NB I

A horogkereszt nem tilos?

Bűncselekmény történt a lelátón, képi bizonyíték is van róla; az MLSZ, az FTC és a rendőrség mégsem tesz semmit.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az FTC egyik szurkolói honlapja, a fradimob.hu kedden megírta, hogy horogkeresztes zászlót húzott ki az Újpest elleni derbin két Fradi-szurkoló. A rövid bejegyzés szerint az esetről tud az MLSZ fegyelmi bizottsága, mert az ide kattintva megtekinthető kép a szövetséghez is eljutott. A felvételen a zászló mellett az is jól látható, hogy a biztonsági szolgálat tagjai nem tesznek semmit a drukkerek ellen.

„A fegyelmi bizottság ezt súlyosbító tényezőnek fogja fel, így borítékolható a komoly büntetés” – írja a fradimob.hu. Az MLSZ illetékes testülete végül kétmillió forintra és szektorbezárásra büntette a Ferencvárost, de a hivatalos indoklásban nyoma sincs a horogkeresztes zászlónak, vagy azzal kapcsolatban bármiféle utalásnak, pedig ebben az esetben bűncselekményről van szó.

A Büntető törvénykönyv 269/B. § (1) bekezdése szerint „aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.”

A Rangadó.hu írásban megkereste a Ferencvárosi Torna Clubot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a klub részéről történt-e már feljelentés, és ha eddig még nem, akkor mikor történik? Továbbá: milyen lépéseket tesz az FTC a biztonsági cég irányába. Nos, nem meglepő módon a sajtóosztályon keresztül semmiféle reakció nem érkezett a Fradi részéről…

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatánál aziránt érdeklődtünk, hogy az FTC és/vagy az MLSZ részéről történt-e már feljelentés. Ha nem, a rendőrség megteszi-e a szükséges lépéseket hivatalból? Írásos válasz csütörtök délig a telefonos érdeklődésünk ellenére sem érkezett…

A Rangadó.hu a Magyar Labdarúgó Szövetséget is megkereste. Azt szerettük volna megtudni, hogy megfelel-e a valóságnak a fradimob.hu cikkének állítása, tehát az MLSZ fegyelmi bizottságának valóban volt-e tudomása a horogkereszt lelátói használatáról? Ha igen, történt-e feljelentés az ügyben, illetve ha még nem, akkor mikor történik? A szövetség sajtóosztálya a következő válaszlevelet küldte:

„Az MLSZ, ahogy korábban, ezután sem kíván egyes fegyelmi döntések hátteréről, részleteiről kommunikálni. A szabályzataink ismertek, törekvéseinket többször, több formában megfogalmaztuk, nincs helye erőszaknak, szélsőségnek a futballpályákon. A fegyelmi döntés elsősorban a sportszervezeteket, az MLSZ tagjait érinti, akik neveztek az MLSZ bajnokságaiba, ezáltal vonatkoznak rájuk az előírások, szabályzatok és akiknek feladata a rendezvények színvonalas, a szabályoknak megfelelő megrendezése. Miután ezen a mérkőzésen több rendezési hiányosság is történt, így a FEB eljárt és büntetett. A testület jelentésekből, szakemberek által készített anyagokból dolgozik.”

Röviden összegezve a történteket: hiába történt bűncselekmény, hiába van róla képi bizonyíték, az MLSZ, az FTC és a rendőrség sem tesz semmit.

Nem nyomoznak

A Magyar Hírlap csütörtöki cikkéből kiderül, hogy a rendőrség nem indított eljárást az augusztusi Ferencváros–MTK mérkőzésen kifeszített transzparens ügyében, amelyen a nemrég elhunyt, háborús bűnökkel vádolt Csatáry Lászlóra emlékeztek a Fradi-szurkolók. Ami történt, állítólag nem minősül bűncselekménynek, a feljelentést elutasították, így az ügyben a rendőrség nem folytat eljárást. Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elintézte annyival az ügyet, hogy „sportrendezvényre nem való, mások méltóságát sértő kiírás” miatt nyolcszázezer forintos pénzbüntetést szabott ki. Az FTC a történtek után elnézést kért, a klub elnöksége szerint a mérkőzésen politikai provokáció történt.

Olvasói sztorik