NB I

A DVTK bejelentette Antal Botondot

A kapus csak nyártól lesz a miskolci klub játékosa.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerződést kötött a DVTK és Antal Botond, de a fiatal kapus csak nyártól lesz a diósgyőriek játékosa – írja a klub honlapja.

A 22 éves Antal Botond az Újpest csapatában nevelkedett, majd 2007-ben az angol másodosztályban szereplő Watford FC-hez igazolt, ahol a korosztályos és tartalék együttesekben is védett.

A légióskodás után 2011-ben szerződött Kecskemétre, ahol Tomiszlav Szivics edzősége idején mutatkozott be az élvonalban, és bekerült az U20-as és az U21-es válogatott keretébe is, valamint Magyar Kupa-győztes lett. Az ősszel 11 bajnokin, két Magyar Kupa- és két Ligakupa-mérkőzésen őrizte a KTE kapuját.

– Már tavaly nyáron is képbe került Antal Botond, akit nagyon tehetséges, és fiatal kora ellenére tapasztalattal is rendelkező kapusnak tartunk – mondta Kovács Zoltán sportigazgató. – Azt is tudtuk róla, hogy kétezer-tizennégy nyarán szabadon igazolhatóvá válik, ezért folyamatosan figyelemmel kísértük teljesítményét. Szerettünk volna minél hamarabb megegyezni vele, mert más komoly klubok is le akarták igazolni, ezért is örülünk, hogy minket választott. Ugyanakkor jelen pillanatban három profi szerződéssel rendelkező kapusunk van, és egyaránt elégedettek vagyunk Ivan Rados, Nenad Rajics és Gelei Vince teljesítményével. Ezért úgy állapodtunk meg, hogy már most szerződést kötünk, amely nyáron lép életbe és Botond Diósgyőrben kezdi meg a felkészülést a következő bajnokságra.

A DVTK honlapjának cikke arról nem ír, hogy Antal Botond a tavaszi szezonban melyik csapatban szerepel majd…

Olvasói sztorik