NB I

A Fradi-legenda 75 éves

Az olimpiai rekorder Novák Dezső hétszer nyert magyar bajnokságot a Ferencvárossal.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Február 3-án, hétfőn ünnepli 75. születésnapját Novák Dezső. A Haladás és a Ferencváros egykori válogatott hátvédje három olimpián is érmet szerzett a nemzeti csapattal, a Fradival pedig négy bajnoki-, egy Magyar Kupa- és egy Vásárvárosok Kupája-győzelem szerepel a neve mellett. Edzőként is komoly eredményeket ért el: háromszor nyert bajnokságot az FTC-vel, és a csapat eddigi egyetlen Bajnokok Ligája-főtáblás szereplése is az ő nevéhez fűződik.

A Rangadó.hu legújabb összeállításában a 75 éves Novák Dezső karrierjének fontosabb pillanatait tekintjük át.

Novák Dezső a Szombathelyi Postásban kezdte felnőtt pályafutását, majd 17 évesen igazolt a Haladáshoz, amelyben 1956-ban mutatkozott be az élvonalban. Öt éven keresztül volt a szombathelyiek játékosa, ezalatt 82 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz és 12 gólt szerzett.

A villámgyors, mindkét lábát kiválóan használó szélső hátvédre hamar felfigyeltek a nemzeti csapatnál és a Ferencvárosnál is. Szombathelyiként hétszer ölthette magára a címeres mezt – 1960-ban tagja volt a római olimpián bronzérmet szerző válogatottnak –, mielőtt 1961-ben a Fradihoz igazolt volna.

Hazai és nemzetközi sikerek a Fradiban

A fővárosiaknál 11 évet töltött, és 251 bajnokin lépett pályára. Novák gyorsasága mellett kiemelkedő rúgótechnikájáról is híres volt: szabadrúgásai állandó veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, nem véletlen, hogy a büntetők végrehajtását is sokszor bízták rá. Védő létére 57 bajnoki gólig jutott a Fradiban, vagyis majdnem minden negyedik mérkőzésén betalált. Mind hazai, mind nemzetközi szinten kiemelkedő sikereknek volt részese: négyszer nyert bajnokságot (1963, 1964, 1967, 1968), egyszer Magyar Kupát (1972). A Vásárvárosok Kupájában egy arany- (1965) és egy ezüstérem (1968) került a nyakába, 1972-ben pedig harmadik helyen zárt csapatával az UEFA Kupában.

Világraszóló eredmények a válogatottban

Ahogy már említettük, 1960-ban tagja volt az olimpiai bronzérmes válogatottnak, majd 1964-ben és 1968-ban is ott volt az ötkarikás játékokon, ahol mindkétszer aranyérmet szerzett a nemzeti csapat. 1964-ben ráadásul az olimpiai elsőség mellé egy Európai Nemzetek Kupája (az Európa-bajnokság elődje) bronzérmet is begyűjtött. Novák tevékeny részese volt utóbbi sikernek is: a dánok elleni bronzcsata hosszabbításában kétszer is eredményes tudott lenni, ezzel a duplával nyert a csapat 3-1-re. Hivatalosan kilenc válogatottság szerepel a neve mellett, ami annak köszönhető, hogy az olimpiai mérkőzések nem számítanak hivatalos felnőtt válogatott mérkőzéseknek. Összesen 28-szor lépett pályára a felnőtt csapatban, és hatszor volt eredményes. Két olimpiai arany- és egy bronzérmével az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb labdarúgójának mondhatja magát.

Játékára nemzetközi szinten is felfigyeltek: az 1968-as olimpia alatt kapott meghívást a világválogatottba, amely Brazília legjobbjaival mérte össze tudását. 1969-ben az újságírók szavazatai alapján bekerült az Európa-válogatottba is.

Edzőként is a Fradival volt a legsikeresebb

1972-ben vonult vissza a játéktól, majd edzőnek állt. Első kisebb sikereit Dunaújvárosban érte el, majd 1980-ban vezetőedzőként állt ismét munkába az Üllői úton. Első ferencvárosi időszakában három évig irányította a csapatot, amellyel rögtön az első évében bajnokságot nyert, 1982-ben és 1983-ban pedig ezüstérmet szerzett. Távozása után megfordult Baján, a Volánnál, a Haladásnál és Ausztriában is, közben pedig a magyar olimpiai válogatottat is irányította. 1994-ben tért vissza ismét az Üllői útra, ahol folytatta tíz évvel korábban abbahagyott sorozatát: 1995-ben és 1996-ban is bajnoki elsőségig vezette a csapatot, illetve 1995 őszén a Bajnokok Ligája-csoportkörben is megmérettethette magát a Fradi.

Kitiltotta a szurkolókat az öltözőből, kiutálták

Hiába a két bajnoki cím, illetve a BL-szereplés, a Fradi-szurkolók csak úgy, mint a legtöbb legendás trénerüket, őt is kikezdték. Egy „Novák takarodj!” feliratú transzparens is előkerült a Vác elleni – mint később kiderült – utolsó mérkőzésén, amelyről a Bors című lapnak a következőket nyilatkozta:

– Azt a transzparenst ott a meccsen észre sem vettem. Amikor hazajöttem, a feleségem mondta, mit raktak ki a szurkolók a kerítésre. Az biztos, hogy egyes emberek, csoportok, sőt egy-két játékos is ellenem fordult akkoriban. Túl sokat nyertünk, túl sikeresek voltunk, de a türelem akkor fogyott el velem szemben, amikor megtiltottam a szurkolóknak, hogy bejárjanak az öltözőbe. Annyi fenyegetést kaptam, hogy a vezetők testőrt akartak fogadni mellém, de abból nem kértem. Félreálltam magamtól.

A Fradi után egy rövid ideig még a szaúdi Al-Ittihad együttesét irányította, majd visszavonult az edzősködéstől.

Az ügynökmúlt

Tíz évvel ezelőtt maga Novák vallotta be, hogy Nemere néven jelentéseket írt játékostársairól. Saját elmondása szerint 1967-ben szervezték be, miután vám- és deviza-bűncselekményen kapták – Bécsből hozott órákat, amelyeket itthon próbált meg értékesíteni egy akkori csapattársával. 1983-ig írt különböző jelentéseket csapattársairól a Fradiban, a válogatottban, illetve edzőként a játékosairól. Főként Albert Flóriánról, a Fradi és a nemzeti együttes akkori legnagyobb sztárjáról kellett jelentéseket készítenie, de a Nemere nevet a szintén ferencvárosi klasszis, Varga Zoltán említette először a sajtóban.

Főfeladatai közé tartozott még a bundázásokról, valamint a külföldi túrákról szóló beszámolók készítése. Novák Dezső mindig hangoztatja, soha nem írt társairól olyan jelentéseket, ami miatt azok bajba kerülhettek volna. Novákról több jelentésben is úgy vélekednek felettesei, hogy nem volt alkalmas a besúgói feladatokra. Tettei miatt máig nagyon megoszlik a közvélekedés a legendás játékosról és edzőről. Több korábbi csapattársa, illetve játékosa is elfordult tőle, miután fény derült ügynökmúltjára.

Olvasói sztorik