NB I

Jön a Fradi–Honvéd rangadó

Harmadához érkezik a bajnokság, hiszen már a tízedik fordulónál tart az OTP Bank Liga.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencváros és a Bp. Honvéd vasárnapi rangadója ígérkezik a legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapásnak az élvonal hétvégi tízedik fordulójában.

A zöld-fehéreknek van javítanivalójuk aktuális ellenfelükkel szemben, a kispesti gárdát ugyanis utoljára több mint két és fél éve, 2011 márciusában sikerült legyőzniük bajnoki meccsen. A felek azóta négyszer csaptak össze az élvonalban, s három Honvéd-siker mellett egy döntetlen született úgy, hogy az FTC ezeken a találkozókon még gólt sem tudott lőni a kispestieknek.

A listavezető Videoton – szintén vasárnap – az Újpestet fogadja, míg a forduló nyitómérkőzésén a második helyre felzárkózó, hazai környezetben még százszázalékos Debrecen a jól rajtoló, idegenben azonban eddig kevésbé veszélyes Paksot látja vendégül.

A címvédő Győr a döcögősre sikerült szezonkezdet után ezúttal a tabellán egy hellyel előtte álló, hatodik Pápával csap össze saját pályáján. Az otthon még veretlen, negyedik Diósgyőr az újonc Mezőkövesdet fogadja szombaton.

OTP Bank Liga, 10. forduló

Október 4. péntek

19 óra: Debreceni VSC-TEVA – MVM Paks, játékvezető: Farkas Á. (TV: Sport1)

Október 5. szombat

14 óra: Győri ETO FC – Lombard Pápa Termál FC, játékvezető: Becséri (TV: M1)

16 óra: Pécsi MFC-Matias – Puskás Akadémia, játékvezető: Erdős

16 óra: Diósgyőri VTK – Mezőkövesd-Zsóry, játékvezető: Bognár (TV: Sport1)

18 óra: MTK – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano, játékvezető: Szabó Zs. (TV: Sport1)

20 óra: Szombathelyi Haladás – Kaposvári Rákóczi, játékvezető: Németh Á. (TV: Sport1)

Október 6. vasárnap

16.30: Ferencvárosi TC – Bp. Honvéd, játékvezető: Andó-Szabó (TV: M1)

18.30: Videoton FC – Újpest FC, játékvezető: Kassai (TV: Sport2)

Olvasói sztorik