Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Mezőkövesd-Zsóry az élvonal előző fordulójában hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Bp. Honvédot, ezzel elmozdult a kiesőhelyről. Véber György csapata hétfőn Kaposvárra látogat, hatpontos mérkőzésre. Ha a borsodiak begyűjtik a három pontot, azzal újabb szöget verhetnek a sereghajtó Rákóczi koporsójába, és a saját helyzetüket is megnyugtatóbbá tehetik.
A Mezőkövesd kapusa, Horváth Tamás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre nem foglalkozik a többi kiesési rangadóval, csak a Kaposvár elleni mérkőzésre koncentrál. Mellette kitért a válogatottra is, amelynek keretébe ezúttal nem kapott meghívót.
– Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk – kezdte Horváth Tamás. – Nehéz dolgunk lesz, ebben biztos vagyok. A Kaposvár az utolsó helyen áll a bajnokságban, de ezt nem szabad néznünk. Télen megerősítették a keretet, és olyan kiváló futballistákat igazoltak, mint Tarmo Kink, vagy Antal Botond. Idegenben mindig nehéz Kaposváron. Szeretnénk javítani a tavaszi mérlegünkön, számunkra csak a győzelem létezik most. Még jobban el akarunk szakadni a kiesőzónától.
A Mezőkövesd kapusának nagy szerepe volt a Honvéd elleni sikerben. Véber György is azt nyilatkozta, hogy a megnyert mérkőzés után teljesen megváltozott a csapat hangulata.
– Nagy fegyvertény a Honvéd elleni győzelem. Ennek mindenképpen erőt, és önbizalmat kell adnia a következő meccsekre. Az eddigi mérkőzéseken voltak mentális problémáink, de a héten már sokkal jobb hangulatban edzettünk, és az öltözői atmoszféra is pozitívabb volt. Remélem, ebből tudunk meríteni, és elindul egy jó sorozat.
Szintén Véber nyilatkozta, hogy ha csapata a következő négy meccsen legalább hat pontot szerezne, akkor sokkal nyugodtabban várhatná a bajnokság finisét.
– Én személy szerint mindig csak a következő meccset nézem. Persze, ha ránézek a tabellára és a sorsolásra, akkor látom, hogy most létfontosságú meccsek következnek. Számolgatni nem szeretnék. Persze, szoktam figyelni és elemezni az ellenfeleket, de most csak a Kaposvár elleni meccsre koncentrálok. Ott szeretnék jól teljesíteni.
Hétfőn, éppen a Kaposvár–Mezőkövesd mérkőzés napján ismét összegyűlik a magyar válogatott bő kerete, hogy két napig együtt készüljön Telkiben. Horváth Tamás ezúttal nem kapott meghívót az összetartásra, de lehet, hogy ebben a somogyi túra is közrejátszik.
– Nem tudom, miért alakult így, de elképzelhető, hogy a mérkőzés időpontja is szerepet játszott a kapitány döntésében. Az sem elképzelhetetlen, hogy most másokat akar megnézni. Nyilván szeretne mindenki odakerülni a válogatotthoz, de Magyarországon nagyon sok kiváló kapus van. Nincs bennem csalódottság, vagy rossz szájíz. Dolgozom tovább, és remélem, legközelebb ismét kapok meghívót – mondta végül a 26 éves Horváth Tamás.