NB I

Meccs lesz, edző nem

Márciusban főállású edző nélkül játszik felkészülési mérkőzést az U21-válogatott Skóciában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban megírtuk, hogy az U21-válogatott március elején felkészülési mérkőzést játszik Skóciában, ám a csapatnak jelenleg nincs edzője. Most kiderült, hogy a mérkőzésen sem lesz…

A skóciai meccsel kapcsolatban a fourfourtwo.hu megkereste az MLSZ illetékeseit. Sipos Jenő szóvivő válaszában elárulta, hogy az utánpótlás-csapat idei első meccse előtt három héttel, illetve az előző tréner menesztésének bejelentése után három héttel még jelöltjeik sincsenek az edzői posztra…

– Az a véleményünk, hogy hasznos és fontos dolog, hogy idegenben, nehéz körülmények között, egy erős ellenfél ellen gyakorolhat az U21-es válogatottunk – kezdte Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – A csapatnak szeptemberig nem lesz tétmérkőzése, ezért is célszerű a mérkőzés megszervezése. A várható keret több tagja behívásra került a felnőtt válogatott kibővített kerettel tartott összetartásaira. Ez összhangban van azzal, hogy a jövőben az U21 szakmai felügyelete is az A-válogatott szövetségi kapitánya alá kerül. Főállású szövetségi edző legkorábban 2014 júniusában kerül kinevezésre az U21-hez, addig Pintér Attila vezeti a foglalkozásokat. Amennyiben az A-csapat programjával ütközik a korosztályos csapat programja, akkor egy erre szerződtetett edzőkolléga vezeti az U21-es csapatot, Pintér Attila útmutatása alapján. A legközelebbi foglalkozás az MLSZ minden csapatára elfogadott programtervezete szerint március 3-6. között lesz. Addig is lesznek U21-esekkel kibővített A-csapatos összetartások. A fentiekkel összhangban jelen pillanatban sem publikus, sem a nyilvánosság elől elrejtett jelöltek nincsenek a posztra.

A Skócia elleni meccsre azért kell beugró edzőt találnia a szövetségnek, mert ugyanazon a napon lesz a felnőtt válogatott Finnország elleni, győri barátságos találkozója, amely az új kapitány, Pintér Attila bemutatkozása is egyben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik