NB I

Bogdán Ádám védeni akar

A nemzeti csapat kapusa minél előbb visszaverekedné magát az angol Bolton kezdőjébe.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar válogatott január végén egyhetes edzőtáborba utazott Törökországba. Pintér Attila szövetségi kapitány 35 fős keretet állított össze a túrára, amiben három légiós, Vadócz Krisztián, Laczkó Zsolt és Bogdán Ádám kapott helyet.

A nemzeti csapatban két éve Bogdán Ádám számít az első számú kapusnak, de a Bolton Wanderersben az utóbbi hónapokban nem védett. Igaz ebben nem formahanyatlás, hanem egy térdsérülés játszott közre.

– Köszönöm szépen, jól vagyok. A térdem rendben van, nem is érzem már – mondta Bogdán Ádám az MLSZ videójában. – Természetesen oda kell rá figyelni, és edzések előtt jól be kell melegíteni a különböző izomcsoportokat, de ettől eltekintve normális edzésmunkát tudok végezni egy hónapja.

A válogatott hálóőre elmondta, hogy a Boltonnal teljesen másképp állnak a bajnokságban, mint ahogyan azt eltervezték, mert a csapat célja a Premier League-tagság kiharcolása volt.

– Nem állunk fényesen, hogy finomabban fogalmazzak. Ha keményebben akarok, akkor elég közel állunk a kiesőhelyhez, és a szezon előtt megfogalmazott célokat úgy néz ki, nem fogjuk tudni elérni, hiszen a terv az volt, hogy feljussunk. Most ebben a szituációban a kiesés ellen harcolunk, de remélem, minél előbb el tudunk kerülni ettől a zónától, és elindulunk felfelé. Az, hogy meddig tudunk eljutni, már egy más kérdés.

Bogdán Ádám szerződése 2015 nyarán lejár Angliában, így lassan a jövőjére is gondolnia kell.

– Egyelőre még egy szezonig van szerződésem a Boltonnal, meglátjuk, mit hoz a jövő. Most éppen nem védek a csapatban és ez egy olyan szituáció, amit szeretnék minél előbb orvosolni. Elsősorban azzal, hogy szeretnék visszakerülni a csapatba, aztán majd meglátjuk, hogy a klubnak milyen tervei vannak a jövőt illetően. Egyelőre még nem gondolkodtam különösképpen ezen a kérdésen, de lassan át kell gondolni, és egy tervet össze kell rakni, hogyan tovább.

Végül a hálóőr szót ejtett a finnek elleni válogatott találkozóról, amit március 5-én rendeznek Győrben.

– Az egész edzőtábor egyik fontos elemeként a gyakorlás arra irányul, hogy március ötödikén a finnekkel játszunk, és előtte nyilván nincs más lehetőségünk a gyakorlásra, illetve kiválasztani azokat a játékosokat, akik csatlakozhatnak a kerethez. Az év első meccsén remélem, hogy sokan kilátogatnak majd a pályára, és kíváncsiak lesznek rá, hogy az új csapat, az új szakmai stáb hogyan állt össze. Remélem, jó hangulatú meccsen tudunk majd nyerni a finnek ellen – mondta végül Bogdán Ádám.

Olvasói sztorik