NB I

Adams mégsem került várólistára

Orvosai szerint a nagy megterhelés is hozzájárult ahhoz, hogy végül le kellett vágni a lábát.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Életmentő műtéttel amputálni kellett a két hete szívinfarktust kapott ferencvárosi focista egyik lábát. A Fradi trinidadi légiósa, Akeem Adams állapota továbbra is súlyos, de orvosai bíznak benne, hogy sikerül megmenteni a 22 éves játékos életét.

A focista két hete, egy edzés után néhány órával lett rosszul. Utolsó erejével még telefonon segítséget kért az egyik Fradi-alkalmazottól, végül társai találtak rá eszméletlenül a lakásában. Többször megműtötték, de állapota nem javult, sőt hétfőn kiderült, hogy a bal lábában a szövetek kezdenek elhalni. Az orvosok a fertőzésveszély miatt életmentő műtétet hajtottak végre és amputálták Adams lábát.

Orvosai szerint a nagy megterhelés is hozzájárult ahhoz, hogy végül le kellett vágni a lábát.

– Nagyon komoly edzésen vett részt, közvetlenül a szívinfarktust megelőzően, és a bekövetkező keringésleállás minden szervnek az átmeneti elégtelenségét okozta. Hatalmas pofont kapott minden szerv, és a lába volt a legérzékenyebb – mondta az RTL Klub kedd esti híradójában Dr. Szelid Zsolt, a Ferencváros orvosi stábjának a tagja a Nemzeti Sportközpontok vezető kardiológusa.

A trinidadi játékost két hete mélyaltatásban tartják, műszívre kapcsolták, de a keringés nem indult be. Orvosai szerint hosszútávon valószínűleg csak a szívátültetés segíthet Adamsen. A 22 éves játékos azonban jelenleg nincs műthető állapotban, még a várólistára sem tudták feltenni.

– Alapvető, hogy a játékos olyan állapotban legyen, hogy kibírja a szívtranszplantációs műtétet, illetve az azt követő gyógyszeres kezelést, és a rehabilitációt. Akeem Adams ezzel az amputációval elméletileg közelebb kerülhet ehhez – mondta Szelid Zsolt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik