NB I

Felcsúton nem kellett…

Sós Márkó a Puskás Akadémiánál járt próbajátékon, de végül nem kapott szerződést. Egyre jobb állapotban van, továbbra is az első osztályba vágyik.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kiválóan indult az elmúlt szezon Sós Márkó számára, azonban november eleje óta nem léphetett pályára egy súlyos sérülés miatt. Akkor még a Kecskemét színeiben a Diósgyőr ellen szerepelt a 22 éves középpályás, azonban ugrócsont-műtéte volt, ami azóta helyrejött, de csapata jelenleg még nincs. Egy hónapon keresztül a Puskás Akadémia együttesével készült, de végül nem kapott szerződést. Ennek ellenére nincs letörve, mert hiába hívják az NB II-ben több helyről is, ő továbbra is csak az első osztályban gondolkozik.

– Egy hónapot eltöltöttem a Puskás Akadémia csapatánál, de végül sajnos nem kaptam szerződést – mondta Sós Márkó a Rangadó.hu érdeklődésére. – Az okokról annyit mondtak, hogy túligazolták magukat, nincs már hely a keretben, és állítólag én is túl sokat kértem. Így most jelenleg csapat nélkül vagyok, egyedül készülök, és várok egy újabb ajánlatra. Összességében nem vagyok csalódott, mert ez az egy hónap nagyon jót tett nekem. Le voltam maradva fizikálisan. Újra edzésbe lendülhettem, és javult az állapotom. Az NB II-ből egyébként van több megkeresésem is, de én elsősorban az első osztályban gondolkozom. Egy darabig még biztosan várni fogok. Bízom benne, hogy kapok egy jó ajánlatot, és nem kell a második vonalba igazolnom.

Megkérdeztük Benczés Miklóst, hogy végül miért nem kapott szerződést Sós Márkó. A felcsútiak trénere a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy Margitics Andor pótlására szemelték ki, de végül házon belül jól megoldották a helyettesítését.

– Margitics Andor sérülése miatt úgy éreztük, hogy szükségünk lehet egy jobb bekkre, de végül ezt átmenetileg jól megoldottuk – mondta Benczés Miklós. – Ráadásul kiderült, hogy a felépülése nem is vesz olyan hosszú időt igénybe, így nem akartunk feleslegesen konkurenciát igazolni. Egyébként van egy fiatal tehetségünk is, Makler Csaba személyében, aki szintén tud ezen a poszton játszani. A keretünk késznek tekinthető, nem tervezünk már új játékost igazolni.

Olvasói sztorik