámvölgybe, és jöttek a sorozatos döntetlenek. Most legyőztük a Honvédot, majd a Kaposvárt, és egyik sem volt könnyű. Mindenki kötelező győzelmet várt tőlünk, ami szintén nehezítette a dolgunkat. A következő bajnoki meccsünk Mezőkövesden lesz, ott eldől, hogy tudjuk-e tartani ezt a jó szériát. De a gólok számával nem foglalkozom. Boldog lennék, ha minden meccset meg tudnánk nyerni egy-nulla.

– Kedden Debrecenben lép pályára a Diósgyőr a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén? Milyen mérkőzést vár?
– A csapat már elutazott, én különféle vizsgálatokon voltam, úgyhogy nem fogok pályára lépni. Az előny, hogy idegenben kezdünk. Jó lenne gólt szerezni. Szerintem egy megfelelő taktikával tudunk meglepetést okozni a Debrecennek. Az első tavaszi fordulóban is nagyon jól játszottunk ellenük, pedig emberhátrányban voltunk. Jó csapat a Loki, de mi sem vagyunk rosszak. Kíváncsian várom a mérkőzést, és szurkolni fogok a srácoknak élőben.

Olvasói sztorik