NB I

Debrecenben folytatja Tisza Tibor

A DVSC-ben nevelkedett támadó három évre szóló szerződést írt alá a bajnoki listavezetőhöz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az ötszörös felnőtt és a kilencszeres U21-es válogatott Tisza Tibor Debrecenben folytatja pályafutását. Már januárban is szóba került a játékos DVSC-hez igazolása, de akkor ez elmaradt. Hétfőn – miután felbontatta diósgyőri szerződését – a megállapodás megszületett, és a 29 éves gólerős csatár három évre írt alá – írja a DVSC honlapja.

A debreceni születésű Tisza Tibor a Lokiban nevelkedett. Az utánpótlás-csapatokat végigjárva a DVSC-juniorig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, a támadó az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett. 2003 nyarán az akkor Szentes Lázár vezette Loki első keretéhez került, de a bajnokságban nem lépett pályára.

2004-ben a DVTK-ba igazolt, itt mutatkozott be az NB I-ben. Kétszer is volt a borsodiak játékosa. Összesen 99 bajnokin lépett pályára diósgyőri színekben és harminc gólt szerzett, ezen kívül Magyar Kupa és Ligakupa-meccseken húsz meccset játszott, és 24-szer talált be az ellenfelek hálójába. Később volt az Újpest FC labdarúgója, ahol 100 bajnokin 48-szor volt eredményes. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett.

Olvasói sztorik