NB I

Mészöly szerint a Loki a favorit

Az U19-válogatott edzője a Debrecenben hosszú évek óta tartó szisztematikus munkát emelte ki.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Három hónapos szünet után folytatódik az OTP Bank Liga küzdelemsorozata, amelynek Mészöly Géza szerint egyik legnagyobb esélyes a listavezető Debrecen.

A klubok a felkészülési időszakban igyekeztek a lehető legjobban megerősíteni kereteiket, ami az U19-válogatott szövetségi edzője szerint minden csapatnál igen jól sikerült, hiszen nagyon kiegyensúlyozott mezőny képe körvonalazódik.

– Sajnos már megszokhattuk, hogy Magyarországon mindig hosszabb a szünet. Ez a három hónap iszonyúan sok, játékosoknak, edzőknek, és azt hiszem, a szurkolóknak is. Kint voltam a Vasas – Puskás Akadémia Ligakupa-mérkőzésen, és éreztem a szurkolókon, hogy nagyon várták a tétmeccseket. Azt hiszem, izgalmas lesz a hajrá. Akár az elején, akár a végén nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, mindenki nagyon beerősített, a veszélyzónában lévő csapatok is erősebbek lettek – mondta az M1 Ma reggel című műsorában Mészöly Géza.

Az utánpótlás-válogatott edzője rámutatott, az élvonal nagyon kiegyensúlyozott, a tabella alján található csapatok egy-két győzelemmel könnyen a középmezőnyben találhatják magukat, így az MTK vagy a Puskás Akadémia is, ahol szintén törekedtek arra, hogy a csapatot megerősítsék a szünetben, hiszen a fiatal játékosokból álló keretet egy-két rutinos labdarúgóval egészítették ki.

Mészöly szerint a Debrecen a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a bajnoki címét, hiszen hosszú évek óta tartó szisztematikus munka áll mögötte, aminek köszönhetően meg fogja tudni tartani az előnyét. Ugyanakkor ott van a Videoton is, amely annak ellenére befuthat az élre, hogy a legutóbbi három bajnoki mérkőzését egyszer sem nyert, de nem lehet leírni a győrieket sem.

– A Diósgyőr és a Haladás megnehezítheti az első három helyezett dolgát – mondta Mészöly, majd hozzátette, a Ferencváros is jól erősített, az új edző személye pedig vérfrissítést hozhat a klubhoz.

OTP Bank Liga, 18. forduló

Február 28. péntek

19 óra: Puskás Akadémia FC – MVM Paks (TV: Sport1)

Március 1. szombat

14 óra: Bp. Honvéd – Újpest FC (TV: M1)

16 óra: Szombathelyi Haladás – MTK (TV: Sport1)

16 óra: Kaposvári Rákóczi – Lombard Pápa Termál FC

18 óra: Pécsi MFC-Matias – Videoton FC (TV: Sport1)

20 óra: Mezőkövesd-Zsóry – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (TV: Sport1)

Március 2. vasárnap

16.30: Ferencvárosi TC – Győri ETO FC (TV: M1)

18.30: Diósgyőri VTK – Debreceni VSC-TEVA (TV: Sport2)

További televíziós programok

Február 28. péntek

NB II, 17. forduló

14.30: Dunaújváros PASE – Nyíregyháza Spartacus (TV: Duna)

21.15: Sportgazdaság

téma: téli szünet a magyar bajnokságban, vendégek: András Krisztina, Kovács Zoltán, Vincze Ottó; Sport1

Március 2. vasárnap

20.30: Harmadik Félidő (Sport2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik