NB I

„Ez mentális kudarc”

Véber György nem látta a román-magyar világbajnoki selejtezőt, és eszében sincs felvételről megnézni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Eseménydús hetek, hónapok állnak a mezőkövesdi csapat mögött. A szoros hajrában kiharcolt tavaszi feljutás után a játékoskeret megerősítése és a stadion újjávarázsolása egyaránt nagyon fontos feladat volt. Egyelőre úgy tűnik, mindkettőt sikerült megnyugtatóan végrehajtani, hiszen a borsodiak ismét hazai környezetben szerepelhetnek, és a bajnoki pontokat is elkezdték gyűjtögetni.

A csapat teljesítménye meglehetősen hullámzónak tűnik, hiszen volt már hazai vereség, valamint idegenbeli lőtt, majd kapott hat gól is az eredménysorban. A Digi Sport hétfő reggeli műsorában Véber György vezetőedző elárulta, a látszat csal, mert a statisztikák szerint kiegyensúlyozottan játszanak. Hozzátette: akkor lesz elégedett, ha nem lesz a mezükre írva a csapat neve, egy külső szemlélő mégis meg tudja mondja, hogy a Mezőkövesd játszik.

A magyar válogatott pénteki, bukaresti vereségével kapcsolatban Véber megjegyezte, a sorsdöntő meccseken a győzelem hatalmas lökést adhatna, de sajnos rendszeresen kudarcot vall nemzeti csapatunk.

– Minek tulajdonítja a kudarc okait?
– Nem volt az országban három napig, és csak telefonon értesültem az eredményről. Hiteles véleményt nem tudok mondani, mert nem láttam a meccset – mondta Véber György. – A kollégáim elég lehangoló véleménnyel voltak az egészről, ezért nem is tervezem, hogy megnézem. Inkább előre kell tekinteni, így szoktam a csapataimnál is, ha valami negatív dolog történik. A válogatott szereplése persze kihat az egész futball megítélésére, és lassan az egész ország hangulatára.

– Mennyire voltak felfokozottak a várakozások? A bátrabbak közé tartozott, akik azt mondta, lehet nyerni, vagy az óvatosak közé?
– Ebben az esetben az óvatosak táborát erősítettem. Nagy várakozással tekintettem a mérkőzés elé, jó eredményt vártam. A kupacsapataink néhány hete nagyon simán elvéreztek az európai porondon, az már egy nagyon negatív dolog volt. Akkor azt mondtam, nem baj, mert most a válogatottra fókuszál az ország, és a románok elleni mérkőzésen jó eredmény fog születni, és ez egy jó darabig elviheti pozitív irányba a megítélést, sajnos ez nem jött be. A magyar válogatott mostanában ezekre a meccsekre nem tud összeállni. Az ilyen nagy várakozással kísért meccseken nem tud eredményes lenni. A győzelem ilyenkor hatalmas lökést adhatna, de sajnos kudarc a vége rendszeresen.

– Mi a baj a magyar focistával a nagy nyomás alatti döntő pillanatokban?
– Az a problémám, hogy a mai válogatottat olyan játékosok alkotják, akik komoly külföldi klubokban szerepelnek, ráadásul játszanak is rendszeresen. Ilyen szempontból nem értem a dolgokat, és úgy gondolom, hogy ez mentális kudarc, hogy ilyen sima lett ez a meccs. A románok jobban átérezhették, hogy mit jelent ez a mérkőzés, és ennek tükrében végezték el a feladatukat.

– Számít-e arra, hogy fel fog vetődni Egervári Sándor távozása?
– Ilyen esetekben bárhol a világon felvetődhet, Magyarországon talán különösen. Az újonc csapatommal tudok példálózni, a sajtó júniusba ünnepelt minket, az első NB I-es meccs utána pedig a Nemzeti Sport egyik kollégája arról cikkezett, hogy a keddi edzést már lehet, hogy nem én tartom. Egészen biztos, hogy lesznek majd ilyen hangok, és terítéken lesz ez a kérdés.

– Dühös volt az említett cikk miatt?
– Én személy szerint még reagáltam is erre, hiszen ne a média próbáljon leváltani engem. A jövőben ezen át kell lépnem, mert nincs értelme ilyenen napokig rágódni.

– Miért hullámzik a Mezőkövesd teljesítménye?
– Érdekes a dolog, mert nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a csapat. Nem voltam a statisztikák híve, de nagyon komoly elemzéseket kapunk a mérkőzésekről. Jelen pillanatban az NB I-ben a Mezőkövesd a legtöbbet passzoló csapat, és mindezt jó százalékban is teszi.

– Bekő Balázs kollégád a Barcelonához hasonlította a játékotokat…
– Öt-hatszázat passzolunk egy meccsen, és nagyjából nyolcvan százalékos arányban, de ebben nem mennék bele annyira. Volt olyan mérkőzés, amikor az általam kért utolsó zónában való játék agresszív és racionális volt, Kecskeméten idegenben. Az Újpest ellen is ugyanilyen mutatóink voltak. Hat gólt kaptunk, de a kapura lövési mutatót például mi nyertük. Az a hat kapott gól nekünk volt egy mentális csőd. Gyakorlatilag ott kivégeztük magunkat. Talán a csapat erejét mutatja, hogy nem összeesett, hanem egy fontos mérkőzést a másik újonc ellen megnyert. Azon a meccsen az ellenfél dominált, mi pedig jól védekezve, céltudatos támadásokkal tudtunk megnyerni egy olyan mérkőzést, ami létkérdés volt. Úgy gondolom, hogy a csapatomnak van egy arculata, az első osztály követelményeinek kezd megfelelni. Hatékony védekezés, és szép pozíciós játékból agresszív utolsó zónás játékkal elérhetjük a céljainkat.

– Ha működik ez a gépezet, az a támadó felfogású futball diadala?
– Úgy gondolom, hogy igen, de ez csak úgy működhet, ha ennek megvan a megfelelő alapja hátul, és ezen is dolgozunk a legtöbbet. Nyilván elfogult vagyok a saját csapatommal, de ha a Mezőkövesd a pályán van, akkor lehet látni, mit is szeretne csinálni. Ebben persze volt vereség is, mert az első osztály más egy kicsit. A nüanszok nagyon fontosak, és azokat kell a magunk javára fordítani, hogy az egész, ami kívülről jól néz ki, eredményes és hatékony is tudjon lenni.

– Egy papíron erősebb csapat otthonában, nagy nyomás alatt is azt mondod, hogy támadni fogunk?
– A mérkőzés mindig adja, hogy mit kell játszani. A Debrecen ellen a második fordulóban annyit kértem, hogy egy picit hátrébb kezdjük a védekezést, hogy lezárjuk a területeket. De amikor megvan a labda, akkor kötelező az én csapatomnak megpróbálni tartani a labdát. Az első tíz perc kivételével ez Debrecenben sikerült is, és egy szerencsétlen öngóllal kaptunk ki. Tudtuk játszani a saját játékukat a DVSC elleni is.

– Elégedett lennél a szezon végén azzal, hogy simán bennmaradtok, vagy mondják azt is, hogy micsoda stílusos játékkal tette ezt a Mezőkövesd.
– Legyen mindkettő. A nyugodt bennmaradás nagyon fontos egy újonc csapatnál, de én nagyon szeretném, ha azt mondanák, hogy igen, ez a csapat bennmaradt, de nem bunkerfocival, hanem vannak stílusjegyei, és ezt hellyel-közzel elő is tudja vezetni a pályán. Akkor leszek elégedett, ha nem lesz a mezünkre ráírva a csapat neve, de egy külső szemlélő azt mondja, hogy ez a Mezőkövesd.

– Javulnak a körülmények, mondhatjuk, hogy ideálisak lesznek?
– Az első két mérkőzést idegenben kellett játszani, és így hatból négyszer szerepeltünk vendégként. Szerintem egy csodálatos mini aréna épült Mezőkövesden, amit most már be is laktunk. Az első meccsünket az új stadionban elvesztettük, hiszen akkor mentünk be először mi is. Belaktuk már, érezzük az akusztikáját és a méreteit a pályának. A többi dolog eddig is maximálisan rendben volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.