NB I

Gaál Miklós hamarosan dönt…

Gaál Miklós még nem tudja, Pécsett vagy Szombathelyen futballozik tavasszal, bár jelen állás szerint úgy tűnik, inkább a PMFC-ben folytatja pályafutását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Több klub is csábítja a 31 éves, celldömölki születésű védőt, akinek mindkét klubhoz van kötődése.

– Tóth Miklóssal már beszéltem, ma pedig meghallgatom a pécsi csapat ajánlatát is – nyilatkozta Gaál Miklós a vaol.hu oldalnak. – A Haladáson és a Pécsen kívül akadnak más érdeklődők, de szinte biztos, hogy e két klub közül választok. Mindkét csapat kedves számomra, nem egyszerű tehát döntenem. A Haliban tizenöttől tizennyolc éves koromig futballoztam, sok ismerősöm, barátom él arra. Miután kölcsön akartak adni Sárvárra, inkább fogtam magam, és Pécsre igazoltam. A Haladás vezetőedzőjét, Artner Tamást személyesen nem ismerem, de jó szakembernek tartom. Annak idején Marton Róbert volt az edzőm Szombathelyen, és Artner már akkor a Haladásnál dolgozott. A Rohonci úton egyébként annak idején csak kupameccsen szerepeltem, bajnokin nem játszottam.

Később tehát Pécsett is futballozott Gaál Miklós, ráadásul a csapat jelenlegi edzőjével, Márton Gáborral négy évig együtt játszott, a mai napig remek a viszonya vele. Azt mondja nem titok, ez sokat nyom a latba.

– Hét és fél évig külföldön fociztam, úgyhogy ha csak nem fut be valami remek ajánlat, maradok itthon. A pécsiek mellett szól, hogy a feleségem szülei itt élnek, és már erősen reklamálnak, hogy ritkán látják az unokájukat. Ezért most Pécsett vettünk ki egy albérletet. Szóval még nem döntöttem, de egy-két napon belül eldől, hol folytatom. Jelen állás szerint az a valószínűbb, hogy a Pécshez igazolok – vallotta be Gaál Miklós.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik