NB I

„A szezon felére összeálltunk”

Benczés Miklós reméli, hogy egy jó felkészülés után tavasszal még eredményesebb lesz a csapata.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Puskás Akadémia FC számára nehezen indult az NB I-es szezon. A másodosztályból magabiztosan feljutó alakulatnak kevés ideje volt a felkészülésre, ráadásul Benczés Miklós vezetőedző több kulcsemberét is elvesztette, hiszen Szakály Dénes és Vaszilejosz Aposztolopulosz megsérült, Kleinheisler László átkerült a Videotonhoz, Nagy Dánielre pedig nem tartottak igényt.

A felcsúti együttes augusztusban megerősítette a keretét, és az új igazolások beépülésével elkezdte gyűjtögetni a pontokat, így a tavaszi folytatást a 14. helyről várja. A Rangadó.hu megkeresésére Benczés Miklós értékelte csapata őszi teljesítményét.

– Mikor kezdődik a pihenő?
– Gyakorlatilag már szabadságon vannak a futballisták, bár csütörtökön még edzettünk. A felkészülés január tizenharmadikán kezdődik – mondta a vezetőedző.

– Terveznek játékosmozgást a keretben?
– Igen, de nem lesz nagy mozgás. Egy-két futballista fog érkezni és távozni, de nagy átalakítás nem lesz.

– Talán Torghelle Sándor lesz az egyik érkező?
– Erről sok mindent nem tudok mondani. Korábban is voltak olyan játékosok, akik velünk készülhettek, de később nem a mi csapatunkat erősítették. Ilyen volt Horváth Gábor esete is, aki most éppen Pakson futballozik.

– Hogy értékeli az őszi idényt?
– Egy óra is kevés lenne, hogy erre válaszoljak. Az első nyolc mérkőzés mérlege egy győzelem, egy döntetlen és hat vereség volt. Nagyon gyengén kezdtük a szezont, bár ennek volt a magyarázata. A bajnoki kezdés előtt négy játékosom esett ki különféle okok miatt, és nehéz volt őket pótolni.

– Az ön számára melyik volt az ősz legjobb momentuma?
– Úgy gondolom, hogy a Ferencváros legyőzése a kilencedik fordulóban. Rosszul kezdtük a szezont, de a Fradi elleni meccs után, az idény második felére összeértünk. Igazoltunk játékosokat, akikkel sikerült stabilabbá és eredményesebbé tenni a csapatot. Az ősz második felével és a fejlődéssel már elégedett vagyok, viszont ezt tovább kell vinnünk, mert még mindig a tabella vége felé helyezkedünk el. Nem szeretnénk kiesni, továbbra is a bennmaradás a cél.

– Melyik a legrosszabb emléke?
– Akár többet is kiemelhetnék, mert voltak bosszantó vereségeink és olyan döntetlenjeink is, amikor győztes helyzetben engedtünk ki. Ha jól emlékszem, ez háromszor is előfordult. A legbosszantóbb talán a mezőkövesdi vereség volt. Ott nagyon jól futballoztunk, mégis három-egyre elvesztettük a találkozót.

– Az idény második felében viszont kifejezetten jó mérkőzéseket játszottak…
– Voltak nagyon jó meccseink. Nem szabad elfelejteni, hogy azok a játékosok, akik érkeztek, nagyon jó futballisták, de mindegyik más-más erőnléti állapotban volt. Volt, amelyikük nagyon régen nem játszott a csapatában, így utol kellett érniük magukat, a csapatba is be kellett építeni őket, és ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Remélem, a tavaszi felkészülés alatt még jobban összeállunk és eredményesek leszünk.

Olvasói sztorik