Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
November 23-án ünnepelte 51. születésnapját Szabó András, a Vasas és az Újpesti Dózsa egykori kiváló védője. Tízévesen kezdte a labdarúgást a Központi Sportiskola játékosaként, két évvel később igazolt a Bp. Vegyiművek korosztályos csapatába. 14 évesen figyeltek fel rá a Vasas utánpótlás-szakemberei. 1980-ban, 18 évesen, az NB I-ben is bemutatkozott. Angyalföldön két szezont töltött, de mindössze tíz bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget. 1981-ben tagja volt a Magyar Kupát (MNK) és bajnoki bronzérmet szerzett csapatnak.
1982-ben került Újpestre egy érdekes játékoscsere szereplőjeként. A Megyeri úton kilenc szezont töltött, 170 bajnoki meccsen 11 gólt szerzett. Ebből kettő biztosan örökre emlékezetes marad. Az amúgy nem gólgyáros hátvéd két találatával nyert a Dózsa 1990-ben az utolsó fordulóban a Honvéd ellen, ezzel biztosítva a bajnoki címet. Ezen kívül Újpesten bezsebelt még egy-egy ezüst- és bronzérmet, továbbá kétszeres kupagyőztesnek mondhatta magát.
1991-ben Csepelre igazolt, majd két szezon után Kaposvárra. A két csapatban három szezon alatt összesen 36 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. 1994 és 2002 között több alacsonyabb osztályú osztrák csapatban is megfordult, de 1997-től már edzősködött is Magyarországon. A többi között volt Százhalombattán másodedző, Újpesten utánpótlásedző és vezetőedző is, a magyar teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a Pápa és a Nyíregyháza szakmai vezetője. Jelenleg is aktív tagja az Újpest öregfiúk-csapatának – írja róla a valogatott.blog.hu.
Szabó András, az Újpest egykori bajnokcsapatának labdarúgója, az Unione FC vezetőedzője volt a Dino Sporthíradó című műsor vendége. A korábbi kitűnő középpályás beszélt a jelenlegi munkájáról és a terveiről.
Újpesti múltja miatt nem maradhatott el a lilák problémáinak boncolgatása, a magyar futball utánpótlás-kérdése, és az, hogy miért felejtették el az ő korosztályát.
– Melyik osztályban játszanak?
– A BLSZ I-ben vitézkedünk. Ez a picit kivénhedt, volt válogatott labdarúgók csapata, negyvenháromtól lefelé. Büszkék vagyunk, hogy még mindig tudunk játszani negyedosztályban.
– Mondjon néhány nevet!
– Szekeres Tamás, tavaly még Wukovics László és Egressy Gábor is itt volt. Nem akarok kihagyni senkit, nehogy megsértsek valakit. Babos Ádám is sokszoros NB I-es labdarúgó volt. Szabó Viktor és Szanyó Károly is nálunk játszott még tavaly.
– És most?
– A tabella alsó felében fogunk telelni, de remélem, hogy lesz ez még jobb is.
– Elmentek a régi játékostársak?
– A futással van a gondunk, de a legtöbbjük még itt van. Öregszünk, és nehéz a fiatalokkal tartani a versenyt, főleg futásban.
– Ön is játszik?
– Elszaladtak az évek, de be szoktam állni nagy ritkán. Mindig azt mondom a csapatnak, hogy az már rég nem jó, ha nekem is be kell jönnöm.
– Néhány napja ünnepelte az ötvenegyedik születésnapját. Mióta nem futballozik?
– Rendszeresen két-három éve nem játszom.
– Miért hagyta abba? Fájt a lába, vagy már nem esett jól?
– Igen, így volt. Már jönnek a kilók, ezzel együtt az ízületi problémák, de ez a korral jár. Tíz-tizenöt éve nem hittük ezt, de sajnos megtalálnak ezek a problémák.
– Tudatosan tűnt el? A közvélemény egy része nem sokat tud önről, pedig kétezer-négyben még a Nyíregyháza edzője is volt.
– Utána volt még egy nyíregyházi kitérőm kétezer-hét körül. Nem tudatos ez a dolog, de tény, hogy szeretem a csendet magam körül. Öt éve csináljuk ezt, és már előtte is itt futballoztam. És még a BEAC BLSZ III-as csapatát próbáljuk életben tartani, de sajnos nincsenek pályák. Nagyon nehéz így életben tartani egy egyesületet, hiszen a pálya bérleti díja egyéves ciklusban nem kevés pénz.
– Önt kielégíti az, hogy a BLSZ-ben edző?
– Nagyon jól érzem most magam, de szeretnék feljebb is dolgozni. Nem vagyok az a csörtetős, e-mailezős, telefonálós fajta. Ez valahogy külföldön jobban meg van oldva. Megvannak a menedzserek, akik ezzel foglalkoznak. Én nem vagyok egy ilyen típusú edző.
– És nincsen egy menedzser barátja?
– Sajnos, nem tudjuk ezt megfizetni. Nem olyan a helyzet, mint nyugaton. Szerintem nagyon kevesen tudnak ma egy menedzsert megengedni maguknak Magyarországon.
– Edzői licence van?
– A pro licencem már több mint tíz éve megvan, így ennél feljebb jelen pillanatban nem tudok menni. Hiányzik a napi munka, és remélem, egyszer lesz még komolyabb feladatom.
– Felvetődött mostanában akár NB III-as, vagy NB II-es csapatnál a neve?
– Igen, vannak próbálkozások, de már megtanultam, mert elég sok helyen voltam, hogy a bizonytalanba nem megyek bele. Inkább oda, ahol aránylag rendezettek a körülmények, de Magyarországon aránylag kevés klubnál tudják elmondani, hogy minden rendben van. Mindenáron nem akarok feljebb lépni.
– De ha jönne, egy megkeresés, otthagyná a mostani csapatát?
– Ezt megbeszélném a tulajdonossal, de izgatna a feladat, és remélem, még lesz is rá alkalom. Természetesen, ha már ezt a szakmát elkezdi az ember, akkor minél feljebb szeretne dolgozni, de voltam már fent is, és nagyon sok buktatója van ennek az egésznek. Nem mindenhol úgy működik, ahogy elgondoljuk.
– Újpesten nyert bajnokságot és Magyar Kupát is játékosként. Önnek az Újpest a csapat?
– Érdekes ez, mert gyerekkoromban nagy Fradi-drukkerek voltunk, hiszen a kilencedik kerületben laktunk. Aztán a Vasas leigazolt, ott nőttem fel, így a Vasas is a szívem mélyén van, de Újpesten teljesedett ki a pályafutásom és ott töltöttem a legtöbb időt is, így valamilyen szinten fontos nekem az Újpest.
– Újpesten százhetven mérkőzésen lépett pályára. Elégedett a játékos-pályafutásával?
– Amikor idősebb az ember, sok mindent másképp csinálna. Talán egy picit balszerencsés voltam, mert pont amikor bajnokságot nyertünk, és már úgy tűnt, hogy kimehetek Belgiumba futballozni, akkor megsérültem. Ezzel a lágyéksérüléssel két és fél évet elvesztettem. Operáltak több helyen, a végén már Münchenben is. Ezzel elment az idő, és a végén még Csepelen futballoztam két évet. Ekkor huszonhét és fél éves voltam, talán a legjobb életkoromban jött ez az egész. De vannak, akik huszonegy éves korukban sérülnek meg, így nincsen problémám azzal, amit elértem.
– Megérte a Vasasból az Újpestbe igazolni? Akkoriban nem volt könnyű bekerülni a csapatba.
– Ez a történet nem csak rajtam múlt. Volt a háttérben egy játékos-csere is. Birkás Pétert szerette volna megszerezni a Vasas, és ennek érdekében felajánlottak nyolc játékost, például Halászt vagy Kántort. Ők már kiöregedőfélben voltak, így az Újpest edzője, Temesvári Miklós a fiatalok közül Szebenszki Andrást és engem választott. Úgy voltam vele, ha már felajánlottak, akkor el kell jönnöm.
– Jókor történt mindez?
– Szerintem teljesen, mert húsz éves voltam és Temesvári Miklós egy teljesen más pozíciót, középpályást játszatott velem, holott én balhátvédként kerültem a Vasas első csapatába. Tetszett ez a dolog, mert jóval többet kerültem előrefelé, és többet is tudtam tanulni. Szerencsére volt kitől, mert akkor az Újpestben még nagyon komoly labdarúgók játszottak.
– Akkoriban még működött az öltözőkben a hierarchia. Állítólag ez mára kiveszett a futballból. Ön szerint ez hasznos dolog volt?
– Mindenféleképpen, bár én úgy látom, hogy a labdarúgás tisztelete veszett el az emberekben, és nem csak a játékosokban. Mi akkoriban a nagyok minden pillanatát és szavát figyeltük. Ez volt a természetes, mert rajtuk nőttünk föl, ők voltak az ideáljaink. Próbáltuk utánozni a stílusukat, a cseleiket, talán még az öltözködésüket is. Nekünk nagyon nagy dolog volt, hogy bekerülhettünk a Törőcsik András, Tóth József, vagy éppen Kovács József nevével fémjelzett csapatba. Rájuk érdemes volt felnézni. Talán ezt az egészet belénk verték fiatal korunkban, és ez akkor természetes volt.
– Gondolom, egyszer sem bánta meg, hogy Újpestre igazolt?
– Nem, mert ha visszanézzük a Vasas és az Újpest eredményeit, akkor egy sokkal sikeresebb csapat tagja lehetettem. Habár volt bennem egy pici tüske, amiért engem felajánlottak.
– Bajnok lett az Újpesttel. Ez a legnagyobb eredmény?
– Ez egy óriási dolog, hiszen az én két gólommal lettünk úgy bajnokok, hogy egy filmen nem lehetett volna jobban megírni. Ha egy-nullra nyerünk, az MTK lett volna a bajnok, ha az MTK döntetlent játszik, akkor is ők a bajnokok. A mai napig kapom a leveket az újpesti érzelmű emberektől, amiben megköszönik ezt a két találatot, de nem kell köszönni, mert nekem is óriási élmény volt. Ez volt talán a legnagyobb élményem, bár volt két kupagyőzelem is. Plusz nyolcvanötben a válogatott kerettagságig is eljuthattam, és három hetet töltöttem el Európa legjobb csapatával. Ezek mindenféleképpen nagyon komoly élmények.
– Mikor lesz az Újpest újra bajnok?
– Jó kérdés. Mi voltunk az utolsó előttiek még kilencvenben, majd jött a kilencvennyolcas csapat. Most kétezer-tizenhárom van. Ha látnám, akkor meg tudnám mondani, de nem látom sajnos. Ha időm engedi, szívesen kimegyek, de ezzel a külföldi befektetővel kicsit távolabb kerültünk, úgy érzem. Van egy nagyon jó öregfiúk-csapatunk, akikkel hétfőnként óriási csatákat vívunk, bár már onnan is kezdek kiöregedni, mert jönnek Kovács Zoliék, Fehér Csabáék és Lőw Zsolték, de ha szükség van, rám szívesen játszom. Többnyire Szlezák Zoltánnal elosztjuk a mérkőzést, és egy-egy félidőt játszunk.
– Akkor nem tudja megmondani, mi a gond az Újpesttel?
– Így kívülről nézve nehéz, hiszen nem vagyok benne. Nem tudom, mi a célja ennek az úriembernek az Újpesttel. Átvesz egy ilyen nagy klubot, amelynek még Európában is neve van, és azt mondja, hogy most vegetálnunk kell. Nem tudom, akkor miért vette át. Vagyis tudom, de ennek a szakmához nincsen köze. Mindig mondom a barátaimnak, hogy milyen lenne az, ha egy magyar üzletember kimenne Belgiumba, átvenné az Anderlechtet, és azt mondaná, hogy most három-négy évig a kiesés ellen fogunk küzdeni. Szerintem lapáttal vernék ki onnan a magyar üzletembert. Ez az egész nekem valahogy nonszensz.
– Az Újpest az új edzővel elérheti azt, hogy ne kelljen a kiesésről beszélni?
– Nekem ez valahogy mindig játékos-függő volt. Úgy gondolom, ha nincs megfelelő állomány, akkor akár a Capello is idejöhet.
– Értem mire gondol, de lehet, hogy annyit hozzá tud tenni, hogy ne a kiesés ellen kelljen küzdeni, hanem megragadjon a csapat a középmezőnyben.
– Azt hiszem, hogy egy Újpestnek az nem megoldás, ha a tizedik, hatodik, vagy a nyolcadik helyért kell küzdeni. Természetesen dolgoznak rajta, hiszen most nyertek a Pápa ellen a hétvégén, így most egy picit megnyugodhatnak, de nem lesz könnyű bennmaradni, ha ez a keret marad.
– A kérdés csak az, hogy tudnak-e télen vásárolni?
– Ezzel megint az a baj, hogy nem látjuk a perspektívát. Nem tudjuk, mit akar a tulajdonos, amellett, hogy egy kritikus helyzetben vette át a klubot, és meg kell neki ezt köszönnünk. Csak nem tudom, hogy ő tudja-e, milyen csapatot vett át?
– Most újra téma lett, hogy egy csapatban hány külföldi játszhat. Valóban sarkalatos kérdés ez a magyar labdarúgás szempontjából?
– Nekem inkább az utánpótlás a sarkalatos kérdés, mert ha jó utánpótlás van, akkor nem kéne ennyi külföldi. A fiatal verekedje ki magának a helyet. Tépje le a külföldiről a mezt. Jobban kell lennie, és csak akkor fog bekerülni a csapatba.
– Újpestről is sok fiatalt elküldtek nemrég. Hogy verekedje be magát, ha elküldik?
– Mi magunk sem értettük, hogy miért küldik el őket. Ha az lenne a cél, hogy a Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga csoportkörébe kerüljön a csapat, és ennek érdekébe hoznának külföldieket, akik sokkal jobbak, mint a magyar labdarúgók, akkor azt mondanám, hogy ez egy jó gondolat, de ettől nagyon messze vagyunk. Nyáron is minden csapatunk villámgyorsan kiesett az európai kupákból. A Videoton kapcsán is ott vannak a kérdőjelek a fejemben, hogy minek ennyi légiós? De a lényeg, hogy az utánpótlásunknak kéne erősödnie, hogy ezeket a játékosokat kitolják a fiatalok. Elkezdődött valamiféle munka, mert a Honvédnál, vagy a Haladásnál látom, hogy bekerült a csapatba néhány utánpótláskorú játékos, de ezt vagy fel kéne gyorsítani, vagy még több ilyen kellene, hiszen az Újpestnél, vagy a Ferencvárosnál nem látok ilyen dolgokat. Újpesten is csak Simon Krisztián és Lázár Bence maradt meg hírmondónak. A válogatott meccsek alapján is azt látom, hogy nincsenek nyerő típusú emberek. Elindultak az akadémiák, de az én korosztályomnak az a baja, hogy egyre több külföldi edző van, és ők jóval több mindent meg is engedhetnek magunknak. Détári Lajost lehet szeretni, nem szeretni, de kíváncsi lennék Détári és Moniz mutatóira, mert Döme mégis a negyede lehetőségével dolgozott, mint a holland edző. Ennek ellenére Ricardo Moniz szerintem jó edző, csak mi valamiért mindig az idegenektől várjuk a megváltást. Visszatérve az utánpótlásra, kicsit olyan, mintha ki lennénk rekeszteve. Azon a vonalon mostanában elméleti szakemberek dolgoznak, és mintha ezek a tanáremberek félnének tőlünk. Pedig pont azt hiányolom válogatott szinten is, hogy nem tanítják meg a gyerekeket nyerni. Nem feltétlenül csak az eredményre gondolok, hanem arra is, hogy ha ütközök, maradjon nálam a labda.
– Nemrég Futács Márkó, aki Angliából jött haza azt mondta, hogy erről a bírók tehetnek, mert az első ütközés után már meg is szakítják a mérkőzést sípszóval.
– Igaza van. Úgy gondolom, a magyar játékos nincs megtanítva arra, hogy a testét és a fizikai erejét arra használja, hogy a labdát megtartsa. A bíróknak is más mentalitásban kéne csinálniuk. Nekem is volt most ebből problémám. Bár BLSZ-szinten az a baj, hogy az ottani bírók túl fiatalok, és nincsen semmilyen futballmúltjuk, ezáltal ők sem tudhatják, hogy egy ütközés során ki volt a szabálytalan. Nem tudják, de talán nincsenek is erre megtanítva. A képzés is kicsit elment másfelé.
– Urbán Flórián úgy fogalmazott, hogy nincs olyan, aki vért igyon. Ilyen futballistát ki lehet nevelni?
– Az agressziót a kiválasztásnál mindenképpen figyelembe kéne venni, erre mondom én azt, hogy a volt labdarúgók sokat tudnának ebben segíteni az elméleti szakembereknek. Mondok egy történetet. Ott játszunk mi az Újpest-öregfiúkban hétről-hétre, és a csapatban van körülbelül négy pro-licences, hat A-licences szakember, tehát vagyunk néhányan. Jómagam tíz éve futballozom ott, de az utánpótlásunkban még a kutya nem jött oda megkérdezni, hogy nem lenne kedved itt dolgozni?
– Elmenne?
– Lehet, hogy azt mondanám, hogy nem, de az, hogy meg sem kérdezik az embert… Mert ha egy jó perspektívát látnánk, az más lenne. Most úgy látom, hogy kezdenek pályákat építeni, két műfüvest is átadtak a napokban, de a törekvést nem látom, hogy megfogjuk magunknak a volt labdarúgókat. Véber György, Fehér Csaba, Szlezák Zoltán is máshol edző már. Lőw Zsoltnak is el kellett mennie Salzburgba, és én ezt hiányolom. Az ilyen embereket meg kéne fognia a klubnak. Ezt nem biztos, hogy a tulajdonosnak kéne, mert az utánpótlásunk egy teljesen más kézben van, de ennek mindenképpen változnia kéne szerintem.
– Mit vár a Fradi elleni kupapárharctól?
– Nagy harc lesz, mert egy Fradi–Újpest meccs mindig az. Úgy látom, a Fradi jelenleg előrébb tart, jobb játékosállománnyal rendelkezik, bár egy ilyen kupameccsen nem lehet egyértelmű esélyest emlegetni, bárhol is álljanak a csapatok a tabellán. Szurkolok az Újpestnek. Az én szememben bravúr lenne a továbbjutás, de nem lehetetlen, mert az ilyen párharcok kétesélyesek mindig.
– Egy győzelem vagy egy kudarc a kupában, ki tud hatni a bajnoki formára?
– Ki tud hatni, de elvileg nem lenne szabad. Ezek profi futballisták. Ha vége van a mérkőzésnek igyunk egy-két italt, megbeszéljük az eredményt, és másnap már a következő ellenfélre készülünk.
– A bajnokságban a Paks lesz a következő ellenfél, amely döntetlent játszott a Fradival.
– És a Paksnak sincs rosszabb játékosállománya, mint az Újpestnek. Nagyon sok olyan mérkőzése van az Újpestnek, ahol nem mondható favoritnak. Ide jutottunk most, de remélhetőleg hamarosan jobb lesz.
