NB I

Megismételnék a tavalyi tavaszt

Vécsei Bálint szerint Pintér Attila határozott és őszinte ember, aki sikerre vezetheti a válogatottat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerda délután a Kecskeméttel játszott felkészülési mérkőzést a Bp. Honvéd csapata. A 3-2-es kispesti győzelemmel záródó találkozón az a Vécsei Bálint szerzett vezetést büntetőből, aki a múlt héten még a válogatott törökországi edzőtáborában készült. A Rangadó.hu megkereste a fiatal középpályást, aki elmondta, hogy az utóbbi hetekben nem léphetett pályára mérkőzéseken, ezért nagyon várta már a KTE elleni összecsapást.

– Nagyon vártam már ezt a meccset, hiszen korábban a válogatottal voltam, ahol nem játszottunk edzőmérkőzést, előtte pedig egy kisebb sérüléssel bajlódtam, és amiatt nem tudtam pályára lépni – kezdte Vécsei Bálint. – Az első félidőben végig uraltuk a játékot, a Kecskemétnek nem is nagyon volt lehetősége. Egy büntetőből sikerült betalálnom, de ezen kívül is megvoltak a helyzeteink. A második félidőben már az öltözőben voltam, de akkor sem volt sok lehetősége az ellenfélnek, és meg tudtuk nyerni a találkozót. Ilyenkor persze még nem az eredmény a fontos, inkább az, hogy mindenki megkapja az esélyt a bizonyításra, valamint a taktikai elemekbe ne nagyon hibázzunk.

A húszéves középpályás hasznosnak ítélte meg a válogatott edzőtáborozását, és úgy érzi, egységes csapat van alakulóban.

– Egy hét állt rendelkezésünkre, hogy átvegyük azokat a taktikai dolgokat, amelyeket a szövetségi kapitány kért tőlünk – mesélte a középpályás. – Több mint harmincan voltunk ott, és legalább mindenki tudja, mire számíthat, ha megkapja a meghívót. Szerintem egységes csapat alakul, és mindenképpen nagyon hasznos volt számunkra ez az összetartás. A szövetségi kapitányt határozott és őszinte embernek ismertem meg. Amit kér, azt megköveteli a pályán, és úgy gondolom, sikerre fogja vezetni a nemzeti együttest.

A válogatott rendszeres, hét eleji összetartásával kapcsolatban már több NB I-es vezetőedző kifejezte nemtetszését, és volt olyan, aki nem is engedte el játékosait a keretedzésekre. Vécsei elmondta, hogy Marco Rossi eddig nem problémázott emiatt.

– Eddig szívesen engedett el az összetartásokra. Nem tudom, mi lesz a véleménye, vagy mit fog gondolni, ha már élesedik a helyzet, és elindul a bajnokság. Egyelőre nem volt erről szó, de eddig nem volt ebből probléma.

A Bp. Honvéd a riválisaival ellentétben nem utazott el téli edzőtáborba, de Vécsei szerint ebből nem származik hátrányuk, hiszen tavaly tavasszal is remekül szerepeltek, amit idén szeretnének megismételni.

– Tavaly sem voltuk edzőtáborban, és mégis jól alakult a tavaszunk. Idén is ebben reménykedünk. Eddig nem volt olyan rossz idő, mint egy évvel ezelőtt, úgyhogy tudtunk edzeni rendesen. Próbálunk készülni, és megismételni a tavaly tavaszi szereplésünket.

Ami viszont előny lehet a kispestieknek, hogy alig változott a keretük. A fiatal középpályás úgy érzi, hogy az ősszel sem volt gond a játékosállománnyal, de Emiliano Bonazzoli érkezésével tovább javulhat a támadójátékuk.

– Úgy gondolom, az őszi kerettel sem volt semmi probléma. Az év vége felé azonban több játékos is kidőlt sérülés miatt, és nagyon elfogytunk. Az edzőmeccsek alapján úgy tűnik, hogy a fiatalok is kezdenek beérni, valamint igazoltunk egy rutinos csatárt, aki segíteni fogja a támadójátékunkat.

Vécsei Bálint decemberben a Bajnokok Ligájában is érdekelt Galatasaray csapatánál járt próbajátékon, ahol sok pozitív élménnyel gazdagodott, és pluszmotiváció számára, hogy figyeli a török együttes.

– Mindenféleképpen pozitívumnak éltem meg a Galatasaraynál töltött napokat, még akkor is, ha most még nem is lett belőle semmi. Az edzéseken megláttam, hogy milyen körülmények vannak, és miben lehet fejlődni, és ez extra motiváció számomra. Azt mondták, tetszett az edzéseken nyújtott teljesítményem, de nem volt szó semmi konkrétról, hogy most télen leigazolnának. Csinálom tovább a dolgomat, hogy fenntartsam az érdeklődésüket, és remélem, nyáron valami összejöhet.

A Galatasaray azonban még nem minden, hiszen a miskolci születésű labdarúgóval kapcsolatban olyan hírek is felröppentek, hogy az olasz bajnoki címvédő Juventus látókörébe is bekerült.

– Dolgoznak itt a háttérben, és én is hallottam, hogy figyelnek a torinóiak, de ezzel kapcsolatban semmi konkrétum nem történt – mondta végül Vécsei Bálint.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik