NB I

Gaál Miklós az első téli távozó

A PMFC együtteséből a másodosztályba, a szomszédos Kozármislenybe igazol a 32 éves védő.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Gaál Miklós korábban szerepelt Zalaegerszegen és Újpesten is, majd a portugál Maritímo, a horvát Hajduk Split, az orosz Amkar Perm, illetve FK Volga, majd a bolgár Szlavija Szófia labdarúgója volt.

Az őszi idény után közölte vele a pécsi szakvezetés, hogy nem tartanak rá igényt, így kapóra jött neki a kozármislenyi lehetőség, ahol ismét játékba lendülhet, rendszeres játéklehetőséget kaphat. A másodosztály sereghajtójánál nagyon bíznak benne, hogy sokat lendít a csapaton lelkes, motivált, odaadó játékával. Nagy előnyt jelent az is, hogy anyanyelvén tud majd kommunikálni a két nap múlva érkező portugál Eduardo Almeida vezetőedzővel.

– Egy kiváló versenyzőtípusú és remek sportember érkezik hozzánk, akire nagy szükségünk van. Azt várom tőle, hogy csapatunk egyik vezére lesz majd – nyilatkozta a klub honlapján Feleki Attila klubtulajdonos.

Gaál ősszel mindössze három Ligakupa-meccsen lépett pályára pécsi színekben. Tavaly nyáron térdműtéten esett át, és csak később kapcsolódott be a közös munkába. A rutinos hátvéd a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy csak az utolsó két hónapban tudott teljes értékű munkát végezni, ezért nem játszott a bajnoki meccseken.

– Június elején műtöttek meg, és a tavaszi utolsó két fordulóban már nem is játszottam – kezdte Gaál Miklós. – Az őszi szezon utolsó két hónapját töltöttem a csapattal, októberben és novemberben végig edzettem a társakkal, és addig jutottam, hogy Ligakupa-meccseken tudtam játszani. Elég sok gond volt már ezzel a térdemmel, négyszer műtötték, de úgy érzem, az utolsó két hónapban már teljes értékű munkát tudtam végezni. Lemaradásom biztosan van, de a téli felkészülés során szeretném visszanyerni az erőmet és a formámat. Igazság szerint még fél évet szeretnék futballozni. Ez a tervem, ezt belőttem magamnak. Utána nem tudom, hogy mi lesz, de a következő félévben szeretnék még focizni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik