NB I

Novakovics: még négy év a Lokiban

A szerb kapus meghosszabbította decemberben lejáró szerződését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nenad Novakoviccsal szerződést hosszabbított a Debrecen. A szerb kapusnak idén decemberben járt volna le a kontraktusa, amit a vezetőkkel történő egyeztetések után újabb négy évvel meghosszabbított – írja a klub honlapja.

A 31 éves játékosnak imponáló a statisztikája a Lokival, hiszen vele a kapuban az elmúlt 47 mérkőzésen (bajnoki, kupa- és Ligakupa) nem szenvedett vereséget.

Nenad Novakovics 2011 januárjában igazolt Debrecenbe. Felnőtt pályafutását a Radnicskiben kezdte, majd egy év után a Napredakba igazolt, ahol két évet töltött. Ezt követően Dániában folytatta, ahol előbb a Köge, majd az Odense labdarúgója volt. Innen két és félmillió euróért megvette a Reggina, ahonnan két év után távozott, közben fél évet szerepelt a norvég Aalesunds FK csaptában is. Ezután visszatért Dániába, és az FC Nordsjaelland együttesébe igazolt, innen került Debrecenbe.

A 2012–2013-as szezon első fordulójában, a Győr elleni hazai találkozón súlyos sérülést szenvedett, és csak idén tudott visszatérni a pályára. Kezdetben a Ligakupában kapott szerepet, és mivel jól teljesített, az utolsó hét NB I-es mérkőzésen is ő védhetett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik